mezőgazdaság

Elképesztő hozamok a magyar nyersanyag befektetéseknél – Érdemes még beszállni?

Elképesztő hozamok a magyar nyersanyag befektetéseknél – Érdemes még beszállni?

Az orosz-ukrán háború csak rátett még egy nagy lapáttal a sok esetben már tavaly elkezdődött árupiaci áremelkedésekre, az ebbe a piacba fektető magyar árupiaci alapok pedig sokat profitáltak már most is: van olyan alap, amely március végén 40% feletti hozamnál jár, de a 30% körüli teljesítmény sem ritka. Kérdés persze, meddig tart még ki az árupiacok jó szereplése, érdemes azonban különválasztani a nyersanyagokba és aranyba fektető alapokat.

Vízügy a csapadékhiányról: helyenként már szélsőségesen kevés a víz

Vízügy a csapadékhiányról: helyenként már szélsőségesen kevés a víz

Márciusban Magyarországon az átlagos csapadékmennyiség mindössze 5 százaléka hullott le, részben ennek tudható be a tavak és folyók alacsony vízállása, amin a közelgő csapadék sem segít jelentősen – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Bige: a GVH-bírság már a következő műtrágya-szezont veszélyezteti

Bige: a GVH-bírság már a következő műtrágya-szezont veszélyezteti

Magyarország stabil műtrágya-ellátását veszélyeztetné, ha egy likviditásgyengítő lépés, így a GVH által megállapított rekordösszegű bírság miatt nyáron le kellene állnia a Nitrogénművek termelésének – közölte a Portfolio-val Bige Zoltán a a Nitrogénművek Zrt. stratégiai igazgatója. A tulajdonos, Bige László fia szerint a vállalat be tudná fizetni a bírságot, de az a jelenlegi helyzetben különösen nagy megterhelést jelente és a következő szezon, vagyis az őszi műtrágyapiac kínálatát veszélyeztetné. A cégcsoportnál ezért bíznak abban, hogy a Kúria előtt lévő jogvédelem iránti kérelmük révén halasztást kapnak, amíg a GVH őszi határozatáról dönt a bíróság.

Olyan szélsőségessé vált az időjárás Magyarországon, hogy még a biztosítók is fogják a fejüket

Olyan szélsőségessé vált az időjárás Magyarországon, hogy még a biztosítók is fogják a fejüket

Szélsőséges időjárás, jégkár, fagykár – egyre több és egyre koncentráltabb formájú kárigénnyel találkoznak a biztosítók Magyarországon is, mindeközben egy sor szabályozói elvárásnak kell tudni megfelelni. A Portfolio Biztosítás 2022 konferenciájának zöld biztosítókról és biztosításokról szóló, Csurgó Ottó által moderált panelbeszélgetésében a résztvevők a megváltozott kártapasztalatokról, a klímaváltozás miatti díjemelés szükségességéről és a zöld irányba tett előrelépések fontosságáról is beszéltek.

Beintett a Nyugat, lőttek Putyin ördögi tervének - mégis mi lesz most?

Beintett a Nyugat, lőttek Putyin ördögi tervének - mégis mi lesz most?

Hamarosan jön a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastjének keddi adása. A műsor első részében Weinhardt Attila, a Portfolio makrogazdasági elemzője beszélt arról, hogy mit akar valójában elérni Vlagyimir Putyin azzal, hogy rubelben kéri a gáz árát a nyugati országoktól. Az adás második részében a brutálisan dráguló mezőgazdasági termékek tőzsdei oldaláról lesz szó, ezt követően pedig indul a Portfolio Checklist háborús bűnökről szóló sorozata.

Tökéletes vihar az élelmiszerpiacon, egekben a műtrágya ára

Tökéletes vihar az élelmiszerpiacon, egekben a műtrágya ára

Ukrajna orosz megszállása számos globális gazdasági következménnyel járt és jár a mai napig, beleértve az energiaválságot, az alapanyagok hiányát és a globális ellátási láncok megremegését. Valósággal megugrott a mezőgazdasági áruk ára is, ehhez pedig szorosan köthető a terményekhez nélkülözhetetlen műtrágya robbanásszerű drágulása - a műtrágyagyártáshoz szükséges legfontosabb összetevőknek ugyanis Oroszország a legfontosabb exportőre. És ha mindez nem lenne elég, a kifejezetten kedvezőtlen időjárási körülmények és az üzemek műszaki nehézségei is világszerte felfelé hajtották az élelmiszerpiaci árakat. A megemelkedett alapanyagárak természetesen a tőzsdéken is éreztették hatásukat, sok befektető fordult a háború kitörése óta a mezőgazdasági vállalatok felé, a kimondottan műtrágya-előállítással foglalkozó cégek részvényei is nagyot emelkedtek február közepe óta - mindezek tükrében az a kérdés maradt, hogy vajon befektetői szempontból akad még jó lehetőség a műtrágyával foglalkozó vállalatok háza táján, vagy ez a vonat már “elment”? Elemzésünkben ennek járunk utána.

Óriási változásokra készülhetnek a gazdák: 2023-tól új támogatási rendszer jön

Óriási változásokra készülhetnek a gazdák: 2023-tól új támogatási rendszer jön

Teljesen új támogatási rendszerre és követelményekre készülhetnek a magyar gazdák 2023-tól az új uniós Közös Agrárpolitikában, ám a pontos részletek leghamarabb nyáron tisztázódhatnak, amikor is kiderül, elfogadja-e az Európai Bizottság a magyar stratégiai tervet - mondta a Portfolio-nak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Hozzátette, az biztos, hogy a termelők egyéni felelőssége a támogatások szempontjából növekedni fog a következő időszakban. A szakember többek között arról is beszélt, hogyan lehetne versenyképesebbé tenni a magyar élelmiszeripart, illetve mi várható a hitelállományok tekintetében 2022-ben a magyar agráriumban.

Oroszország továbbra is nagy mennyiségben exportál búzát

Oroszország továbbra is nagy mennyiségben exportál búzát

Továbbra is nagy volumenben exportál Oroszország búzát a fekete-tengeri kikötőkön keresztül, mivel az azovi-tengeri útvonalak továbbra is korlátozottak. A rubel gyengülése miatt meredeken emelkedik a gabona belföldi ára, írja a Reuters.

Megindult az első termés szállítása Ukrajnából nyugatra

Megindult az első termés szállítása Ukrajnából nyugatra

A kereskedők szárazföldön kezdték meg az első ukrán kukoricatermés Európába szállítását, mivel az ország tengeri kikötői továbbra is zárva vannak az orosz invázió miatt - közölte vasárnap az APK-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég.

Oroszország Ukrajna elleni háborújának valódi okai: hogyan látja a Kreml a

Oroszország Ukrajna elleni háborújának valódi okai: hogyan látja a Kreml a "megoldást" a geopolitikai kérdésre

Mindannyian tudjuk, hogy Oroszország, mint a világ legnagyobb földgáz- és olajexportőre, nemcsak számos európai országban, hanem világszerte is befolyásolja az energiaárakat, és viszonylag rövid időn belül még inkább befolyásolhatja azokat. Írásomban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az energiaárak rugalmassága minden esetben nagyobb lesz, mint az élelmiszerárak, különösen a kenyérárak rugalmassága. Sok szakértő csodálkozik azon, hogy mi köze van a háborúnak az energiahordozók és az élelmiszerek árrugalmasságához. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kérdésre adott válasz megmagyarázza Oroszország Ukrajna elleni háborújának valódi okát.

Takarmánykrízis és élelmiszerbiztonság - lépett az EU és a magyar agrárminisztérium

Takarmánykrízis és élelmiszerbiztonság - lépett az EU és a magyar agrárminisztérium

Az orosz-ukrán háború okán előálló európai élelmiszer- és takarmánypiaci krízis minél gyorsabb leküzdése érdekében minden lehetséges eszközt meg kell ragadni, így növelni kell a mezőgazdaság teljesítőképességét is. Ezért a gazdálkodók a rendkívüli támogatás mellett lehetőséget kapnak arra, hogy az idei évben a parlagként bejelentett területeket megműveljék, azon legeltessenek, vagy kaszáljanak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.

Szintet lépett a tőzsdén a DM-KER, jöhetnek a cégfelvásárlások

Szintet lépett a tőzsdén a DM-KER, jöhetnek a cégfelvásárlások

A DM-KER második Xtendes cégként tette meg azt a jelentős lépést, hogy a részvényeit bevezesse a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába, a fő piacra. Ennek apropóján kérdeztük a cég vezérigazgatóját, Kocsy Barnabást, elsősorban a piaci környezetről, a háború hatásairól, és a beszállítói láncokhoz kapcsolódó kihívásokról. Emellett természtesen szó esett a tőkepiaci tervekről, a tőzsdei szintlépés várható hatásairól, a kifejezetten magas osztalékról, és a cég növekedési terveiről.

Az EP tervet sürget az uniós élelmezésbiztonság fenntartására

Az EP tervet sürget az uniós élelmezésbiztonság fenntartására

Az Európai Uniónak tervet kell készítenie az uniós és a globális élelmezésbiztonság fenntartására, valamint Ukrajnába vezető, illetve onnan kiinduló élelmiszer- és áruszállítási folyosókat kellene létrehoznia - jelentették ki az Európai Parlament képviselői csütörtökön.

Összezuhan idén Ukrajna gabonatermelése – brutális áremelkedés jöhet

Összezuhan idén Ukrajna gabonatermelése – brutális áremelkedés jöhet

Felére eshet vissza Ukrajna 2022-es gabonatermelése és mintegy harmadával csökkenhet az ország által két aratás közötti időszakban bonyolított export mennyisége – véli az APK-Inform. A jelentés megerősíti az ukrán agrárminiszter tegnapi szavait. Egyre valószínűbb tehát a világpiaci szűkösség és a nyomában érkező további durva áremelkedés.

Megfelezheti a termését Ukrajna a háború miatt

Megfelezheti a termését Ukrajna a háború miatt

Az eredetileg várt 15 millió hektárról 7 hektárra csökkentheti Ukrajna a mezőgazdasági termények vetésterületét tavasszal – írja a Reuters a mezőgazdasági miniszer nyilatkozata alapján. A miniszter elmondása szerint az orosz invázió miatt a kukorica vetésterülete jelentősen csökkenhet, illetve már a téli búzából is lényegesen kevesebbet arathatnak le, mint amennyit elvetettek.

Agrárminisztérium: Az EU támogatást nyújt a bajba jutott ágazatoknak

Agrárminisztérium: Az EU támogatást nyújt a bajba jutott ágazatoknak

Az Európai Bizottság uniós válságkezelési intézkedésekre tett javaslatot, amelynek keretében rendkívüli pénzügyi támogatást kaphatnak a legnagyobb bajban lévő ágazatok. Emellett ideiglenes jelleggel a meglévő zöldítési szabályok is enyhítésre kerülnek – mondta Nagy István agrárminiszter Brüsszelben az Agrárminisztérium közlése szerint.

Exportkorlátozás: nem mernek árat ajánlani a gabonapiacon

Exportkorlátozás: nem mernek árat ajánlani a gabonapiacon

Hiányzik a szántóföldi kultúráknak a csapadék, amelyre a műtrágya bemosódásához is szükség lenne - írja a Világgazdaság, amely megjegyzi, hogy a gabonapiacon jelen van az árnövekedés, azonban némi korrekció figyelhető meg az exportbejelentési kötelezettség előttihez képest.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.