forint

Ütöttek egyet délután a forinton

Ütöttek egyet délután a forinton

Hétfőn napközben háromszor is megpróbálkozott a 322,5-ös szintnél is erősebbre kapaszkodni a forint az euróval szemben, de ez nem sikerült, majd délután esésbe váltott a magyar fizetőeszköz. A jegyzések csaknem 324-ig emelkedtek.

Még be sem iktatták Erdogant, máris nekimegy a jegybankelnöknek

Még azelőtt megjelent a hivatalos török közlönyben egy elnöki rendelet a jegybankelnökre vonatkozóan, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök beiktatási ceremóniájára ma délután sor került volna. A rendelettel máris törölték, hogy a török jegybankelnök mandátuma 5 évre szól és annak végén újra jelölhető. Később az is kiderült, hogy Erdogan közvetlenül fog majd egy új jegybankelnököt jelölni, 5 évre. Az első értesülésekre, amelyek jelentős bizonytalanságot okoztak, a líra közel 2%-kal esett az euróval szemben, ami a forintot is magával húzhatta, majd később valamelyest vissza tudott erősödni.

Nem a forint lett hirtelen jobb, de fellélegezhet az MNB

A forint múlt héten látott komoly erősödése elsősorban a nemzetközi hangulat javulásának köszönhető, a többi feltörekvő piaci devizán is enyhült a nyomás - olvasható a Commerzbank hétfő reggeli devizapiaci elemzésében. A bank szakemberei szerint a negyedév végére ugyanott áll majd a magyar deviza, mint most.

Eséssel zárta a pénteki kereskedést a magyar tőzsde

A kereskedelmi háború vetett árnyékot az európai tőzsdékre pénteken, a borús hangulatban a magyar tőzsde is lejjebb került, a nap végéhez közeledve újabb eladói hullám érkezett, és a BUX index végül 1,5 százalékos eséssel zárta a napot. A hazai blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben, az olajvállalat részvényei 2,6 százalékkal kerültek lejjebb.

Hirtelen húztak egyet a forinton

Péntek reggelre már nem tudott tovább erősödni a forint az euróval szemben, az utóbbi napok erősödése a jelek szerint 323-nál fulladhatott ki. Közben az euró tovább erősödik a dollárral szemben, megint 1,17 felett kezdte a napot.

Újra gyengül a forint

Újra gyengül a forint

Csütörtökön reggel még kissé a 325-ös szint felett kezdett a forint az euróval szemben, majd hirtelen 323,3-ig ugrott a forint, ami kéthetes csúcsnak számított. Aztán nagyobb rángatások után kora délután 323-ig kapaszkodott a forint. A dollárral szemben a 276 alatti árfolyam háromhetes forintcsúcsnak számít. A német autógyártók amerikai importvámjával kapcsolatban biztató hír jelent meg, ami áttételesen Magyarországot és így a forintot is érinti. A forint mai további erősödésében az MNB tegnapi kamatdöntési jegyzőkönyvének kissé változó üzenete is szerepet játszhatott.

Itt a forint ellen spekulálók rémálma

Nagyot gyengült idén a forint az euróval szemben, az elmúlt napokban azonban olyan dolog rajzolódott ki a forint grafikonján, ami elbizonytalaníthatja azokat, akik technikai alapon nyitottak pozíciókat a magyar fizetőeszközzel szemben.

Eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde

Míg az európai részvényindexek emelkedtek csütörtökön, a magyar tőzsde nem volt képes profitálni a kereskedelmi háborús feszültség enyhüléséből, a BUX a nap második felében lefordult és végül eséssel zárt a hét negyedik napját. A hazai blue chipek közül rossz napja volt az OTP-nek, a bankpapír közel 1,1 százalékkal került ma lejjebb.

Meddig tud még visszaerősödni a forint?

Számos technikai elemzési jel mutat afelé, hogy rövid távon korlátozott lehet a tér a forint további erősödése felé, azaz közel járhatunk a forint csak három napja elindult látványos menetelése végéhez.

Egyre jobban szenvednek az autósok - Miért ilyen drága a benzin?

Egyre jobban szenvednek az autósok - Miért ilyen drága a benzin?

Egyelőre ugyan továbbra is a májusban elért 80 dolláros szint alatt tartózkodik az olaj ára, több jel azonban arra utal, hogy hamarosan ismét lendületet vehet az energiahordozó drágulása. Miután pedig az elmúlt napok történései ellenére sem garantálható, hogy a forint tartósan erősödő pályára állt, egyelőre nem érdemes a hazai üzemanyagárak jelentős csökkenésére számítani.

A nagy menetelés után nagyon stabil a forint

A nagy menetelés után nagyon stabil a forint

A stabil kezdés után már reggel elkezdett újra erősödni a forint az euróval szemben, de délelőtt kétszer is elakadt ez a mozgás a 326,5-os árfolyamszintnél. Kora délután aztán újabb határozott forinterősödési hullám bontakozott ki, amelynek nyomán 325-ig süllyedt az euró, ahol utoljára múlt szerdán járt az árfolyam. A technikai elemzési indikátorok alapján van még tér a további forinterősödés irányába. Nagy kérdés, hogy az amerikai munkaszüneti nap mellett ma a Londonból irányított kereskedés során merre mozog az árfolyam.

Varga Mihályt is meghallgatná a bizottság a forintgyengülésről

A jövő évi költségvetésről és annak megalapozásáról szóló törvényjavaslatok összhangban állnak az alaptörvény rendelkezéseivel, továbbá megfelelnek a magyarországi és a nemzetközi jogszabályoknak is - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén szerdán Budapesten.

Zárva van ma Amerika - Kérdés, mi jön most Európában?

Emelkedéssel indult a hét második napja a tengerentúli tőzsdéken, a szerdai ünnep előtti rövidített kereskedés végéhez közeledve az eladók ragadták magukhoz az irányítást, és az amerikai részvényindexek végül 0,5-0,8 százalékos eséssel zárták a napot. Szerdán ünnep miatt nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban, a tengerentúli tőzsdék a Függetlenség Napja miatt zárva tartanak majd. A távol-keleti tőzsdék esnek szerdán, miután a piaci szereplők az USA és Kína kereskedelmi konfliktusára fókuszáltak, az európai határidős indexek mérsékelt esést vetítenek előre a szerdai piacnyitásra.

327 fölé gyengült vissza a forint

Kedd reggel is stabilan a történelmi mélypontja közelében mozgott a forint az euróval szemben 330-nál, majd hirtelen irányváltások után jelentős forinterősödés bontakozott ki rövid idő alatt. Délelőtt 327,5-ig gyengült az euró, majd egy kis korrekciót követően kora délutáni további egy egységgel lejjebb került az árfolyam. Az esti órákban aztán újra 327,5 közelébe gyengült az árfolyam.

Fontosabb részletek

  • Határozott hozamemelkedés alakult ma ki az állampapírpiacon
  • Ez a tovább élénkülő kamatemelési várakozásokkal függhet össze
  • Jövő év eleje körülre a 0,9%-os "irányadó rátához" képest mintegy 25 bázispontos kamatemelést áraz a piac
  • A forint délelőtti hullámszerű erősödése is összefügghet az erősödő kamatemelési várakozásokkal

Emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a BUX

Bár a hét első napját eséssel zárták az európai börzék, a kontinens részvényindexei felfelé kapaszkodtak kedden, jól teljesít a német DAX index, miután a globális kereskedelmi konfliktussal kapcsolatos aggodalmakat háttérbe szorították a német kormányválság feloldásával összefüggő beszámolók. A magyar tőzsde is emelkedéssel zárta a hét második napját.

Szakad a forint - Magyarok millióinak fáj azonnal a gyengülés

A forint gyakorlatilag hónapok óta ha lassan is, de megállás nélkül gyengül az euróval szemben, ennek pedig már érzékelhető hatásai lehetnek a magyar gazdaságra. A forint gyengülését általában elsősorban a benzin áremelkedésén érezzük meg, most azonban a külföldre nyaralni készülők és a nemzetközi kereskedőktől interneten vásárló magyarok is azonnal szembesülhetnek a deviza gyengülésének hatásával. Az exportőrök általánosságban örülnek, mert több bevételhez jutnak, akik viszont importálnak, azok könnyen magasabb költségekkel szembesülhetnek. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint az inflációra komoly hatása lehet a napról napra új történelmi mélypontot ütő árfolyamnak, így lassulhat a reálbérek növekedése, a költségvetés és a bankrendszer miatt azonban nem kell aggódnunk. A forint esése végső soron bizonytalanságot is okozhat a gazdasági szereplők körében.

330 körül ide-oda rángatják az eurót

A küszöbön álló német kormányválság ma tovább rontotta azt a nemzetközi befektetői hangulatot, amit az amerikai-uniós kereskedelmi háború már eddig is borongóssá tett és mindez hozzájárult ahhoz, hogy a forint új történelmi mélypontra bukjon ma is az euróval szemben 330,7 körül. Az MNB egyik vezetője ma is elmondta, hogy csak a középtávú 3%-os inflációs célra koncentrálnak. Estére sincs fellélegzés a forint számára, hiszen 330 körül ragadt az árfolyam. Ezekben az órákban dől el, hogy a feszült német belpolitikai helyzet merre halad tovább, lemond-e a belügyminiszter és CSU-elnök Horst Seehofer. Az esemény a forintra is visszahathat.

Megszólalt az MNB-alelnök a forintesésről: minden tényezőt figyelembe veszünk

A jegybank nem kommentálja az árfolyam napi mozgását, mert azt a sokszereplős piac szabadon alakítja ki, de az árfolyamot, és annak megemelkedett volatilitását is figyelembe veszi az MNB, amikor az elsődleges céljára, az árstabilitásra koncentrálva döntéseket hoz - lényegében így foglalhatók össze azok az üzenetek, amelyeket ma Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke azonnali kérdésekre válaszolva mondott el az Országgyűlés plenáris ülésén.

Ritka szériát mutat a forint, ezekben az órákban dől el egy fontos mozgatórugója

A 330-as szint felett zárt a délután 5 órási ármegállapítás alapján ma a forint az euróval szemben, azaz új történelmi mélyponton. A mai esésben a küszöbön álló német kormányválság is lényeges szerepet játszott, amelynek újabb felvonása ezekben az órákban zajlik Angela Merkel német kancellár Horst Seehofer CSU-elnök és belügyminiszter tárgyalásán. Ma egyébként már sorozatban a hatodik egymást követő kereskedési nap volt, amikor a forint esett az euróval szemben. Ilyen hosszú periódusra ilyenre évente 1-3 alkalommal került sor az elmúlt években és utoljára idén februárban volt egy ilyen szériája a magyar fizetőeszköznek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.