fizetés

A JP Morgan nyomta le a Square-t

A Square számára dollármilliós veszteségeket okozott, hogy a Starbucks fizetési műveleteit egy egyedi megállapodás alapján számolták el. Nemrégiben bejelentették, hogy egy másik szereplő veszi át a helyüket, ez pedig a JP Morgan lesz.

Többé nem lehet behunyni a szemünket a rejtett fizetések felett

A világban tovább nőtt az elektronikus fizetések száma 2013-ban, méghozzá 7,6 százalékkal emelkedett globálisan - derül ki a Capgemini és az RBS nemrégiben publikált tanulmányából. Az egyes országok között azonban még régiónként is nagy eltérések mutatkoznak, például Kína látványosan sokat fejlődött az évben, a CEMEA régió növekedés - ahova mi is tartozunk - viszont durván visszaesett. Eközben már az úgynevezett rejtett fizetések is olyannyira terjednek, hogy ezentúl már nem lehet ezeket egyszerűen figyelmen kívül hagyni: a hivatalos statisztikákból akár a tranzakciók 10 százaléka is hiányozhat.

Megmutatjuk, hol kereshetsz átlag felett

Huszonnyolcszoros az eltérés a legmagasabb és a legalacsonyabb szintű munkakörök összjövedelmeinek átlaga között - ez az egyik fő következtetése Trenkwalder átfogó munkaerőpiaci felmérésének. Az eredmények szerint az ágazatok közül a járműiparban és a gépiparban kapható bérek mellett az építőipari bérek is az átlag fölé kerültek.

Megvan, mennyire jött be a Posta legutóbbi nagy dobása

A Magyar Posta 2015 nyarán lecserélte 5000 POS terminálját (ez csaknem a teljes postai hálózatot jelenti), ezzel párhuzamosan megteremtette a bankkártyás csekkbefizetés lehetőségét. Így a korábbi, költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett a csekkeket ma már kártyás vásárlási tranzakcióként fizethetik be az ügyfelek. Az ügyfelek élnek a felkínált lehetőséggel, ugyanis egyre többen egyenlítik ki így számláikat a postákon.

Jön az azonnali átutalás - Már készítik a tervet

Hétfőtől kezdve gyorsabban, egy órán belül érnek célba az átutalásaink, de a lakossági átutalási rendszert működtető Girónál már nem terveznek további gyorsítást, hanem egy új dimenzióba készülnek: az év végéig elkészül az azonnali átutalás megvalósíthatósági terve, majd a banki konzultáció után elindul a megvalósítás. Nem egy, de nem is 10 éven belül várható az új rendszer - árulta el Bartha Lajos, az MNB Pénzügyi Infrastruktúrák Igazgatója a Giro pénzforgalmi konferenciáján. A bankváltás megkönnyítése és egy átutalással működő mobilfizetési megoldás bevezetése is tervben van.

Tudod te egyáltalán, mennyit fizetsz a bankodnak?

Hétfőtől gyorsabban célba érnek az átutalásaink, és már hajnali 7:30-tól 17 óráig beadhatjuk a megbízásokat. Ezzel azonban nem áll meg az élet, a stratégia szerint hosszabb távon például az azonnali átutalás és a bankfüggetlen telefonszámos átutalás bevezetésére, a bankváltás megkönnyítésére készülnek a Girónál. Megnéztük azt is, mégis hogyan és mennyit utal a magyar, és mennyit fizetünk ezért a bankoknak.

Európa startup-büszkesége Amerikába megy

Az e-kereskedelmi fizetési megoldásával az Egyesült Államokban is szerencsét próbál a Klarna, Európa egyik legsikeresebb startupja.

Tényleg simán lecsapolják a számlád, ha ilyen bankkártyád van?

Egyre többször fizetünk a pénztáraknál egyetlen érintéssel, a vészmadarak azonban szívesen ijesztgetnek azzal, hogy egyszer el fogják lopni a kártyás adatainkat emiatt. Mondjuk a technológiába vetett bizalom megerősítésében nem igazán segít, hogy egy 2 perces kereséssel lehet találni olyan okostelefonos appot a Play Store-ban, amivel mi is be tudtuk olvasni egy plasztik akár visszaélésre is alkalmas adatait. Bár ez elég körülményesen működött, egy profi hacker valószínűleg nem a mobiljával és egy ingyenes alkalmazással próbálkozna. De akkor tulajdonképpen miért is lehetne, és miért teljesen felesleges az érintéses kártyák miatt aggódni? Végigjárjuk, mi igaz, és mi nem az NFC-s plasztikok körül keringő legendákból, illetve megkérdeztük a kártyatársaságokat is.

Jöhet az Apple pénzküldési szolgáltatása

Az Apple a napokban nyújtott be egy szabadalmi kérelmet Amerikában, amelyből kiderül, hogy a technológiai óriás személyek közötti fizetési megoldást fejleszt - számolt be a Finextra.com.

Káosz és felfordulás a görögöknél: ezt okozza a pénzkorlátozás

Múlt hétfő óta kíméletlen tőkekorlátozást vezettek be a görögöknél: gyakorlatilag minden pénzmenekítési módot képesek voltak letiltani az országban. Az elektronikus fizetési rendszerekkel ezt technikailag könnyen megtehették, persze a korlátozás későbbi kivezetése gazdaságilag már nem lesz egy fáklyásmenet. Ameddig ez nem történik meg, addig Görögország egy letűnt kor felé tart, amikor még papírra firkantott váltókkal fizettek egymásnak a plasztikok és átutalások helyett. Az importőrök nem tudják kifizetni a beszállítóikat, a készpénzből napokon belül kifogynak a bankok, a kártyás fizetést csak fintorogva fogadják el a boltok. Kritikus a helyzet.

Elindult a Vodafone mobiltárcája

A Vodafone Magyarország partnereivel, az OTP Bankkal és a MasterCarddal közösen elindította mobiltárca alkalmazását - jelentette be a társaság szerdán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.