evakuálás

Kitört a Kanlaon vulkán

A Fülöp-szigetek középső részén kitört a Kanlaon vulkán, akár öt kilométer magas füstfelhőket is kibocsátva.

Mintha a pokol kapuja nyílt volna meg: éjszaka kitört a Ruang-vulkán

Mintha a pokol kapuja nyílt volna meg: éjszaka kitört a Ruang-vulkán

Az indonéziai Észak-Sulawesi tartomány Ruang szigetén kedden kitört a területtel azonos nevű vulkán, ami arra késztette a hatóságokat, hogy a legmagasabb fokozatra emeljék a riasztási szintet, és azonnali evakuálást rendeljenek el hat kilométeres körzetben.

A totális összeomlás határán egy egész ország Kína szomszédjában: taktikát váltottak a lázadók, súlyos helyzetben a rezsim

A totális összeomlás határán egy egész ország Kína szomszédjában: taktikát váltottak a lázadók, súlyos helyzetben a rezsim

Immáron negyedik éve tart a mianmari polgárháború, de a harcok befejezése csak egyre távolabbinak látszik. A kormányellenes felkelők az eddigieknél nagyobb erőt mutatnak, már az ország legfontosabb településeit fenyegetik. A reguláris erők gyengülését azonban minden eddiginél élesebben mutatja, hogy az ország egyik legfontosabb határvárosát rohamtempóban kellett evakuálni a lázadók támadása miatt. Myawaddy bevétele pedig akár hosszútávon is teljesen átírhatja a szabályokat.

Meghökkentő tanúvallomások: ez vezetett az amerikai hadsereg egyik legnagyobb arcvesztéséhez

Meghökkentő tanúvallomások: ez vezetett az amerikai hadsereg egyik legnagyobb arcvesztéséhez

Zárt ajtók mögött tett vallomást három vezető külügyminisztériumi dolgozó, akik részt vettek az Egyesült Államok 2021 nyarán történt afganisztáni kivonulásának a lebonyolításában. Elmondásuk szerint az akkor éppen más országban szolgálatot teljesítő, afgán ügyekben jártas munkatársak úgy siettek a közel-keleti országba, hogy gyakorlatilag semmi idejük nem volt felkészülni, és megérkezésükkor sem állt rendelkezésre vészhelyzeti evakuálási terv.

Eldőlt: a háború eleje óta nem látott evakuációba kezd Oroszország

Eldőlt: a háború eleje óta nem látott evakuációba kezd Oroszország

Az ukrán fegyveres erők tüzérségi támadásai miatt mintegy kilencezer gyermeket visznek el Belgorod régióból Oroszország más régióiba – jelentette be Vjacseszlav Gladkov, az orosz régió kormányzója. Bár ilyen intézkedésre sor került már korábban is, ekkora létszámban még nem telepítettek ki orosz állampolgárokat az otthonukból.

Valami nagyon készül Ukrajnában: új frontvonal nyílhat a háborúban

Valami nagyon készül Ukrajnában: új frontvonal nyílhat a háborúban

Az ukrán haderő felszólította az észak-ukrajnai Csernyihiv és Szumi megyék orosz határmenti térségeinek lakosait, hogy saját biztonságuk érdekében, valamint azért, hogy az ukrán hadsereg hatékony támadásokat tudjon végrehajtani az orosz erők ellen, hagyják el településeiket – közölte Szerhij Najev, a haderő parancsnoka szerdán a Facebookon.

Menekítik az oroszokat Gázából

Menekítik az oroszokat Gázából

A Gázai övezetből megkezdődött az orosz állampolgárok evakuálása, és több mint 60 orosz útlevéllel rendelkező személy már Egyiptomba utazott - derül ki az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának közleményéből.

Evakuálnak az ukránok Harkiv térségében

Evakuálnak az ukránok Harkiv térségében

Az ukrán hatóságok elrendelték csütörtökön a heves orosz tüzérségi csapások miatt a gyermekes családok kényszerevakuálását Harkiv megye több településéről.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.