franciaország

Két irányt látunk Franciaországban

Az előzetes francia beszerzésimenedzser-indexek vegyesen alakultak szeptemberben. Míg a feldolgozóipari adatok 0,2 ponttal csökkenve 49,5 pontig süllyedtek, addig a szolgáltatói index 50,7 pontra emelkedett az előző havi 48,9-es szintet követően. A piac mind a két esetben növekedést várt volna, de így is elégedettek lehetünk a kompozit mutató trendjével.

Mégsem lesznek adóemelések Franciaországban

A vártnál lassabb növekedésre hivatkozva a francia kormány annak ellenére nem emeli az adókat, hogy az előrejelzések szerint sem idén, sem jövőre nem teljesül a költségvetési hiánycél. A kormány döntését tegnap este jelentette be a pénzügyminiszter.

A francia szolgáltatói szektor is már majdnem stagnált

A francia szolgáltatói szektor alig zsugorodott augusztusban, az erre vonatkozó beszerzési menedzser index végleges eredménye 48,9 pontot mutat, ami pusztán 0,1 pont változást jelent júliushoz képest, de az előzetes eredményeknél (47,7) egyértelműen jobb.

18 havi zuhanás után stagnálás

A francia feldolgozóipar alig zsugorodott augusztusban, az erre vonatkozó beszerzési menedzser index végleges eredménye 49,7 pontot mutat, ami nem jelent változást az előző hónaphoz képest és teljesen egybevág a piaci várakozásokkal.

Ismét recesszió felé tart Franciaország?

Könnyen lehet, hogy ismét lassulni fog a francia gazdaság, a beszerzési menedzser indexek ugyanis alulmúlták az elemzők várakozásait. A feldolgozóipari index 49,7 ponton stagnált, a szolgáltatói index viszont 48,6 pontról 47,7 pontra csökkent, de csökkent a kompozit mutató értéke is. A kompozit index esetében a 47,9 pontos érték kéthavi mélypontnak számít.

Franciaországban véget ért a recesszió

Negyedéves alapon fél százalékkal növekedett a francia gazdaság 2013 második negyedévében, ami egyúttal azt jelenti, hogy véget ért a recesszió. Az elemzők visszafogottabb, 0,2 százalék körüli növekedést vártak.

Franciaország még a célkeresztben marad

Tavasszal számos elemző figyelmeztetett arra, hogy Franciaország az időzített bomba az eurózónában a szerteágazó strukturális problémái miatt, így különösen érdekes, hogy mit mond a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az országról azután, hogy elvégezte a szokásos éves gazdaságpolitikai felülvizsgálatot. A napokban közzétett elemzés egyik fő üzenete az, hogy az eddig bevezetett reformokon felül további lépések is szükségesek jórészt a munkaerőpiacon ahhoz, hogy a gazdaság lendületes növekedési pályára álljon. Azt, hogy a francia problémák és az általuk az eurózónára jelentett "fenyegetés" mennyire a közgondolkodás része maradt, jól mutatja, hogy Richard Fisher, a dallasi Fed elnöke a német Handelsblattnak adott, most megjelent nyilatkozatban azt mondta: Franciaország miatt, nem pedig a perifériához sorolt országok miatt aggódik most a leginkább a fizetési övezet kapcsán.

Talpra állt a francia feldolgozóipar júliusban

A Markit júliusi végleges adatai szerint a francia feldolgozóipari szereplők többsége bár még pesszimista, de a kilátások megítélése jelentősen javult mára. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke az előző havi 48,4 pontról, stagnálás közeli 49,7 pontra emelkedett júliusban, ami az előzetes felmérés adatainak (49,8) megfelelő, így piaci meglepetésről nem beszélhetünk. Ezzel az adattal a feldolgozóipar állapota stabilizálódni látszik Franciaországban.

Végre stagnál a francia feldolgozóipar

Bár az előzetes adatok szerint a francia feldolgozóipari szereplők többsége még továbbra is pesszimista júliusban, de a kilátások megítélése jelentősen javult mára. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke az előző havi 48,4 pontról, stagnálás közeli 49,8 pontra emelkedett júliusban, ami az előzetes adatok alapján kialakított konszenzust is meghaladja (48,8) és 17 havi csúcsnak számít. Ezzel az adattal a feldolgozóipar állapota stabilizálódni látszik.

Kettényisszantják a bankokat Franciaországban

A francia parlament csütörtökön elfogadta a bankreformot, amelynek értelmében elválasztják a bankok saját számlás ügyleteit a kereskedelmi banki tevékenységüktől a betétesek biztonsága érdekében. Francois Hollande államfő választási ígéretével ellentétben azonban a jogszabály nem hoz létre kétféle pénzintézetet.

Már látják a fényt az alagút végén

Francois Hollande francia államfő szerint hazájában a válság után megkezdődött a gazdasági fellendülés, amely az év második felében folytatódni fog. Közben Luis De Guindos spanyol gazdasági miniszter úgy fogalmazott vasárnap, hogy spanyol gazdaság a második negyedévben kikerült a recesszióból, de az országnak folytatnia kell a reformokat és tovább kell csökkentenie a költségvetési hiányt, hogy ne álljon le a növekedés.

Leminősítették Franciaországot

A Fitch Ratings pénteken este bejelentette: a korábbi "AAA" osztályzatról "AA+" kategóriába helyezte át Franciaország adósbesorolását a nyugat-európai ország magas állami eladósodottsága miatt. A kilátás stabil.

Gyorsan javul a francia szolgáltatóipar

A francia felülvizsgált szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexének értéke 47,2 pontra emelkedett az előző havi 44,3 pontos szintről. Az előzetes adatok alapján kialakított konszenzus még 46,5 pontot mutatott, amihez képest mára egy kedvezőbb képet látunk a szektor kapcsán. A havi változás, a korábbi átlagváltozás fényében meglepően nagynak nevezhető. Ráadásul a francia feldolgozóipar kapcsán is javulásról számolt be a Markit júniusban. Az index értéke ugyanakkor továbbra is alulmarad az eurózóna (előzetes) aggregált értékétől, és az 50 pontos érték alatti szint továbbra is mind a két szektor kapcsán zsugorodást vetít előre.

Mára kevésbé pesszimista a francia feldolgozóipar

A felülvizsgált adatok szerint a francia feldolgozóipari szereplők többsége továbbra is pesszimista júniusban, ugyanakkor a kilátások megítélése javult. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 46,4 pontról 48,4 pontra emelkedett májusról júniusra, ami az előzetes adatok alapján kialakított konszenzusnak megfelelő (+0,1 pont) és 16 havi csúcsnak számít.

Nem bukott el az uniós bíróságon a francia telekomadó! (2.)

Elvesztette az Európai Bizottság az Európai Bíróságon azt a pert, amit Franciaországgal szemben indított, mert a Bizottság úgy látta, hogy a francia különadó ellentétes az "engedélyezési" irányelvvel. A magyar és a francia, illetve egy még ítélethozatalig nem eljutott spanyol telekomadó ügye hasonlóságokat mutat, ami egyesek szerint növelheti az esélyét annak, hogy végül a magyar távközlési adót sem meszeli majd el az Európai Bizottság - számol be a BruxInfo. A Magyar Telekom szempontjából sem mindegy a végkimenetel.

Javultak a kilátások Franciaországban

A francia feldolgozóipari szereplők többsége továbbra is pesszimista, májushoz képest azonban javult a kilátások megítélése. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 46,4 pontról 48,3 pontra emelkedett, ami 16 havi csúcsnak számít.

Még mindig gyengélkednek a francia szolgáltatások

A felülvizsgált francia szolgáltatóipari beszerzési menedzser index értéke 44,3 pontot mutat májusban, ami áprilishoz képest stagnálást jelent. A kompozit index értéke ugyanakkor már 5 hónapos csúcsot ért el 44,6 pontos értékével, de megjegyzendő, hogy az 50 pont alatti érték továbbra is a szektor szűkülését jelenti - derül ki a Markit jelentéséből.

Pesszimistább az IMF Franciaországgal kapcsolatban

Két hónapon belül másodjára csökkentette Franciaországra vonatkozó növekedési előrejelzését az IMF. Szakértői szerint 0,2 százalékos lehet a recesszió idén. A reformok felgyorsítása javíthatna a helyzeten.

Központosított bankszanálást javasol az Európai Bizottság

Ebben a hónapban várható az egységes európai bankszanálási mechanizmusra vonatkozó javaslatok közzététele az Európai Bizottság részéről - közölte tegnap Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke. Időközben a Financial Times és a Bloomberg is megszerezte azt a tervezet, amelyből kiderül: Brüsszel egységes jelleggel a saját kezébe venné a bajba kerülő bankok rendbehozatalának feladatát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.