fizetés

Mégis lehet népszavazást tartani az állami cégvezérek fizetéséről

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) egy májusi határozatát megváltoztatva keddi ülésén hitelesített egy népszavazási kérdést, amely azt célozza, hogy az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók ne kereshessenek többet az államfőnél. A Kúria szerint ugyanis - szemben az NVB határozatával - a kérdés egyértelmű.

Nem a fizetésekben, hanem a nyugdíjakban szakad ketté Európa

Nem a fizetésekben, hanem a nyugdíjakban szakad ketté Európa

A nők és férfiak nyugdíja közötti különbség kétszerese a fizetéseknek - állítja egy frissen megjelent elemzés. A legnagyobb különbségeket Nyugat-Európában mérték - írja az elemzésre hivatkozva a Financial Times.

Dupla fizetést kaphatnak a tanárok Romániában

Megszavazta kedden a román szenátus azt az új egységes bértörvénynek nevezett jogszabálytervezetet, amely a közszférában öt év alatt átlagban 56 százalékkal emeli a fizetéseket.

Közzé kell tenniük a brit cégeknek, mennyivel keresnek többet a férfiak

2018 áprilisától minden brit vállalatnak a honlapján kell közzétennie, hogy hogyan alakul a nemek közötti bérkülönbség a cégen belül. Néhány cég már most nyilvánosságra hozta a bérszakadék nagyságát: kiderült, van ahol, 36 százalékkal többet keresnek a férfiak.

Ezekért a fizetésekért te is elmennél informatikusnak

Magyarországon informatikusként bruttó 330 ezer forinttól bruttó 1,5 millió forintig is lehet keresni - ez derült ki a Hays magyarországi leányvállalatának az idei fizetési körképéből, amiről a HWSW számolt be.

Hat éve még nem is hallottál róla, most meg a fél ország ezzel fizet

Bő öt évvel ezelőtt, 2011-ben még alig hallottunk erről a technológiáról Magyarországon, de az teljesen biztos, hogy magyar banktól senki nem kapott érintéses bankkártyát. Ezzel szemben 2016-ban már több érintéses kártyás fizetést hajtottak végre a magyarok, mint amennyiszer hagyományos módon fizettek a plasztikokkal a boltokban. Tavaly év végén a bankkártyák több mint kétharmadával, a POS-terminálok több mint háromnegyedén lehetett érintéssel fizetni. Az érintőkártyák diadalmenete következik a legfrissebb jegybanki statisztikák elbeszélésében.

Álomfizetést kap a BlackRocknál a britek volt pénzügyminisztere

Tízszer több pénzt, évi 650 ezer fontot fog keresni a BlackRock tanácsadójaként George Osborne, a britek volt pénzügyminisztere annál, mint amennyit jelenleg parlamenti képviselőként kap. Ráadásul úgy, hogy ezért cserébe havonta csak négy napot kell dolgoznia a világ legnagyobb alapkezelőjénél - írja a Financial Times.

Felejtsd el a jelszavakat! - Jöhet a szelfi-fizetés

Pozitívan értékelik a fogyasztók a virtuális valóság, valamint a szelfivel történő fizetés térnyerését - derült ki a Mastercard digitális fizetési kutatásából. A jelentés, amelyhez több mint 3,5 millió közösségi média posztot elemeztek, arra az eredményre jutott, hogy a digitális tárcák érdeklik leginkább a fogyasztókat jelenleg, az elemzett - fizetéstechnológiáról szóló - nyilvános beszélgetések 75 százalékában legalábbis ez volt a téma.

Siralmas a helyzet: szerinted mikor keres annyit egy magyar nő, mint egy férfi?

Egy friss tanulmány szerint a magyar nők még 85 évet várhatnak, mire annyit keresnek majd, mint a férfiak. Ha ez valakit megnyugtat, nem nálunk a legrosszabb a helyzet, a német nőknek például 280 év múlva jöhet el a fizetésbeli egyezőség. A PwC tanulmánya emellett arra is kitér, hogy milyen gazdasági hatásai lennének annak, ha több nőt foglalkoztatnának az egyes országokban, Magyarországon például 9%-os GDP-bővülést becsülnek.

Az átlag 400-szorosát kereshetik 20 év múlva a brit topcégek vezérei

Az átlag 400-szorosát kereshetik 20 év múlva a brit topcégek vezérei

Ha a brit FTSE 100 részvényindexben szereplő vállalatok vezéreinek fizetése a következő 20 évben is olyan gyorsan emelkedik, mint ahogyan az elmúlt két évtizedben tette, akkor az átlagbér 400-szorosára fog rúgni. Ma "csak" az átlagfizetés 129-szeresét keresik a top vállalatvezetők az Egyesült Királyságban.

Gazdagabbá teheti a brit cégvezéreket a Brexit

Mindenhonnan azt hallani, milyen ártalmas lesz az üzleti világra, ha megvalósul a Brexit, a britek legnagyobb tőzsdei cégeinél viszont sokan jól járnak, főleg a cégvezérek, akiket még gazdagabbá tehet a britek kilépése az EU-ból - írja a Bloomberg.

Végleg megszűnik a Telekom mobiltárcája

Az OTP MasterCard Mobil PayPass bankkártyával rendelkező Magyar Telekom ügyfelek meglévő kártyájukat 2017. március 31-ig változatlanul használhatják, ezt követően a bankkártyát törölik a SIM-kártyáról, a kártyakibocsátó pedig letiltja a kártyát - írja a Magyar Telekom honlapján. Azóta mint megtudtuk, másik mobilfizetési appot indítanak majd helyette.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.