görögország

2016. március 31. 14:10 | Portfolio

Hétfőn elkezdődik a migránsok visszaküldése Törökországba

Görögország hétfőn megkezdi a migránsok visszaküldését Törökországba: elsőként egy 500 fős csoportot szállítanak az EU határain kívülre - árulta el egy az Európai Bizottsághoz közel álló forrás az AFP hírügynökségnek csütörtökön.

2016. március 30. 17:07 | Portfolio

Csúszásban a görög reformprogram: hogy lesz így adósságkönnyítés?

Az Európai Bizottság görögországi delegációjának vezetője, Declan Costello szerint április végére befejeződhet a tavaly nyáron elfogadott harmadik görög program teljesítésének első felülvizsgálata - értesült a Reuters. Úgy tudni, a görög kormány kisebb-nagyobb csúszásban van a beígért intézkedések végrehajtásával. Pedig az áhított adósságkönnyítésnek feltétele, hogy az első lépcsőfokot sikeresen teljesítsék.

2016. március 29. 19:03 | MTI, Portfolio

Veszélybe kerülhet a migrációs megállapodás

Görögország nem tudja teljesíteni a menekültválság kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás előírásait - jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalra (EASO) hivatkozva.

2016. március 28. 19:33 | MTI

Kevesebb menekült érkezett Törökországból

A több mint egy hete életbe lépett európai uniós-török egyezmény hatására jelentősen apadt a menekültáradat az Égei-tengeren: a vasárnap és hétfő reggel közötti időszakban csak 232-en érkeztek Törökországból a görög szigetekre - közölték görög illetékesek.

2016. március 07. 21:20 | MTI

A héten visszatérnek Athénba a "trojka" szakértői

Már kedden visszatérnek Görögországba az Eurócsoport és a hitelezők szakértői, hogy folytassák a megkezdett reformintézkedések eredményeinek felülvizsgálatát, és hogy felgyorsítsák az államadósságról folytatott megbeszéléseket - tájékoztatott Brüsszelben Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke hétfői tanácskozásukat követően.

2016. március 04. 08:12 | MTI

Orbán leszólta Görögországot

Jobb külön-külön cselekedni, mint együtt tétlennek maradni - fogalmazott az illegális bevándorlás európai uniós kezeléséről szólva Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2016. március 03. 11:19 | MTI

Tusk a görögöket nyugtatja

Görögország a schengeni övezet, az eruózóna és az Európai Unió része marad - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel folytatott tárgyalások után.

2016. március 02. 09:04 | Portfolio

Banki apokalipszis készül Görögországban

A görög pénzintézetek milliárd eurós veszteségeket jelenthetnek 2015-re, de a bankárok legnagyobb aggálya még csak nem is ez, hanem a nemzetközi hitelezőkkel való tárgyalássorozat újabb hulláma, amely hónapokig elhúzódhat, és közben befagyaszthatja a görög gazdaságot - írja a Wall Street Journal.

2016. március 01. 10:55 | MTI

470 millió eurót kértek a görögök az EU-tól

Az athéni kormány 470 millió euró (csaknem 146 milliárd forint) segélyt kért az Európai Uniótól a menekültválság kezelésére - jelentette kedden az ANT1 görög tévécsatorna.

2016. február 29. 13:40 | MTI

A vártnál jobban teljesített a görög gazdaság

A tőkeberuházások és a fogyasztás növekedésének köszönhetően a görög gazdaság jobb teljesítményt nyújtott a tavalyi negyedik negyedévben, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett.

2016. február 24. 22:19 | MTI

A görög miniszterelnök a magyar kormánynak is üzent

Görögország mindaddig blokkolni fogja az Európai Unió politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést végre nem hajtják a tagállamok - mondta szerdán Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben.

2016. február 13. 17:29 | Portfolio

Kikupálódtak a görög bankok

Jó formában vannak a görög bankok, nincs szükség náluk újabb feltőkésítésre - nyilatkozta az Európai Központi Bank bankfelügyeletért felelős vezetője a Reuters szerint.

2016. február 12. 13:08 | MTI

Három hónapot kaptak a görögök Brüsszeltől

Az Európai Unió Tanácsa pénteken hivatalosan is felszólította Görögországot, hogy három hónapon belül szüntesse meg a schengeni határai védelmében mutatkozó komoly hiányosságokat, máskülönben a tagállamok hosszabb időre visszaállíthatják az ellenőrzést a belső határok mentén.

2016. február 11. 11:04 | Portfolio

Hatalmasat buktak, akik ide befektettek

Neves vagyonkezelők tucatjai fektettek dollár milliárdokat a problémás görög bankszektorba, most a politikai klíma elmozdulását várják, miközben a pénzük gyakorlatilag kétszer is lenullázódott - írja a CNBC.

2016. február 10. 18:12 | MTI

Menekültválság: három hónapot adtak a görögöknek

Az Európai Unió tagállamainak Brüsszelbe delegált állandó nagykövetei szerdai ülésükön elfogadták az EU Görögországnak szóló ajánlásai második csomagját, amelyben arra szólítják fel Athént, hogy három hónapon belül szüntesse meg a schengeni övezet külső határa görög szakaszának védelmében mutatkozó komoly hiányosságokat - közölték diplomáciai források a tanácskozás után.

2016. február 08. 19:00 | MTI

A menekültválság lesz Görögország veszte?

Londoni stratégiai elemzők szerint az európai menekültválság nyomán a piac ismét árazni kezdheti a Grexitet, vagyis annak kockázatát, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből.

Részletes keresés