Tudomásul kell venni azt, hogy az omikron ellen a három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk. A negyedik oltásról azt mondta, hogy ahol már bevezették, ott elsősorban a hatvan éven felülieknek, a krónikus betegeknek, a daganatos betegeknek és az immunhiányosoknak adják - jelentette ki az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Emmanuel Macron francia államfő pénteken megerősítette, hogy "teljesen vállalja" a három nappal ezelőtti vitatott kijelentését azokról, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást.
Kifejezetten meg akarja nehezíteni az oltatlanok életét Emmanuel Macron, francia elnök – mondta ezt a Le Parisien hírlapnak adott interjújában, melyet a BBC szemlézett.
Rusvai Miklós virológus szerint bár javulni látszik a járványhelyzet, de nagyunkon a koronavírus omikron variánsa, így nem dőlhet hátra a lakosság, akiket most két részre kell osztani. A szakértő elmondta véleményét az oltottakról és az oltatlanokról is.
A Sanford közzétette 22 kórházának Covid-adatait: ezek alapján egyértelmű, hogy az oltás segít elkerülni a vírus súlyos lefolyását.
A várakozásoknak megfelelően Németország erőteljes korlátozó intézkedések bevezetéséről döntött országos szinten, az oltalanokra vonatkozóan. Angela Merkel kancellárként az utolsó sajtótájékoztatóján jelentette be a nagyobb lezárásokat Olaf Scholz új kancellárral közösen.
Müller Cecília a TV2 szerda reggeli műsorában kijelentette: naivitás lenne azt gondolni, hogy Magyarországon nem jelenik meg az omikron-variáns. Az országos tiszti főorvos arról is beszélt az Index beszámolója szerint, hogy már a mostani adatok alapján is háromszoros-négyszeres valószínűséggel kerülnek kórházba az oltatlanok, az intenzív osztályra és lélegeztetőgépre kerülés esélye pedig tízszeres náluk.
Szigorú lezárások jönnek az oltatlan emberek számára Szlovákiában, miután a kormány elfogadta a lockdownra vonatkozó szabályokat. A részletekből az is kiderül, hogy az oltottak élete is nehezebbé válik attól függően, hogy az egyes járásokban milyen a vírushelyzet.
A hivatalos koronavírus kormányzati tájékoztató oldal az oltások népszerűsítése érdekében új kommunikációs elemet vetett be szerdán. Az érintettek fel is figyeltek erre és lázadnak.
Radikálisabb beavatkozásokat tart szükségesnek Zacher Gábor, a hatvani kórház sürgősségi osztályának főorvosa annál, mint amit most a kormány kihirdetett a járvány megfékezésére, írja az Index.
Spanyolországban a kórházi ellátásra szoruló koronavírus-fertőzöttek többsége oltatlan - közölte az Antena3 országos kereskedelmi televízió a kedd reggeli hírműsorában saját kutatásának eredményét - írja az MTI. Egyre több ország teszi közzé, hogy a kórházi kezeltek mekkora aránya oltatlan. Magyarországon ezt az adatot nem ismerjük, pedig pontosan látnánk belőle, hogy az oltások milyen védelmet nyújtanak.
A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt kitiltják az oltatlanokat a közösségi élet több területéről Szászországban - jelentették be pénteken Drezdában.
Erőteljes korlátozásokat szorgalmaz azokra a magyar emberekre Boldogkői Zsolt virológus, akik nem vették még fel a koronavírus elleni vakcinát.
Már 1000 fölé került a napi új koronavírusos megbetegedések száma, ami azt jelzi, hogy a 4. hullám emelkedő trendben van Magyarországon. A kormány azt hangsúlyozza, hogy csak az oltás a megoldás, azonban néhány, óvatos intézkedést már foganatosítottak. Orbán Viktor miniszterelnök mondanivalójában is finom hangsúlyeltolódás körvonalazódik a maszkviselés kapcsán.
Sydney beoltott lakosai számára október 11-től több szolgáltatás is újranyit, december 1. után pedig az oltatlanok is látogathatják a szolgáltatóegységeket. Legalábbis elméletben, több vállalkozás ugyanis elzárkózik attól, hogy beengedje az oltatlanokat.
Szlávik János főorvos szerint döntő többségében kórházba az oltatlanok kerülnek koronavírus-fertőzéssel. Az oltottak is megfertőződhetnek, de ők enyhe tünetekkel megússzák. A főorvos megdöbbent, hogy mikben hisznek az oltásellenesek, aki cáfolja ezeket az álhíreket.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.