A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége VOSZ) három éve új nemzetközi stratégiát fogadott el, amelyben célul tűzte ki, hogy hatékony globális partnerségeket alakítson ki hazánk gazdaságának hatékonyabb képviseletére és a tagvállalatok segítésére. A program részeként külképviseleteket nyitottak Kínában és az Egyesült Államokban is: a részletekről Kovács Patrikot, a VOSZ társelnökét kérdeztük, aki nemrég fontos pozíciót kapott a B20 Befektetési és Kereskedelmi Munkabizottságában.
Hétfő délelőtt bomba robban a dél-franciaországi Marseille városában található orosz konzulátus épületében – írja a The Moscow Times.
Németország azért lobbizik az EU-ban, hogy az egységes piac országai oldják fel a Szíriára kivetett szankciókat – tudta meg a Financial Times bennfentes forrásokból.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök kedden a Truth Socialön bejelentette, Kimberly Guilfoyle-t jelöli az Egyesült Államok görögországi nagykövetének - számol be a Washington Post. A republikánus zászlóvivő további bejelentéseket is tett.
Az Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légiriadót; a nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedd este.
Jogerőssé vált a június 9-ei európai parlamenti választás eredménye, miután a Kúria elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) eredményt megállapító döntése ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet.
Az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetsége június 4-én bejelentette, hogy egyes amerikai-ikrán kettős állampolgárok nem hagyhatják el Ukrajnát – számolt be a Kyiv Independent.
A választópolgárok egy, két, három, négy vagy öt szavazólapon adhatják le szavazataikat június 9-én, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti (EP-) képviselők választásán. A nemzetiségi választásra regisztrált szavazók pedig akár további három szavazólapot is kaphatnak.
Csütörtöktől lehet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásához kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál.
Újranyitott Magyarország ciprusi nagykövetsége, ami egyértelműen mutatja, hogy a kormány mekkora jelentőséget tulajdonít a folyamatosan fejlődő kapcsolatnak a két ország között – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nicosiában.
Kína felszólítja Észtországot, hogy tartsa tiszteletben az „egy Kína” elvet és ne engedje meg, hogy Tajvan képviseleti irodát nyisson az országban – közölte szerdán a kínai külügyminisztérium.
Nekihajtott egy autós helyi idő szerint hétfőn a kínai főkonzulátus épületének San Franciscóban, az Egyesült Államokban, a kiérkező rendőrök pedig a helyszínen agyonlőtték - közölte az amerikai nagyváros rendőrsége.
Valószínűleg az orosz külföldi hírszerzésnek dolgozó hackerek több tucat Ukrajnában dolgozó külföldi diplomatának küldtek hamis használtautó-hirdetéseket, hogy így törjék fel számítógépeiket – ismerteti a Reuters egy kiberbiztonsági cég jelentését.
Alig két fél év alatt, akármilyen diplomával lehet jelentkezni a magyar külügy diplomataképzésére. A programot egyesek felületessége miatt bírálják, miközben azért is vonzó lehet, mert gyors karriert biztosít a jelentkezőknek. Sőt, még 275 ezer forintos ösztöndíjat is el lehet rajta nyerni.
Korábban elkezdtek terjedni a hírek arról, hogy Ukrajna magyarországi nagykövete lehet Sándor Fegyir, a magyar származású ukrán egyetemi professzor, aki azzal vált nemzetközileg ismertté, hogy hallgatóinak a lövészárokból tartott órát.
Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön Ankarában pszichológiai hadviselésnek nevezte azt, hogy a napokban az Egyesült Államok terrorveszélyre hivatkozva utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra, és ezt követően több európai ország ideiglenesen bezárta isztambuli főkonzulátusát. A török külügyminisztérium este bekérette a szóban forgó kilenc ország ankarai nagykövetét.
A reálgazdasági szereplők, például ipari vállalatok helyett.
Így is lehet árat csökkenteni.
Április hozta a szokásosat.
Meghökkentő döntés született.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?