magáncsőd

Megszavazta a parlament a magáncsődöt - Íme a lényeg 10 pontban

Mindössze egy ellenszavazattal elfogadta a parlament a családi csődvédelemről szóló törvényt, amely első lépcsőben szeptemberben lép hatályba. Az alábbiakban 10 pontban foglaljuk össze a magáncsőd lényegét, amely a tervek szerint több tízezer bajba került családon segíthet.

Magáncsőd: több módosítás is jön

Kiegészítik a kormányrendeleti felhatalmazást, pontosítják a családi vagyonfelügyelővel szemben támasztott követelményeket, és egyes esetekben a végrehajtással kapcsolatos szabályokat azok a módosító javaslatok, amelyeket csütörtökön fogadott el a természetes személyek adósságrendezéséről szóló előterjesztéshez az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.

Mostantól ő felügyeli a magáncsődöt

Miniszteri biztossá nevezték ki Szekér Juditot a családi csődvédelem területére. Trócsányi László igazságügyi miniszter utasítása a hétfői Hivatalos Értesítőben jelent meg.

Magáncsőd: új javaslattal állt elő Harrach

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a családi csődvédelemről szóló törvény mentőövet nyújt az érintett családoknak a fizetőképesség helyreállításához.

20-25 ezer családnak jelent segítséget a magáncsőd

A Magyar Nemzeti Bank számítása szerint a magáncsődvédelem 20-25 ezer család számára jelent mentőövet - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Magáncsőd: 100 csődgondnokot képeznek ki

Tízezreknek nyújthat segítséget adósságuk rendezéséhez a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslat, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői szerdán nyújtottak be az Országgyűlésnek - mondta Harrach Péter frakcióvezető csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Neked tetszik a bejelentett magáncsőd? - Szavazz!

Benyújtotta a KDNP a magáncsődről szóló törvényjavaslatot, amely lényegében megfelel az előzetes nyilatkozatoknak. Most arra vagyunk kíváncsiak, Olvasóinknak tetszik-e ez a megoldás a családi adósságok szabályozott rendezésére.

13+1 kérdés és válasz a magáncsődről - Most sírjunk vagy nevessünk?

Évek óta lebegtették, most benyújtották: szerdán este megjelent a parlament honlapján a magáncsődről szóló 146 oldalas, elsőre borzalmasan bonyolultnak tűnő törvényjavaslat. A két ütemben (idén szeptember 1-jétől, illetve jövő év október 1-jétől) önkéntesen választható magáncsőd szabályozott keretek között rendezné a túladósodott, de elégséges vagyonnal és jövedelemmel rendelkező családok adósságát. Az adós pénzügyi sorsáról bíróságon kívül, ennek sikertelensége esetén bíróságon, szavazással maguk a hitelezők dönthetnek, a jelzáloghitelezők kvázi vétójoga mellett. Ha ez sem sikerül, a bíróság maga dönt. Ha elindul az eljárás, 5-7 évig az adós csaknem minden pénzmozgását szorosan figyelni fogja egy kormánytisztviselő. Jó esetben is alig több mint 40 ezer forintot költhet el szabadon egy hónapban, hogy kellő törlesztési fegyelem esetén a megmaradt tartozását az időszak végén végleg elengedjék. Egyelőre nehéz megmondani, lesz-e érdemi számú jelentkező az agyonszabályozott tortúrára, mindenesetre most 13+1 kérdés és válasz formájában megpróbáljuk kibogozni a törvényjavaslatot.

Benyújtották: itt a magáncsőd! (2.)

A KDNP parlamenti frakciója benyújtotta szerdán délután a magáncsődről szóló törvényjavaslatot. Cél, hogy fegyelmezett adósságtörlesztés révén visszanyerjék fizetőképességüket az ügyfelek, miközben a hitelezők érdekeit is figyelembe veszik.

Elengedik a tartozások egy részét - Nyakunkon a magáncsőd

Már az ősz folyamán hatályba léphetnek a családi csődvédelem főbb szabályai, elsőként szeptembertől a jelzáloghitel-adósok szűkebb köre élhet a lehetőséggel, jövő szeptembertől pedig már minden elmaradással küzdő család előtt megnyílik az adósságcsapdából kivezető út - számol be hétfői cikkében a Napi Gazdaság.

Jön a magáncsőd - Elárulták a részleteket

Két hét múlva ismert lesz a magáncsőd tervezete, amelyet várhatóan két ütemben fognak bevezetni Magyarországon a jövedelemmel, vagyonnal rendelkező bajban lévő adósok számára - derült ki a Portfolio Hitelezés 2015 konferenciáján, ahol a nem teljesítő hitelek kezelésének részleteiről volt szó az utolsó, délutáni szekcióban. A Portfolio szakmai közönségének több mint fele támogatja a magáncsődről szóló jelenlegi terveket, a MARK Zrt. működésének alapos megítéléséhez azonban elégtennek tartja az eddig megjelent információkat.

MNB: Még mindig bankot venne az állam

A magyar piacon öt olyan univerzális nagybank férne el, amelynek mérete a 15-25 százalékos piaci részesedés közé esne, ezért több kisebb pénzintézetnek meg kell duplázódnia, vagy össze kell olvadnia másokkal - mondta el Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Heti Válasznak adott interjújában. Nem tartja kizártnak azt sem, hogy sor kerülhet újabb állami bankvásárlásokra, míg a nem teljesítő jelzáloghitelekkel kapcsolatban úgy látja, egy részüknél a részleges adósságelengedés is szóba jöhet, mint hatékony megoldás.

Ilyen lesz a magáncsőd - Sokan elbukhatják az elszámolást

Évi 5000-6000 család veheti igénybe a jövő évtől a magáncsődöt, így önmagában nem oldja meg a bankok lakossági hitelportfóliójának problémáit - mondja a Portfolio-nak adott interjúban az Intrum Justitia ügyvezető igazgatója, aki fontos, újdonságnak számító részleteket is elárul nekünk az egyeztetés alatt álló magáncsődről. Az elszámolás azonban most még forróbb téma: Felfalusi Péter véleménye szerint a követeléskezelőnek tartozó devizaadósok közül mindössze 20-25%-a igényelheti (nekik ezt külön kérni kell!), pedig a lízingeseknek akár 30%-kal is csökkenhetne a tartozásuk. Nemcsak a bankokat, a követeléskezelőket is rosszul érinti a devizahiteles ügy, de úgy tűnik, kegyelmi pillanathoz érkeztek mára a követelésvásárlók, és nagy, nekik kedvező változások várhatók a piacon.

Hiába az elszámolás, időzített bombán ülnek a magyar bankok

A válság eleji szint csaknem négyszeresére, 1232 milliárd forintra nőtt az a hitelösszeg, amelyet egyszerűen képtelenek behajtani a bankok a lakosságtól, de még nem mondtak fel. A nem teljesítő lakossági hitelek arányának növekedése szerencsére megállt (év végén 19,3% volt), de a devizaalapú lakáshitellel rendelkezők nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak: csaknem kétharmaduknak nagyobb a hiteltartozása, mint a lakás értékének 90%-a.

A társasházak is szeretnék a magáncsődöt

A társasházak lakóinak nagy összegű tartozásai rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza Kaplonyi György, a társasházkezelők szövetségének elnöke - írta a Napi Gazdaság.

Itt az újabb hiteles mentőcsomag? - Megszólal az ötletgazda

Még el sem kezdődött a banki "elszámoltatás", máris egy újabb, lakossági tartozásokat érintő "mentőötlettel" állt elő a kisebbik kormánypárt. A pénzügyi szektor jó része által felelőtlennek, egyes adós-érdekképviseletek által pedig embertelennek tartott magáncsőd súlyos erkölcsi kockázatokkal és egyelőre ismeretlen méretű banki többletveszteséggel fenyeget. Rétvári Bence államtitkárt szembesítettük néhány kritikával, és a KDNP-s javaslat részleteiről is megkérdeztük. Szerinte a magáncsőd a bankoknak is jó.

Magáncsőd: megszólalt az IMF

Levélben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román magáncsődtörvény tervezet esetleges elfogadása miatt, és úgy vélte, hogy megfelelő hatástanulmány készítése nélkül annak kedvezőtlen hatása lehet a román pénzpiacra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.