Itt vannak az Y-generációs műgyűjtők

Az úgynevezett Y generáció életvitelét, motivációját, személyiségét számos cikk és kutatás tárgyalja. A közvélekedés szerint a kb. 1985 és 1995 között születettek alapvetően énközpontúak, digitális bennszülöttek, akik szeretnek a maguk feje után menni munkában, magánéletben egyaránt. Az Y-generáció tagjai az élet sok területén másképp viselkednek, mint a szüleik. Adódik a kérdés, hogy hogyan vesznek részt a műtárgypiac tevékenységében. Az Artsy mostani cikkében azt vizsgálta, milyen gyűjtők, és hogyan hatnak a piacra a fiatalok.

5 tipp kezdő műgyűjtőknek

Minden kezdet nehéz, és ez különösen igaz a műgyűjtésre. Ezért legfrissebb cikkében a műtárgy.com összeállított öt tanácsot, amit minden kezdő műgyűjtőnek érdemes fejben tartania. Ezek olyan tippek, amiket érdemes mindenkinek végiggondolnia és megjegyeznie, mert egy jó művészeti gyűjtemény felépítése mindig egy tudatos folyamat eredménye. Természetesen a tanácsok mellett érdemes a személyes preferenciákat is beleépíteni a gyűjtési stratégiába, hiszen a leendő műgyűjteményt nagyban meghatározza az is, hogy milyen alkotásokat kedvelünk, milyenek az anyagi lehetőségeink, és hogy befektetési vagy esztétikai szempontok, vagy esetleg a kettő keveréke vezérel minket.

Ismerd meg a bőkezű gyűjtőket, akik eladományozták gyűjteményüket

Az elmúlt hetekben röppent fel a hír, miszerint Marlene és Spencer Hayes, amerikai műgyűjtő házaspár a párizsi Musée d'Orsay-nak adományozza körülbelül 380 millió dollárt érő gyűjteményét. A kollekció több mint 600, 19-20. századi festményt tartalmaz. Az adományozás egy többlépcsős procedúra lesz, az első kör már lezajlott, 187 darab, többnyire posztimpresszionista kép került a múzeumhoz - írja a műtárgy.com.

A Közgázon rettegett szoba hatalmas kincseket rejt

A Közgáz 283-as szobájából kikerült a kanapé meg a fotel, a szépreményű, de életük egy részét rettegésben töltő pénzügy szakos diákoknak nem kell felniük attól, hogy stresszhelyzetben elfelejtik a pénzláb definícióját. Bánfi Tamás szobájában pár hete már az egyetemi tanár magángyűjteményéből létrejött Széchenyi István kiállítást lehet megtekinteni.

Befektetési tippek közvetlenül műgyűjtőktől! - VI. rész

A műtárgy.com ismert műgyűjtőket bemutató sorozatában eddig többnyire olyanok szólaltak meg, akik kortárs műveket gyűjtenek. Ők vannak ma a legtöbben, különösen az "elsőgenerációs" gyűjtők között, de sokan találják meg szenvedélyük tárgyát a régi vagy a modern mesterek munkáiban is. Közéjük tartozik mai riportalanyunk, Törő István is, akit a közvélemény főként az egyik piacvezető hazai aukciósház, a Virág Judit Galéria társtulajdonos-ügyvezetőjeként ismer.

Befektetési tippek közvetlenül műgyűjtőktől! - IV. rész

Jó néhány műgyűjtő nemcsak alkalmanként ad-vesz műtárgyakat, hanem hivatásszerűen is műkereskedelemmel foglalkozik. Van közöttük, aki előbb a gyűjtésbe kóstolt bele és aztán a kereskedésbe, míg másnál fordított a sorrend. A műtárgy.com interjú alanya, Kozák Gábor, a Nagy Kriszta festőművész Orbán Viktorról készült sorozatainak kiállítása kapcsán az elmúlt hónapokban a hírekben gyakran szereplő Godot Galéria vezetője az utóbbiak közé tartozik.

Befektetési tippek közvetlenül műgyűjtőktől!

A műtárgy.com új sorozatában ismert műgyűjtők vallanak szenvedélyükről, a gyűjtővé válás időnként kalandos, fordulatokkal teli útjáról. Tapasztalataik és tanácsaik hasznosak lehetnek mindazok számára, akik az első lépéseknél tartanak ezen az úton, vagy éppen most jutottak arra az elhatározásra, hogy elkezdenek műtárgyakat gyűjteni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.