makrogazdaság

Az MNB még nem fog kamatot emelni, de figyelnie kell a forintra és az inflációra

2019. május 27. 11:58 | Portfolio

Az MNB még nem fog kamatot emelni, de figyelnie kell a forintra és az inflációra

A Magyar Nemzeti Bank egyelőre tartani fogja magát márciusi kommunikációjához, miszerint a júniusban megjelenő inflációs jelentés előtt nem fognak hozzányúlni a monetáris kondíciókhoz, emiatt pedig a keddi kamatdöntő ülésén nem várható fontos bejelentés - vélik egyhangúlag a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az, hogy kell-e még kamatot emelnie a jegybanknak az idén, és ha igen, akkor hány alkalommal és mennyit, az a következő hónapokban beérkező inflációs adatok, a külső környezet, illetve a forintárfolyam alakulásának lesz a függvénye.

2019. május 27. 10:19 | MTI

Milliárdos csalás miatt áll bíróság elé az őrző-védő maffia

Mintegy kétmilliárd forintos költségvetési csalás ügyében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy bűnszervezet ellen, akik az őrző-védő szektorban építettek ki fiktív számlázáson alapuló bűnszervezeteket 2013 és 2017 között - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

2019. május 27. 10:00 | Gondi Anilla

Úton az áfarendszer igazságossága felé

Az Európai Unió Bírósága egy közelmúltbeli ügyben kimondta, hogy az áfaügyletek ellenőrzése során az adóhatóság nem tekinthet el a teljes költségvetési kihatás vizsgálatától. Így nem elfogadható, ha a hatóságok anélkül tagadják meg az áfalevonási jogot az egyik adózónál, hogy a másiknál az ezzel összhangban álló áfa-visszaigénylést lehetővé tennék. Sőt, a bíróság azt sem tartotta elfogadhatónak, ha az adóhatóság a bírság kiszabásakor kizárólag a jogosulatlanul levont áfa összegét veszi alapul anélkül, hogy vizsgálná a ténylegesen okozott adóhiányt. Az ítélet egy újabb fontos lépésként értékelhető az áfarendszer igazságosságának megteremtése útján.

2019. május 27. 07:33 | MTI, Portfolio

Derűlátók a magyarok

Májusban, az áprilisi kétéves mélypont után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe; az üzleti várakozások szerény javulást mutatnak, míg a fogyasztói várakozások kismértékben romlottak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. Az adatok összességében továbbra is erős konjunktúrára utalnak.

2019. május 27. 07:24 | MTI

Apad a kínai vállalati profit

Csökkent a kínai ipari cégek nyeresége áprilisban és az idei első négy hónapban éves összevetésben, a szakértők szerint részben a Washington és Peking közötti kereskedelmi konfliktus hatására.

2019. május 27. 07:03 | Portfolio

Megszületett a végeredmény - nagy meglepetések az EP-választáson

Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal, Magyarországon negyedik dönthetett arról, ki képviselje őket Strasbourgban.

Fontosabb részletek

  • Szerte Európában magasabb részvétellel zajlottak a választások, mint legutóbb, Magyarországon is rekord részvétel született.
  • A szavazást fölényesen nyerte a Fidesz-KDNP, a DK és a Momentum sokkal jobban szerepelt a várakozásoknál, az MSZP, a Jobbik és az LMP viszont nagy vereséget szenvedett.
  • Európában az EU-párti erők az első becslések alapján a vártnak megfelelő visszaesést szenvedtek el, az euroszkeptikus erők nagy áttörése viszont úgy tűnik, elmaradt.
  • A zöld erők is előretörtek.

2019. május 27. 07:03 | MTI, Portfolio

Íme, az EP-választások végeredménye

A várakozásoknak megfelelően az Európai Néppárté (EPP) lesz a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben a vasárnap befejeződött választások közel végleges eredményein alapuló, éjszaka közzétett utolsó mandátumbecslés szerint.

Mi okozta a kirobbanó magyar növekedést? Már csak pár nap, és kiderül

2019. május 27. 06:38 | Portfolio

Mi okozta a kirobbanó magyar növekedést? Már csak pár nap, és kiderül

A héten nem csak az MNB kamatdöntése tartogat izgalmakat, hanem egy sor lényeges statisztika is megjelenik Magyarországon, így például fény derül az első negyedéves növekedés szerkezetére. Külföldön jóval csendesebb napok elé nézünk, hétfőn ráadásul zárva tartanak az amerikai és brit piacok is.

2019. május 27. 00:40 | MTI

A Brexit Pártot küldték a britek az Európai Parlamentbe

Nigel Farage alig másfél hónapja indult, radikálisan EU-szkeptikus Brexit Pártjának győzelmét, a Liberális Demokraták jelentős előretörését és a kormányzó Konzervatív Párt példátlanul súlyos vereségét mutatják a brit európai parlamenti választások hétfő hajnalban ismertetett első részeredményei.

2019. május 27. 00:36 | Portfolio

Tegyük rendbe, ki nyert az EP-választáson!

Az egyre pontosabb adatok, melyek az EP-választásról érkeznek lehetőséget adnak, hogy az eredményeket értékeljük. Buktak a nagyok? Elveszett a többség? Nyertek a radikálisok? Lassan a testtel!

2019. május 26. 20:35 | MTI

Brexit: kemény üzenetet kapott a leendő brit kormányfő a pénzügyminisztertől

Vasárnapig immár nyolcan jelentették be hivatalosan, hogy indulnak a távozási menetrendjét pénteken bejelentő Theresa May brit kormányfő helyéért és legalább négy közülük azt is jelezte, hogy készek akár megállapodás nélkül is kivezetni (október 31-én) az EU-ból az országot. Nekik üzent elég erőset a jelenlegi pénzügyminiszter Philip Hammond, amikor arra emlékeztette a no-deal Brexitet is bevállalni hajlandó politikusokat: a parlament már többször is kifejezte, hogy ezt az utat nem támogatja, így ezt a leendő kormányfőnek is figyelembe kell vennie, különben nem sokáig lesz kormányfő.

2019. május 26. 02:29 | Portfolio

Hogyan tovább a mai választások után?

A május 23. és 26. között esedékes európai parlamenti (EP-) választásokkal csak az első szakasz zárul le az uniós intézmények átfogó megújításának hónapokig tartó folyamatában.

2019. május 25. 11:45 | Portfolio

Figyelmeztetést adott ki a NAV a május 31-ei határidőről

A vállalkozásoknak május 31-éig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást, és gondoskodniuk kell a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

2019. május 25. 11:13 | Portfolio

Kitüntetésekkel ünnepelte 125. születésnapját a Magyar Közgazdasági Társaság

Megalapításának 125. évfordulóját ünnepelte pénteki éves küldöttgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A rendezvényen az MKT legmagasabb kitüntetését, a Közgazdász Életműdíjat vehette át Pulai Miklós, a Magyar Bankszövetség korábbi főtitkára. A rendezvényen szó esett az idei közgazdász-vándor gyűlés előkészületeiről is: a szakma legnagyobb éves konferenciájának 2019. szeptember 5. és 7. között Nyíregyháza ad otthont.

2019. május 24. 19:05 | MTI

Még 1500 katonát küldene Trump a Közel-Keletre

Az amerikai kormányzat arról tájékoztatta a kongresszust, hogy 1500 katonát tervez küldeni a Közel-Keletre az Iránnal kialakult feszültség miatt - közölték pénteken nevük elhallgatásához ragaszkodó amerikai tisztségviselők.

2019. május 24. 18:44 | Portfolio

Behúzhatja a kéziféket az amerikai gazdaság

A korábbi 2,25%-ról 1%-ra vágta vissza második negyedéves növekedési előrejelzését a JP Morgan, vagyis az amerikai gazdaság jelentősen lassulhat az év elején látott 3 százalék feletti tempóról. Az amerikai bank szakemberei szerint nehéz megjósolni, mi lesz a Fed következő lépése, most ugyanannyi esély van egy kamatemelésre, mint egy vágásra.

Máris zsarolná Brüsszelt May lehetséges utódja

2019. május 24. 17:13 | Portfolio

Máris zsarolná Brüsszelt May lehetséges utódja

Megpróbálná újratárgyalni a Brexit-megállapodást, de felkészülne a megegyezés nélküli kilépésre is, ha az EU nem hajlandó engedni - mondta pénteken Boris Johnson volt brit külügyminiszter, aki a legesélyesebb jelölt lehet Theresa May helyére a kormányfői székbe.

2019. május 24. 16:28 | MTI

Megfizetik az amerikaiak Trump lépéseit

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed New York-i területi igazgatóságának a számításai szerint a kínai termékekre a hónap elején kivetett újabb amerikai vámemelés egy átlagos amerikai háztartásnak 831 dollár költséget jelent évente.

2019. május 24. 13:56 | MTI

Megszólalt az EU Theresa May lemondása után

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

2019. május 24. 11:30 | Portfolio

Itt a fordulat: húszezerrel kevesebb magyar él Nagy-Britanniában

A 2017-es 98 ezerről tavaly 77 ezerre csökkent az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok száma - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken közzétett hivatalos adataiból. Ha a Magyarországon születetteket vesszük alapul, akkor kisebb mértékű, de szintén érezhető a visszaesés.

Részletes keresés