lengyelorszag

Lepipáltak minket a lengyelek tavaly

Tavaly 3,6 százalékkal bővült a lengyel gazdaság az előző évben mért 3,3 százalékos növekedés után - közölte a lengyel statisztikai hivatal kedden.

A végén csavartak még egyet Orbán ötletén Varsóban

Az eredeti tervekkel szemben nem egységes, hanem több kulcsos lesz a kiskereskedelmi láncokra kivetett adó Lengyelországban - derült ki a hétfő este benyújtott tervezetből. Ezzel ismét a magyarhoz hasonló útra lépett a lengyel kormány, de könnyen lehet, hogy Brüsszel még közbeszól majd.

Ellopták Orbán ötletét a lengyelek

A lengyel pénzügyminisztérium várhatóan ma mutatja be a kiskereskedelmi cégek különadójáról szóló törvénytervezetét, ami kísértetiesen hasonlít - a Brüsszelben részben elbukott - magyar szabályozásra, ugyanis mindkettő célja a kisebb kiskereskedők versenyhelyzetének javítása.

Egyre többen büntetik Orbán barátait, de a feketeleves még hátravan

Pénteken meglepetésre leminősítette Lengyelországot a Standard & Poor's (S&P) azok után, hogy a tavaly ősszel hivatalba lépett lengyel kormány egy sor olyan intézkedést hozott, mely komoly kritikát váltott ki belföldön és külföldön is. Közben az elemzők is egyre erősebben hangsúlyozzák, hogy új fekete báránya van a régiónak, ami a lengyel eszközök árfolyamára is hatással lehet.

Mégis nagyon durva lesz a lengyel devizahiteles csomag

Bár hónapokig úgy tűnt, hogy elült a téma, most ismét előkerült Lengyelországban a devizahiteles mentőcsomag ügye. Andrzej Duda köztársasági elnök friss javaslata elemzők szerint 32-40 milliárd zlotyba kerülne a bankszektornak. Esnek is a tőzsdén a banki részvényárfolyamok, mint a kő.

Mindenki a lengyeleket vizslatja

A Fitch Ratings elsőrendű "A mínusz" szinten, változatlan stabil kilátással megerősítette pénteken Lengyelország államadós-besorolását. A Moody's Investors Service - bár hitelminősítő menetrendjében szerepelt a lengyel szuverén adósosztályzat elbírálása - most nem hajtott végre besorolási felülvizsgálatot Lengyelország esetében.

Leminősítették Lengyelországot!

Leminősítette Lengyelországot pénteken a Standard & Poor's, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az új lengyel kormány több intézkedése kulcsfontosságú intézmények függetlenségét és hatékonyságát gyengítette.

Kevesebbet kérnek az IMF-ből a lengyelek

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 21,4 milliárd dollárról 17,9 milliárd dollárra csökkentette Lengyelország úgynevezett rugalmas hitelkeretét (FCL), Varsó kérésére.

Magyarország lesz idén a befektetők kedvence?

Magyarország lehet a befektetők kedvence Közép-Kelet-Európában 2016-ban miután várhatóan visszakerül az ország a befektetésre ajánlott kategóriába a hitelminősítőknél, a nagy régiós versenytárs lengyeleknél pedig az új jobboldali kormány hivatalba lépése vetett fel aggodalmakat - olvasható a Reuters szerdai tudósításában.

Itt a példátlan brüsszeli döntés a lengyel lépésekre! (2.)

A lengyel kormány közelmúltbeli lépései nyomán ma úgy döntöttek az Európai Bizottság biztosai, hogy elindítják az előzetes jogállamisági vizsgálatot Lengyelország kapcsán - jelentette be szerdai déli brüsszeli sajtótájékoztatóján Frans Timmermans első alelnök. Ez az előzetes vizsgálat a következő hetekben a párbeszédre épít, amelynek keretében a Bizottság tájékozódni fog és ezt követően várhatóan március körül értékeli az információkat, majd dönt a további irányról. A lengyel külügyminiszter máris reagált és zavarosnak ítélte Timmermans szavait, ezért megvárják a Bizottság írásos anyagát.

Lengyelország a magyar úton?

Gazdasági és politikai szempontból számos hasonlóságot vélnek felfedezni a 2010-es magyar, illetve a 2015-ös lengyel kormányváltást követő intézkedések sorozatában a Morgan Stanley elemzői. A költségvetési fegyelem tervezett lazítása, a bankokat érintő különadó 2016-os bevezetése, valamint az EU-val való politikai szembenállás ténye mind növeli a lengyel gazdaság jövőjét övező bizonytalanságot.

Orbán: nemzeti ügy lehet a CSOK

Arra számít Orbán Viktor, hogy nemzeti ügy lesz a kormány otthonteremtési programjából - ez derült ki a Kossuth Rádiónak péntek reggel adott interjúból. A kormányfő azt is elmondta, hogy Magyarország soha nem fog semmilyen uniós szankciót támogatni, ami Lengyelország ellen irányul.

Brüsszel vizsgálni fogja a lengyel jogállamiság helyzetét

Az Európai Bizottság januárban napirendre tűzi a jogállamiság lengyelországi helyzetének kérdését, miután a varsói parlament néhány nappal ezelőtt megszavazta a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely széles körű tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.

Távolodnak az euróbevezetéstől a lengyelek

A lengyel kormány megszüntette az euró bevezetéséért felelős kormánybiztosi posztot - a péntektől hatályos rendeletről a TVN24 hírtelevízió számolt be.

Megszavazták a lengyel bankadót - Bukjuk a kétes dicsőségünket

2016-ban összesen 4,4 milliárd zloty bevételt vár a néhány részletében módosított bankadótól a lengyel kormány - közölte Konrad Raczkowski lengyel pénzügyminiszter a Reuters beszámolója szerint. A törvényt az éjjel meg is szavazták, ugyanakkor még jóvá kell hagynia a parlamenti felsőháznak és a lengyel államfőnek is. Ha ez is megtörténik, akkor nem Magyarországon lesz a legmagasabb a bankadó.

Kilencmilliárd euró került veszélybe Lengyelországban

Az új lengyel kormánynak kiigazítási tervet kellett elfogadnia a 2007-2013-as uniós költségvetésben Lengyelországnak ítélt források kihasználása érdekében, miután veszélybe került 9 milliárd euró felhasználása - mondta el Mateusz Morawiecki kormányfő helyettes és fejlesztési miniszter

Itt van Európa új fekete báránya

Kedd este ismét módosította az alkotmánybíróságról szóló törvényt a lengyel parlament alsóháza, melyre kemény bírálatokat kapott Varsó, alig 24 óra leforgása alatt. Egyes vélemények a Magyarországon végbement folyamatokhoz és az Orbán-kormány intézkedéseihez hasonlítják a jelenlegi fejleményeket.

Megelőztek: többé nem Magyarország a bankok legnagyobb ellensége

Valószínűleg világcsúcstartó volt eddig Magyarország a bankadó szempontjából, 2016-ban azonban ez megváltozik: bár nehéz összevetni az egyes országok bankadóit az eltérő adóalapok miatt, úgy tűnik, Lengyelország veszi át hazánk helyét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.