németország

Vakcina: Az AstraZeneca felgyorsítja a vakcinák gyártását és többet szállít Európába

Vakcina: Az AstraZeneca felgyorsítja a vakcinák gyártását és többet szállít Európába

Az AstraZeneca és az IDT Biologika közös szándéknyilatkozatot írt alá a gyártási kapacitás növeléséről és Európa hosszútávú vakcinaellátásáról - írja közleményében az AstraZeneca. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyását követően február 5-én több millió AstraZeneca oltóanyag kiszállítása kezdődött meg Európában, a hónap végéig várhatóan 17 millió adag juthat el az Unió országaiba, melyet márciusban továbbiak követnek majd - írják.

2021-ben is dübörög a magyar hadiipar fejlesztése - Megtudtuk, mit tervez a kormány

2021-ben is dübörög a magyar hadiipar fejlesztése - Megtudtuk, mit tervez a kormány

A tavalyi év történelmi jelentőségű hadiipari megállapodásai után 2021-ben az újonnan induló gyárépítések, kutatás-fejlesztési tevékenységek összehangolása kerül prioritásba, ezért egy teljesen új hadiipari kutatóintézet létesül majd Magyarországon – mondta el Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Portfolio-nak adott interjúja során. A szakember kitért arra is, hogy a gyárberuházásoktól 5-10 éven belüli megtérülést várnak, a hadiipari üzemek még a civil üzemeknél is biztonságosabbak, illetve megemlítette azt is, hogy Magyarország a katonai járművek fejlesztése mellett teljesen újfajta kézifegyver-típusok tervezésébe és gyártásába is belefog a közeljövőben. Maróth Gáspárral beszélgettünk a tavalyi év nagy haderőfejlesztési és hadiipari beruházásairól, illetve a 2021-es év várható fejleményeiről.

Koronavírus: újra meghosszabbíthatják a korlátozásokat Németországban

Koronavírus: újra meghosszabbíthatják a korlátozásokat Németországban

A korábbiaknál fertőzőképesebb mutációk megjelenése miatt a járványhelyzet javulása ellenére várhatóan ismét meghosszabbítják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítására bevezetett korlátozásokat Németországban az ügyben döntő politikusok keddi nyilatkozatai szerint.

Kissé nőtt Németország exportja decemberben

Kissé nőtt Németország exportja decemberben

A kínai és amerikai viszonylatban tapasztalt erőteljes forgalom jól jött a legnagyobb euróövezeti gazdaságnak, amelynek teljesítményét visszafogja a koronavírus-járvány terjedését akadályozó zárlatok elrendelése.

Megtorpant a német ipar

Megtorpant a német ipar

Nem nőtt a német ipari termelés decemberben az előző hónaphoz képest, az előző év azonos időszakához képest pedig visszaesést mutatott.

A végéhez közeleg az Északi Áramlat-2 építése

A végéhez közeleg az Északi Áramlat-2 építése

Az orosz Fortuna csőfektető hajó megkezdte a gázcsőfektetést az Északi Áramlat-2 földgázvezeték dániai területi vizein - jelentették szombaton orosz és nyugati hírügynökségek a projektet irányító Nord Stream 2 AG-re hivatkozva.

Újraindítanák a transzatlanti kapcsolatokat

Újraindítanák a transzatlanti kapcsolatokat

A transzatlanti kapcsolatok "újraindításának" szándékát jelentette be pénteki online megbeszélését követően az amerikai, a brit, a francia és a német külügyminiszter.

Merkel kritizálta Oroszországot a Navalnij-ügy miatt

Merkel kritizálta Oroszországot a Navalnij-ügy miatt

Minden jogi alapot nélkülöző lépés volt kiutasítani európai diplomatákat Oroszországból, és a döntés ismét megmutatta, hogy "nagyon távol áll a jogállamiságtól" mindaz, ami Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyében zajlik Oroszországban - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben, röviddel az után, hogy az orosz külügyminisztérium nemkívánatos személynek minősített német, svéd és lengyel külképviseleti alkalmazottakat.

Beütöttek végül a szigorú lezárások a német ipari megrendelésekben is

Beütöttek végül a szigorú lezárások a német ipari megrendelésekben is

A novemberi enyhébb lezárások még nem, de a december közepétől érvényes szigorú lezárások, illetve a karácsonyi leállások együtt már megütötték a német ipart, pontosabban a gyáripari megrendelések alakulását, mert a ma reggel közzétett adatok szerint 1,9%-os esés alakult ki havi alapon a várt 1%-os csökkenés helyett és a novemberi 2,7%-os növekedés után.

Kivonul a Commerzbank több országból is

Kivonul a Commerzbank több országból is

Véglegesítette 2024-ig szóló új stratégiájának fő elemeit a Commerzbank, és bejelentette előzetes 2020-as fő számait is: 233 millió eurós működési és 2,9 milliárd eurós adózás utáni veszteséggel zárta a tavalyi évet a német bankcsoport. A 10 ezer fős németországi létszámleépítés mellett a nemzetközi jelenlét optimalizációja keretében 15 nemzetközi „helyszínről” tervez kivonulni a bank, az érintett országokat egyelőre nem nevezték meg.

Hat év után először nyereséges lett a Deutsche Bank

Hat év után először nyereséges lett 2020-ban a Deutsche Bank, igaz, a 113 millió eurós éves profit nem számít nagynak. Az elemzőket elsősorban a befektetési banki divízió teljesítményével sikerült meglepni.  

Véleményt mondott az orosz vakcináról a német egészségügyi miniszter

Véleményt mondott az orosz vakcináról a német egészségügyi miniszter

Bátorítóak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltóanyag hatékonyságáról szóló adatok, amelyeket azonban be is kell nyújtani az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) ahhoz, hogy a terméket használhassák az Európai Unióban (EU) - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.

Már 6 EU-tagállamban nem javasolják a 65 év felettieknek az AstraZeneca vakcináját

Már 6 EU-tagállamban nem javasolják a 65 év felettieknek az AstraZeneca vakcináját

A németek után még további öt uniós tagállamban nem javasolják az idősebb korosztályban a brit-svéd AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának a felhasználását óvatossági okok miatt, köztük Svédországban sem. Itthon ilyen irányú vizsgálatról, illetve tervezett lépésről nem hallottunk. Közben a gyógyszercég egy hosszú közleményt juttatott el szerkesztőségünknek a friss vizsgálati eredményekről, amelyek megjelentek a Lancet nevű elismert tudományos lapban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.