lezárás

Terjed a brazil vírusvariáns, lezárnak a britek

2021. január 14. 21:51 | Portfolio

Terjed a brazil vírusvariáns, lezárnak a britek

A Brazíliában megjelent új koronavírus-variáns miatt több országgal szemben beutazási tilalmat vezet be péntek hajnali 4 órától Nagy-Britannia, jelentette be az ország közlekedési minisztere Twitteren.

Kiszámolták, hány életet mentett volna meg, ha korábban lépnek a koronavírus ellen

2021. január 13. 09:59 | Portfolio

Kiszámolták, hány életet mentett volna meg, ha korábban lépnek a koronavírus ellen

A gyorsabb, határozottabb járványpolitika valószínűleg több tízezer ember életét mentette meg egyes európai országokban - áll egy frissen megjelent amerikai tanulmányban. Az Egyesült Államok Járványügyi Központja (CDC) által vezetett kutatás eredménye nem meglepő, de három fontos következtetés levonható belőle. Egyrészt úgy találták, hogy a sikerhez nem feltétlenül kellett volna teljes zárolást bevezetni, másrészt számszerűsítették a nagy európai országok késlekedéséből származó többlethalálozást. A tanulmány eredményei közvetve egy további fontos tanulságra is rámutatnak. A tapasztalatok szerint a gazdaságot sújtó korlátozások ereje, illetve a járvány egészségügyi hatásai között nincs átváltás: a halogatás ugyan néhány héttel tovább tarthatja nyitva a gazdaságot, de végül nagyon gyorsan hasonló, vagy erősebb korlátozó intézkedésekhez vezet. Eszerint viszont a késlekedésnek nincs sok gazdasági hatása, viszont sok ezer ember életét követeli.

Baleset miatt lezárták az M1-es belső sávjait

2021. január 05. 07:30 | Portfolio

Baleset miatt lezárták az M1-es belső sávjait

Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M1-esen Biatorbágynál kedden hajnalban; a belső sávokat  mindkét irányban lezárták ezen a szakaszon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Koronavírus: Európában terjed az új mutációja

2020. december 24. 21:14 | Portfolio

Koronavírus: Európában terjed az új mutációja

A világon 78 679 912 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 730 126, a gyógyultaké 44 293 282 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Közben Európában már Németországban is megjelent az új koronavírus brit mutációja.

Kihirdették: másfél hónapig nem szállhatnak le Magyarországon a britektől induló polgári repülőgépek

2020. december 22. 07:26 | Portfolio

Kihirdették: másfél hónapig nem szállhatnak le Magyarországon a britektől induló polgári repülőgépek

A hétfőn napközbeni magyar kormányzati jelzéssel összhangban megjelent este a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a briteknél bejelentett „szuperfertőző” vírusra tekintettel december 22-én nulla órától 2021. február 8-ig megtiltja Magyarország területén a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló menetrendszerű vagy nem menetrendszerű légi személyszállítást végző polgári légijárművek Magyarország területén történő leszállását.

Koronavírus: sorra szigorítanak az országok, az olaszok csak napi egyszer léphetnek ki a házukból

2020. december 19. 20:55 | MTI, Portfolio

Koronavírus: sorra szigorítanak az országok, az olaszok csak napi egyszer léphetnek ki a házukból

A Johns Hopkins Egyetem ma reggeli összesítése szerint a világon 75 672 759 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 674 838, a gyógyultaké pedig 42 667 883. A növekvő esetszámok miatt Európában sorra jelentik be az országok az újabb szigorító lépéseket, amelyek a karácsonyt is érintik, itthon a szentestéről hétfőn lesz döntés. Mindeközben Amerikában engedélyezték a Moderna vakcinájának szükséghelyzeti alkalmazását.

Koronavírus: teljes lezárás jön a németeknél, itthon talán tetőzik a járvány

2020. december 10. 18:45 | Portfolio

Koronavírus: teljes lezárás jön a németeknél, itthon talán tetőzik a járvány

Továbbra is tombola koronavírus-járvány a világban, hiszen egy nap alatt 680 ezer új fertőzöttet azonosítottak, így már 68,9 millió embernél igazolták a betegséget. Közülük 1,57 millióan már sajnos elhunytak, 44,4 millióan meggyógyultak. A járvány második hulláma minden eddiginél nagyobb nehézséget okoz Európa-szerte is, az egészségügyi rendszerek hatalmas terhelés alatt állnak még úgy is, hogy sok országban már hetek-hónapok óta egyre szigorúbb korlátozások vannak, de a jelek szerint ez például Németországban, Európa legnagyobb gazdaságában nem elég, hiszen karácsonytól január 10-ig az ország teljes lezárásáról döntöttek, így a mindennapi élethez nélkülözhetetlen üzletek kivételével fel kell függeszteni a kiskereskedelem és a szolgáltatási ágazat működését. Ez gyakorlatilag a tavaszi legsúlyosabb lezárási intézkedésekkel azonos. Ausztriában is nagyon nehéz hetekre készülnek. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelzése szerint remélhetőleg tetőzik itthon most a járvány, és a december 24-re vonatkozó döntést tényleg csak 21-én hozzák meg, addig pedig a bolti létszámkorlát és a 24-i nyitva tartás kérdése, valamint az idősek vásárlási sávjának eltörlése is felmerül. A friss adatok alapján idehaza sem enyhül érdemben a járvány, egy hónappal a kijárási korlátozások életbe lépése után sem, így a karácsonyi ünnepek körül nagy fegyelmezettség kell majd a magyar lakosságtól is. Friss híreink a koronavírus-járvány témájában.

Bejelentette Johnson: így jön vissza az Egyesült Királyság az egyhónapos teljes lezárásból

2020. november 23. 20:38 | MTI

Bejelentette Johnson: így jön vissza az Egyesült Királyság az egyhónapos teljes lezárásból

A jövő héten a brit kormány eredeti terveinek megfelelően kinyithatnak a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és a szabadidős létesítmények azokban az angliai országrészekben, amelyek nem a legmagasabb szintű koronavírus-készenléti fokozat hatálya alatt lesznek - jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Hozzátette ugyanakkor, hogy a járvány megfékezését célzó készenléti rendszert a kormány megerősíti.

Ma feloldhatják a koronavírus-zárlatot Angliában

2020. november 23. 15:08 | Portfolio

Ma feloldhatják a koronavírus-zárlatot Angliában

Ma jelentheti be Boris Johnson brit miniszterelnök, hogy jövő héten véget érhet a nemzeti szinten érvényben lévő koronavírus miatti teljes zárlat. A CNBC szerint Johnson a korlátozások feloldása után érvénybe lépő feltételeket is ismertetni fogja.

WHO: az iskolabezárások elkerülése a tinédzserek depressziójának enyhítését is szolgálja

2020. november 22. 19:27 | Portfolio

WHO: az iskolabezárások elkerülése a tinédzserek depressziójának enyhítését is szolgálja

A járvány idején, a lezárások, korlátozások miatt a tinédzserek körében jelentősen emelkedett a depressziós megbetegedések száma, ezért is hangsúlyozzuk az iskolák nyitva tartásának fontosságát és erről lesznek majd friss magyarországi statisztikák is – jelezte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője az Indexnek adott interjúban.

Részletes keresés