2022. december 23. 17:10 | MTI
Újabb nagy dobásra készül a BioNTech - Már tesztelik a malária elleni vakcinát
A BioNTech német gyógyszeripari vállalat megkezdte az RNS-alapú, malária ellen kifejlesztett kísérleti vakcinájának tesztelését embereken.
2022. december 23. 17:10 | MTI
A BioNTech német gyógyszeripari vállalat megkezdte az RNS-alapú, malária ellen kifejlesztett kísérleti vakcinájának tesztelését embereken.
2022. november 06. 11:00 | Király-Gál Gábor
Míg Csernobil és Fukusima nevét szinte mindenki hallotta már, mivel ezek a világ legsúlyosabb atomkatasztrófáinak helyszínei, addig a legkorábbi eset történetét szinte alig ismeri valaki, köszönhetően a szovjet államapparátus titkolózásának. A majaki vagy kistimi katasztrófa néven ismert esemény szőnyeg alá söprésének egy jelentős következménye az is, hogy az ottani feldolgozó-üzem máig működik, jelentősen terhelve a környezetét és rontva az ott élők életkörülményeit.
2022. október 31. 21:56 | MTI
Észak-Korea a térségben végrehajtott amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatok leállítását követelte - közölte hétfőn a KCNA hírügynökség a kommunista ország külügyminisztériumának állásfoglalására hivatkozva. A hadgyakorlatot a két ország a közös elrettentés jegyében viszi véghez, hogy ezzel igyekezzen megakadályozni az állítólag tervben lévő hetedik észak-koreai kísérleti atomrobbantást.
2022. október 17. 15:40 | Portfolio
Berlinben már megszokottnak mondhatóak a nagyszabású társadalmi és urbanisztikai kísérletek, a Friedrichshain-Kreuzberg kerület által tervezett átalakítások azonban példa nélküliek: a Kreuzbergben található teljes Graefekiez (egy körülbelül 20 000 lakosú lakónegyed), legalább hat hónapra parkolóhely-mentessé válik, derült ki a Tagesspiel cikkéből, amelyről a Színes Erzsébetváros Facebook oldal posztolt a mai napon.
2022. október 15. 13:31 | MTI
A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, amelyek segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg. A Japánból többmillió forint értékben beszerzett hat műegeret az egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékén használják fel oktatási célokra, fokozatosan kiváltva az élő állatok alkalmazását a demonstrációs gyakorlati képzéseken - közölte az Állatorvostudományi Egyetem szombaton az MTI-vel.
2022. október 06. 07:46 | MTI
Észak-Korea, két nappal legutóbbi kísérlete után, két újabb rakétát indított csütörtök reggel a Japán-(Keleti)-tenger irányába - közölte Dél-Korea. A rakétákat az észak-koreai főváros térségéből bocsátották fel - idézte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a vezérkari főnökök egyesített bizottságát. A japán miniszterelnöki hivatal korábban a Twitter közösségi oldalon arról írt, hogy Észak-Korea feltehetően ballisztikus rakétát bocsátott fel.
2022. augusztus 25. 09:29 | Portfolio
A YouTube a Cambridge-i Egyetem sikeres kísérletét követően olyan hirdetések megjelenítését tervezi, amelyek a dezinformációs technikákról oktatják az embereket.
2022. augusztus 10. 19:00 | MTI
Spanyolország az ukrán gabona vasúti szállításának hatékonyságát teszteli egy 600 tonnás kukoricaszállítmánnyal, amely a tervek szerint szeptember elején érkezhet Barcelonába a lengyel-ukrán határról - jelentette be a spanyol közlekedési minisztérium szerdán.
2022. augusztus 04. 12:03 | Portfolio
Észak-Korea figyelmeztetett: nem fogja eltűrni, hogy az Egyesült Államok bírálja az elszigetelt ország nukleáris programját. A phenjani vezetés Washingtont a nukleáris fegyverek és hordozóeszközeik veszélyes terjesztőjének nevezte, és kijelentette, nem fogja megengedni, hogy szuverén jogaiba beavatkozzanak - számolt be a Reuters.
2022. június 23. 08:29 | Portfolio
Egy orosz lap arról ír, hogy lőtt sebbel, súlyos állapotban kórházba szállították Vagyim Zsimin ezredest, azt a nyugalmazott FSzB-tisztet, aki korábban az orosz nukleáris indítórendszert tartalmazó táskát vitte Vlagyimir Putyin mellett nyilvános eseményeken.
2022. június 06. 19:37 | Portfolio
Hétfőtől több ezer brit munkavállaló kezdi meg a négynapos munkahét kipróbálását. Mintegy 70 vállalat vesz részt a világ legnagyobbnak tartott kísérleti programjában, amely a következő hat hónap során a munkamódszerrel foglalkozik. A kísérletet egy olyan csoport szervezte, amely a rövidebb munkahét mellett kampányol úgy, hogy a bérek sem csökkennek - számolt be a BBC.
2022. február 09. 11:04 | Portfolio
A dohányzásról való leszokásban az e-cigaretta nem segíthet sokat az egyéb eszközökhöz, például a nikotinpótló terápia (NRT) vagy a gyógyszerek alkalmazásához képest - derül ki a Tobacco Control folyóiratban online közzétett amerikai kutatásból a Népszava alapján.
2021. november 05. 11:59 | Portfolio
Szájon át adagolható koronavírus-gyógyszert fejlesztett a Pfizer, amely egy széles körben használatos HIV-gyógyszerrel együtt használva 89%-kal csökkenti a magas kockázatú koronavírus-fertőzöttek súlyos fertőzöttségi és halálozási esélyeit – írja a CNBC.
2021. október 16. 08:35 | Portfolio
„Az egy éve üzemelő világító kerékpárút beválni látszik, az előremutató műszaki megoldást ezért érdemes másféle módon is, többfelé kipróbálni. Így kísérleti jelleggel világító útburkolati jelek festése kezdődik meg a Magyar Közút kezelésében lévő hálózaton” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: november végéig öt megyében tizenegy helyszínen, jelentős idegenforgalmi célpontok környékén dolgoznak a kivitelezők a kerékpárutak mellett két közútszakaszon is.
2021. október 04. 09:39 | MTI, Portfolio
Először hajtott végre tesztindítást nukleáris meghajtású tengeralattjáró az orosz Cirkon hiperszonikus manőverező robotrepülőgéppel - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
2021. július 31. 16:53 | Portfolio
Öt kutatóintézet kilenc laborjában vezettek be három hónapos moratóriumot a fehérjekutatásokra, miután két dolgozót is halálos agyi fertőzéssel diagnosztizáltak – írja a Science Magazine-ra hivatkozva az Index.
2021. április 09. 09:35 | Portfolio
Elon Musk implantátumokkal foglalkozó cége, a Neuralink közzétett egy friss videót, amiben bemutatják, ahogy egy agyi beültetéssel rendelkező majom már a gondolataival is képes irányítani egy videojátékot. A Pager nevű rézuszmajom pingpongozott egyet anélkül, hogy bármilyen eszközt használt volna.
2021. március 25. 07:01 | MTI
Észak-Korea újabb két rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé - közölte csütörtökön Dél-Korea és Japán, határozottan tiltakozva a phenjani rezsim újabb rakétakísérletei miatt.
2021. január 08. 23:21 | MTI, Portfolio
Jóllehet a kulturális intézmények januárban még nem nyithatnak ki Franciaországban, a zenei világ képviselői tesztkoncertek szervezését tervezik annak felmérésére, hogy mekkora a vírus terjedésének kockázata a kulturális rendezvényeken. A kísérlet legfőbb célja a nyári fesztiválszezon megmentése.
2020. november 27. 13:14 | Portfolio
Jelentős lépés történt az AstraZeneca oltóanyag bevezetésének jóváhagyásában - jelentette be az Egyesült Királyság kormánya.
A cseh ipariingatlanpiac-állomány éves összevetésben 5%-ot nőtt.
200 évnyi diplomáciai munkát rombolna le az elnök.
Megállapodásra jutott az Európai Parlament és Tanács az orosz energiaimport leállításáról.
Nem járt jól a munkahelyváltással.
A szárnyalás még várat magára.
Meghallgatása volt a miniszternek.
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.