fizetés

Így látják az OTP-nél az Apple nagy dobását

Az Apple Pay beledobott egy követ az állóvízbe: egy olyan ügyfélélménnyel jelent meg, amit nagyon sokan és nagyon régóta kerestek. A kezdetek biztatók, ehhez nem férhet kétség, de még nagyon sok a kérdőjel, Magyarországon kérdéses, hogy áttörést hozhat az Apple Pay az új generációs fizetéseknél - véli Forrai Péter, az OTP ügyvezető igazgatója. Az elektronikus bankolás trendjeiről és a legújabb fizetési módozatokról is nyilatkozott kameránknak a szakértő a Portfolio Pénzügyi IT konferenciáján.

Szeptembertől egy óra alatt célba ér a pénzünk

Az MNB Pénzügyi IT konferenciánkon bejelentette: szeptembertől sűrítik az elszámolási ciklusokat a lakossági átutalások első számú rendszerében, a Giróban. Ennek következtében a napközben indított átutalásaink egy órán belül megérkeznek a címzettekhez, de néhány éven belül az azonnali átutalás bevezetése is tervben van - mondta el Bartha Lajos, az MNB pénzügyi infrstruktúrák igazgatója.

Visszaemelnék a kistelepülési polgármesterek fizetését

A szerteágazó feladatokkal nem áll összhangban a kistelepülési vezetők alacsony bérezése, ezért azok differenciált visszaemelésére adott be a minap törvénymódosító javaslatot a fideszes Boldog István és ennek költsége a Világgazdaság mai kalkulációi szerint mintegy 2,5 milliárd forintba kerülne és a 3200 önkormányzatból 2266 polgármestert érintene.

Ezek az ábrák mindent elárulnak a magyarok bankkártyáiról

Az érintéses bankkártyás fizetési technológia gyors ütemben hódít Magyarországon: a legújabb MNB-s statisztikák szerint már legalább minden ötödik hazai kártyás vásárlás így zajlik. Ehhez persze kellett a bankok elköteleződése a technológia mellett, amelynek következményeképpen a kártyaelfogadó terminálok közel fele, a bankkártyák 44 százaléka támogatja az érintéses fizetést. Eközben az internetes elfogadóhelyek száma dinamikusan növekedett.

Itt a Facebook nagy dobása: ingyen küldhetünk pénzt az ismerősöknek

A Facebook tegnap bejelentette: üzenetküldő alkalmazásán, a Messengeren keresztül használható pénzküldési szolgáltatást indítanak el a következő hónapokban, első körben Amerikában - írja a Techcrunch.com. A szolgáltatás teljesen díjmentesen használható, igaz, emiatt a hitelkártyákkal nem, csak betéti kártyákkal lehet majd használni.

Magyarországra is megérkezett a mobiltelefonos kártyaelfogadás

Az Allianz pénzügyi tanácsadóinál egy új, Magyarországon elsőként használt fizetési megoldással is befizethetik a díjakat az ügyfelek. A mobil bankkártya-terminál a tanácsadók okostelefonjához csatlakoztatva teszi lehetővé a mágnescsíkos, chipes és egyérintéses kártyák elfogadását. A 30 milliós projekt megtérülési idejét egy évre becsülik a biztosítónál.

Tudtad, hogy már nem muszáj illetékbélyeget venned?

2015. január 1-jétől az ügyfél választásán múlik, hogy a közigazgatási hatósági eljárásban felmerülő illetéket hogyan fizeti meg: illetékbélyeggel vagy pedig banki átutalással.

Uniós kártyaszabályozás: 6 milliárd euró maradhat a kereskedőknél

A Visa Europe 200 millió eurót fordít új fizetési technológiák kifejlesztésére - jelentette be a társaság, amely 2014-ben rekord nagyságú tranzakciós volumenről adott számot. Abban bíznak, hogy a bankközi jutalék uniós szabályozásából eredő 6 milliárd euróra becsült megtakarításból a kereskedők a fizetési technológiák fejlesztésére is költenek.

Itt a Posta újabb nagy dobása: jön a csekkbefizető automata

A Magyar Posta ma bejelentette: jövő év elejétől üzembe állítják az első csekkbefizető automatákat, melyeket forgalmas postákon és bevásárlóközpontokban helyeznek el. Az automatákkal, és a mobiltelefonos QR-kódos befizetéssel a sárga csekk egyre inkább egy modern, készpénzkímélő fizetéssé alakul át. Ráadásul a postafiókokban az év első felében lecserélik a POS-terminál parkot, és az eddig készpénzfelvételnek minősülő kártyás fizetés valódi plasztikos fizetés lesz.

Kiderült, mire gyúrnak a bankok jövőre az informatikában

A bankok több mint kétharmada a fizetési rendszerének modernizálását tervezi, hogy ezzel meg tudjanak felelni ügyfeleik elvárásainak a mobilfizetések és az azonnali átutalások területén - írja a Finextra.com.

Ötször annyi pénz folyt át a bankokon, mint amennyit a világ termelt

2013-ban a világ adott évi teljes GDP-jénél ötször több pénz, összesen 410 ezer milliárd dollár fordult meg a bankok rendszereiben, és ebben még nincsenek benne a készpénzes tranzakciók. Ebből a hatalmas pénzforgalomból, és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokból a bankoknak valamivel több, mint 1000 milliárd dollárnyi bevétele volt, ami az összes bevételük durván negyedét teszi ki. Azt is megmutatjuk, 10 év múlva mennyi bevételre számíthatnak a bankok ebből a tevékenységből, és hogy Magyarországon mi a helyzet a területen.

Titkok tudói: így kell meggazdagodni a mobilokkal

"A mobilfizetésé a jövő, a készpénz és a pénztárca el fog tűnni" - hangzik el a közhely számos tanácsadó, elemző, újságíró és önjelölt megmondóember szájából. Ezzel egyébként mi is egyetértünk, csak az nem mindegy, hogy milyen gyorsan, és milyen üzleti-stratégiai modell terjed majd el globális szinten. Megnéztük, mekkora a globális mobilfizetési piac, mekkora növekedési potenciál van a magyar piacban, és néhány klasszikus példát is összeszedtünk üzleti modellekre külföldről és Magyarországról.

Hamarosan már a szívveréseddel is fizethetsz

Egy kanadai startup, a Bionym több bankkal karöltve hamarosan elindítja pilot programját, amelyben a résztvevők egy speciális karpereccel érintésmentes fizetéseket hajthatnak végre. Az ügyfeleket a szívverésük alapján azonosítja az eszköz, így rajtuk kívül senki sem tud fizetni vele - számolt be a Finextra.com.

Mondja már meg valaki, hogy akkor most mivel fizessek!

Ha valakit komolyan érdekelnek a különböző magyar fizetési megoldások, akkor sem biztos, hogy mindegyiket ismeri, ugyanis már összeszedni sem könnyű, hányféle módozat közül válogathatunk, ha boltokban vagy neten kell fizetnünk. Most kísérletet teszünk arra, hogy a leginkább ismert megoldásokat összegyűjtve és röviden bemutatva kicsit rendet tegyünk a fejekben a magyar elektronikus fizetésekről.

10 ember, akivel mindenki cserélne fizetést

Sejteni lehet, hogy nem fillérekért dolgoznak a vállalatvezetők, de sokszor mégis mindenki meglepődik, amikor kiderül, hogy mekkora összeget visznek haza a cégek első emberei. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mesés fizetésekkel nagy felelősség is jár. A héten a Microsoft februárban kinevezett vezetője közölte, hogy 80 millió dollár feletti, vagyis több mint 20 milliárd forintos fizetést kap idén. Ezzel bekerült a legjobb fizetett vezetők közé, de ki az, aki még nála is többet keres? Volt, aki 34 milliárd forintot vihetett haza tavaly.

Még egy meglepetés: most a pénzügyi tranzakciós illetéknél

A tegnap esti adócsomag 260 oldalas anyagában egy rövid kis módosítással korlátozzák a kártyás fizetések után fizetendő tranzakciós illetéket. A módosítás a kártyás fizetéseknek és ezen belül különösen az érintésmentes fizetéseknek kedvez.

Na, melyik lesz a világ első készpénzmentes országa?

A friss adatok szerint ötből négy vásárlási tranzakció kártyával vagy egyéb elektronikus úton zajlik Svédországban - számolt be a Business Insider. A jelek szerint a svédek lehetnek az egyik leghamarabb az első olyan ország, ahol végleg megszűnik a készpénz, de szakértők szerint még így is legalább 15 évnek kell ehhez eltelnie. Magyarország még ettől is nagyon távol áll jelen pillanatban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.