euro

2017. augusztus 29. 12:27 | Portfolio

Őrület, amit az euró csinál - Közeleg a vége?

Nagy lendülettel vitte át kedden az 1,20-as lélektani szintet az euró-dollár jegyzés, így az év eleje óta már majdnem 15%-kal emelkedett. A múlt pénteki jegybanki nyilatkozatok a jelek szerint még jobban kiábrándították a dollár híveit, a következő hetekben azonban ismét tűzijáték jöhet, hiszen mindkét nagy jegybank kamatdőntő ülést tart, ráadásul fontos kérdésekről kell dönteniük.

2017. augusztus 28. 17:32 | Portfolio

Új 2,5 éves csúcsra tolták a forintot

A délelőtti stabilitás után késő délutánra új 2,5 éves csúcsra, a kerek 1,20-as szint közvetlen közelébe kapaszkodott az euró a dollárral szemben, így a dollár szenvedése miatt újabb 2,5 éves csúcsra kapaszkodott vele szemben a forint 254 közelében.

2017. augusztus 28. 08:54 | Portfolio

A forintot nem hatotta meg az S&P döntése

Meglepetésre péntek este stabilról pozitívra javította a magyar adósbesorolás kilátását a Standard & Poor's, mely elsősorban a bankrendszer helyzetének javulásával indokolta a lépést. A forint hétfő reggel nem reagált a kedvező hírre, továbbra is 304 körül jár az euró jegyzése, vagyis a jelek szerint a piac elhitte, hogy az MNB szükség esetén kész további lépésekkel lazítani.

2017. augusztus 25. 21:08 | Portfolio

Új mélypontra küldte Draghi a dollárt

A feltörekvő piaci devizák az első nyertesei annak, hogy a Fed elnöke a várakozásokkal ellentétben nem beszélt a monetáris politikáról pénteki beszédében. A török líra és az orosz rubel is komoly rallyba kapcsolt, de a régióban a lengyel zloty is viszonylag jól szerepel. Csak a forint képtelen magához térni a tegnapi verbális intervenciót követően.

2017. augusztus 25. 12:26 | Portfolio

Készül az izgalmakra a meggyengült forint

Nem a forint napja volt a csütörtök, főleg, ha a teljesítményét a többi feltörekvő európai devizához viszonyítjuk. Pénteken sem tudott talpra állni, de jöhetnek még olyan hírek a nap folyamán, amelyek megmozgathatják az árfolyamot.

2017. augusztus 24. 15:46 | Portfolio

Elintézte a forintot a jegybank

Jól indította a csütörtöki napot a forint, az euróval szembeni jegyzések lendületesen közelítették a 300-as szintet. A jegybank jelzésére azonban irányt váltott a kurzus és tartósan gyenge is maradt.

Őrült ötlet az olaszoktól: úgy lépnének ki az eurózónából, hogy bent maradnak

2017. augusztus 24. 09:50 | Portfolio

Őrült ötlet az olaszoktól: úgy lépnének ki az eurózónából, hogy bent maradnak

Ismét bedobta a köztudatba a párhuzamosan működtetett pénzrendszer ötletét Silvio Berlusconi, aki szerint Olaszországnak a belföldi tranzakciókhoz vissza kellene vezetnie a lírát, míg a nemzetközi elszámolás továbbra is euróban történne. Ezzel az ország megtartaná az eurózóna legfontosabb előnyeit, viszont megszabadulna annak fő terheitől. Brüsszel máris lesöpörte a javaslatot, az Európai Bizottság szerint szó sem lehet ilyesmiről, hiszen az eurózóna egyetlen közös fizetőeszköze az euró.

2017. augusztus 23. 16:36 | Portfolio

Itt az új kétéves forintcsúcs

A délelőtti csendes kereskedés után a nap második felében hirtelen élénkült meg a forint piaca, majdnem 302-ig húzták a magyar devizát, ami újabb bő kétéves csúcsot jelent. A nemzetközi színtéren közben megint a dollár gyengülése a fő tendencia a hamarosan érkező jegybanki nyilatkozatok előtt.

2017. augusztus 23. 14:07 | MTI

Tényleg szemeznek az euróval a csehek

Csehország üdvözölné, ha megfigyelőként részt vehetne az euróövezet pénzügyminisztereinek az övezet jövőjéről folytatott tanácskozásain - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, akinek szavait a Právo című cseh napilap ismerteti szerdán.

Erősödik a forint

2017. augusztus 22. 16:36 | Portfolio

Erősödik a forint

Csendesen indult a nap a devizapiacon, a forint 303 körül indított az euróval szemben, amit délelőtt kisebb forintgyengülés követett. Komolyabb mozgást sem a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése, sem pedig az utána kiadott közlemény nem váltott ki. Nem sokkal később azonban erősödni kezdett a hazai fizetőeszköz, ismét megközelítve a 303-as szintet.

2017. augusztus 21. 17:35 | Portfolio

20 fillérre jártunk az új forintcsúcstól

Az Észak-Koreával kapcsolatos feszültségek és a Donald Trump gazdaságpolitikájával kapcsolatos bizonytalanságok ma ismét rontották a nemzetközi kockázati étvágyat, így a dollár újra gyengült és részben emiatt a forint ismét erőre kapott. Az euróval szemben 303 közelébe erősödött, azaz mindössze 20 fillérre járunk attól, hogy új bő 2,5 éves forintcsúcsról beszélhessünk, de a nap végére kissé újra gyengült a magyar fizetőeszköz. Az angol fonttal szemben azonban új 4 éves forintcsúcsról beszélhetünk.

2017. augusztus 20. 19:09 | Portfolio

Jól nézd meg, ha 50 euróst kapsz vissza a nyaralás alatt az utcai árustól!

Bár extrém alacsony a kockázata annak, hogy hamis 20, vagy 50 eurós kerül egy magyar kezébe például a nyaralás során, de mégis nem árt óvatosnak lenni, ugyanis ebből a két címletből hamisítják a hamis euró bankjegyek 85%-át - derül ki az Európai Központi Bank első féléves bankjegyhamisítási statisztikájából.

2017. augusztus 16. 17:22 | Portfolio

Életjeleket mutatott ma a forint

A hétfő és keddi kereskedés során mutatott rendkívül kicsi elmozdulások után ma már 1 egységnyi "távolságot" is bejárt a forint euróval szembeni árfolyama a bankközi piacon. Közben a dollár tovább erősödött az euróval szemben, így a dollár/forint jegyzések kissé 260 fölé lendültek délutánra. A vártnál gyengébb magyar GDP-adatra nem volt érdemi forintreakció délelőtt:

Bemondták a 290 forintos eurót

2017. augusztus 16. 11:02 | Portfolio

Bemondták a 290 forintos eurót

Fokozatos erősödésre vannak ítélve a közép-európai devizák - legalábbis ezt vetíti előre a Nordea Bank elemzője legfrissebb kommentárjában.

2017. augusztus 16. 08:56 | Portfolio

260-nál várja a dollár az esti Fed-jelzést

Hétfő óta lényegében mozdulatlan a forint az euróval szemben 304 körül az euróval szemben a bankközi devizapiacon, a dollárral szembeni árfolyamot pedig maga a dollár világpiaci mozgása befolyásolja. A 260 közeli árfolyamban akár lényeges kilengést is hozhatnak azok a jelzések, amelyeket a piaci szereplők a Fed ma este 8-kor megjelenő legutóbbi kamatdöntésének szövegezéséből olvasnak ki.

2017. augusztus 15. 17:48 | Portfolio

Megdöbbentő jóslat érkezett a világ egyik legfontosabb devizapárjára

Ami a tavaly júniusi Brexit-referendum előtt talán még elképzelhetetlennek tűnt, szép lassan valósággá válik: az HSBC mellett már a Morgan Stanley bank szakértői is úgy látják, hogy az euró hónapokon belül paritásba kerülhet a brit fonttal, amire eddig nem volt példa.

2017. augusztus 15. 09:34 | Portfolio

Újra kezd lendületbe jönni a dollár, 260 közelében az árfolyam

A várttól kissé kevésbé lendületesen nőtt a második negyedévben a német gazdaság és ez már elég volt ahhoz, hogy az elmúlt hetekben euróvételi pozícióban ülő befektetők elkezdjék zárni azokat, így a dollár erősödni tudott délelőtt a közös európai fizetőeszközzel szemben. Emiatt a dollár/forint jegyzések is újra a 260-as szintet közelítik alulról.

Újra meglódult a forint

2017. augusztus 14. 17:49 | Portfolio

Újra meglódult a forint

Az észak-koreai feszültség kis enyhülésével határozottan javult hétfőn a hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, és ez már elég volt ahhoz, hogy a forint, amely múlt héten is jól tartotta magát, ma két hullámban is erősödjön.

2017. augusztus 11. 21:15 | Portfolio

Rátett még egy lapáttal a forint este

Miközben mindenki egy amerikai-koreai háborútól fél, a devizapiacon viszonylagos nyugalom honol. A hét elején a japán jen és a svájci frank árfolyamában látszott a kockázatkerülés, az elemzők szerint egy még komolyabb feszültségből a dollár is profitálhatna. A pénteki nap második felében az amerikai inflációs adat hozott mozgást a piacra, a forint pedig 305 alá erősödött.

Miközben odakint tombol a vihar, a forint alig rezdül

2017. augusztus 10. 08:39 | Portfolio

Miközben odakint tombol a vihar, a forint alig rezdül

Viszonylag stabilan tartják magukat a feltörekvő európai régió devizái az Észak-Korea miatt egyre feszültebb geopolitikai helyzetben. A forint az euróval szemben a 305-ös szint fölé került, ahol legutóbb közel két hete volt.

Részletes keresés