Tizennyolc év szünet után újra kötelező lesz a sorkatonai szolgálat a NATO-tagállamban - Már 17 évesen behívhatják a fiatalokat
Globál

Tizennyolc év szünet után újra kötelező lesz a sorkatonai szolgálat a NATO-tagállamban - Már 17 évesen behívhatják a fiatalokat

Portfolio
A litván hadsereg bejelentette, hogy 2026-ban kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnek be, amely január 2-től december 31-ig tart majd. A tervek szerint mintegy 5000 sorkatonát toboroznak - közölte a Meza.

A litván fegyveres erők sajtószolgálata december 2-án közölte a sorkatonai szolgálat részleteit. A behívási rendszer különböző képzési kategóriákat és eltérő szolgálati időtartamokat határoz meg.

A tervek szerint 3870 fő 9 hónapos kötelező alapszolgálatot teljesít, míg 90 speciális szakterületen dolgozó katona 3 hónapig szolgál majd.

További 650 katona 160-200 napos kiképzésen vesz részt a tiszthelyettes-parancsnoki programok keretében: 340-en a litván hadsereg egységeinél, 310-en pedig a Litván Katonai Akadémián.

Emellett 450 fiatalt 90-120 napos szolgálatra hívnak be az alapszolgálati képzési programok keretében vagy katonai szakképesítés megszerzésére, amely 3 évig tart.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy a behívási rendszert a fiatalok oktatási ritmusához igazították:

a felnőtt diákok közvetlenül az iskola befejezése után kezdhetik meg a szolgálatot, az egyetemi hallgatóknak pedig alternatív, rövidített szolgálati formákat kínálnak,

hogy tanulmányaikat össze tudják egyeztetni a hadseregben végzett kötelezettségeikkel.

Litvánia 2015-ben Európában elsőként vezette be újra a sorkatonai szolgálatot akkor még önkéntes/szelektív behívással. Idén júniusban a litván parlament törvényt fogadott el a kötelező szolgálatról, amely szerint a 18-22 éves fiataloknak 9 hónapos szolgálatot kell teljesíteniük. Később pontosították, hogy az alsó korhatárt 17 évre csökkentik. A szolgálat időtartama a hadsereg igényeitől függően rövidíthető.

A törvény szerint felsőoktatási intézménybe nem lehet felvételt nyerni a katonai szolgálat teljesítése nélkül.

Akik nem tartoznak a kötelező sorkatonai szolgálat hatálya alá, önkéntes alapon csatlakozhatnak a hadsereghez.

Címlapkép forrása: Sean Gallup/Getty Images

Holdblog

Hajtunk a bónuszért

Rendhagyó adásunkban Radnai Károllyal rakjuk rendbe az adózást, meg a filmipart. Előtte meg ketten a kommentelőket.  Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Hajtun

Property Warm Up 2026

Property Warm Up 2026

2026. február 19.

Portfolio Investment Day 2026

2026. február 24.

Portfolio Digital Compliance 2026

2026. március 3.

Retail Day 2026

2026. március 4.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet