otp

Kiszámoltuk: ennyiért lehet a tiéd álmaid lakása az új szuperhitellel

Kiszámoltuk: ennyiért lehet a tiéd álmaid lakása az új szuperhitellel

Átlépte Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára az 1 millió forintot, az átlagos árszint pedig a 70 millió forintot. Vidéken 725 ezer, illetve 52 millió forintos átlagot mutat a legutóbbi Lakásriport. Megnéztük, mekkora forgalmi értékű energiahatékony lakás vásárolható a különböző jövedelemszinttel rendelkezők, többek között a minimálbérrel, a medián- és az átlagbérrel bírók számára az új zöldhitel segítségével, a minimális önerő megléte mellett. Szomorú tény: egy medián bérrel a budapesti új lakások átlagárának mindössze 36%-a vehető fel el a hitelezhetőség teljes kihasználása mellett is.

Ingatag emelkedés után csúnyán beszakadtak az amerikai tőzsdék

Ingatag emelkedés után csúnyán beszakadtak az amerikai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdéken jó volt a hangulat hétfőn, a vezető indexek javarészt emelkedtek, ezzel szemben azonban az európai piacokon inkább iránykeresés látszott, viszont a magyar tőzsde új történelmi csúcsra emelkedett. Ami az amerikai tőzsdéket illeti, a tengerentúlon szintén gyengén indult a hét. A héten egyébként lesz mire figyelni, hiszen szerdán az Egyesült Államokból megérkezik a szeptemberi inflációs adat, és ugyanezen a napon hivatalosan is elindul a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, amelyet szokás szerint az amerikai nagybankok indítanak.

Eltűnt a félelem, berobbant a felhő a bankokba

Eltűnt a félelem, berobbant a felhő a bankokba

A nagyvállalatok is megtanulták, hogy a felhőnek is megvan a helye a működésükben, megszűnt az ezzel kapcsolatos félelem - véli Kovach Anton, a ShiwaForce vezérigazgatója, október 13-ai Banking Technology konferenciánk előadója. A szakemberrel többek között a cloud ökoszisztéma árazásáról, a felhő technológiák bevezetésének üzleti és üzemeltetési kérdéseiről, a szabályozói környezetről, és a Magyarországon kialakulóban lévő új digitális ökoszisztémákról beszélgettünk.

Holnap jön a Banking Technology konferencia

Holnap jön a Banking Technology konferencia

A lemaradó bankok digitális ugrásra készülnek, a digitálisan fejlettebbek újabb innovációkon dolgoznak, hogy megtartsák a pozíciójukat, miközben a B2C fintechek és a bigtechek is egyre több területen szállnak ringbe a bankokkal, a verseny egyre kiélezettebb. Andrius Biceikát, a Magyarországon épp a hetekben elstartolt Revolut Bank vezérigazgató-helyettesét élő interjúban kérdezzük meg arról, milyen stratégia mentén terjeszkedik a fintech szupersztár Magyarországon illetve Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. A szakembert a 33 milliárd dollárt érő startup hitelezési terveiről és tapasztalatairól, az inkumbensekkel folytatott éles versenyről, a pénzügyi szuperappá válás tervéről is megkérdezzük.

OTP, Alteo, Masterplast– Mit vegyünk most a magyar tőzsdén?

OTP, Alteo, Masterplast– Mit vegyünk most a magyar tőzsdén?

Történelmi csúcsokat döntöget a BUX index, még az év hagyományosan leggyengébb hónapjának számító szeptembert is emelkedéssel tudta zárni a hazai benchmark. Ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket rendszeres havi felmérésünkben, hogy milyenek a hazai részvénypiac és a forint kilátásai és hogy melyek a kedvenc hazai részvényeik. Az utóbbi hónapokban a blue chipek kissé visszaszorultak a top pickek listáján, úgy tűnik, hogy a midcapekben látnak most inkább sztorit a hazai alapkezelők.

Nagy forgalommal kilőtt a PannErgy

Nagy forgalommal kilőtt a PannErgy

Valósággal kilőtt a mai kereskedésben a PannErgy árfolyama, 11 százalékos pluszba lendültek a részvények és a harmadik legnagyobb forgalmú papír ma a magyar tőzsdén.

Begyújtották a rakétákat az amerikai tőzsdéken, ugrott a Dow

Begyújtották a rakétákat az amerikai tőzsdéken, ugrott a Dow

Talán a hullámvasút a legjobb szó arra, amit ezen a héten tőzsdéken láttunk, ami részben annak tudható be, hogy a befektetőket aggasztotta az energiaárak emelkedése és az amerikai adósságplafon kérdése. A mai napra mindkét utóbbi faktor hatása valamelyest enyhülni látszik, hiszen egyrészt az európai gázárak jelentősen csökkentek azt követően, hogy Putyin megnyugtatta a piacot azzal a kijelentésével, hogy Oroszországnak az árak stabilizálása érdekében több gázt kellene szállítania Európába. A másik kardinális kérdésben szintén történt előrelépés, hiszen Mitch McConnell, az amerikai szenátus vezető republikánusa kijelentette, hogy pártja támogatná a szövetségi adósságplafon decemberig történő kitolását, amivel enyhültek a befektetők azon aggodalmai, hogy az USA hitelcsődöt jelenthet. Összességében tehát a hét második felére javult a hangulat a tőzsdéken, a vezető európai részvényindexek is jól teljesítettek a csütörtöki kereskedésben, a BUX ráadásul új törtétnelmi csúcson is zárt, és a tengerentúlon is emelkednek a tőzsdék.

Szuperolcsó lakáshitelek érkeztek: súlyos milliókat bukhatsz, ha nem ezeket választod

Szuperolcsó lakáshitelek érkeztek: súlyos milliókat bukhatsz, ha nem ezeket választod

Több bank kínálatában is megjelent hétfőn a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5%-os kamatozású lakáshitele, és indul ennek kamattámogatott változata is, a 0%-os zöld CSOK-hitel. A Portfolio számításai szerint 10 millió forint hitelösszegenként előbbivel akár 2-3 millió, utóbbival akár 5-6 millió forintot spórolható meg az átlagos piaci lakáshitelekhez képest a teljes futamidő alatt. A Pénzcentrum kalkulátora alapján megnéztük azt is, mi vár most azokra, akik nem a feltételnek megfelelő lakóingatlanba költöznek.

Új elnök az OTP Alapkezelő igazgatóságának élén

Új elnök az OTP Alapkezelő igazgatóságának élén

Az OTP Alapkezelő Zrt. közgyűlése 2021. október 5-én Bánfi Attilát a Társaság Igazgatóságának tagjává, majd az Igazgatóság elnökévé választotta - derül ki a társaság közleményéből.

Tarolnak a magyar nyersanyag befektetések: röpködnek a 30-40%-os hozamok

Tarolnak a magyar nyersanyag befektetések: röpködnek a 30-40%-os hozamok

Egyre szebb hozamokat látni a forintos befektetési alapok háza táján: a legjobban teljesítő sorozatok közé 25%-os idei eddigi hozammal be sem lehet kerülni, ezek kivétel nélkül nyersanyagpiaci és részvényalapok. Előbbiek jó szériája a nyersanyagpiaci válsággal és az inflációs félelmekkel is összefügg. A legnagyobb vagyont kezelő sorozatok hozamai is emelkednek, de messze nem ezek hozzák a legtöbb pénzt most a konyhára.

90 milliárd forintnyi zöld jelzáloglevelet bocsátott ki az OTP

90 milliárd forintnyi zöld jelzáloglevelet bocsátott ki az OTP

Aktív befektetői érdeklődés mellett bocsátott ki újra zöld jelzálogleveleket az OTP Csoport. Az aukción összesen 121,2 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó OTP Jelzálogbank a meghirdetett 80 milliárd helyett 90 milliárd forintot fogadott el.

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken

Csúnya lefordulás az amerikai tőzsdéken

Eséssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken, miután az Evergrande részvényeinek kereskedését felfüggesztették egy esetleges felvásárlás miatt. Ezek után az európai tőzsdéket szintén eséssel indult a nap, majd délutánra javulni kezdett a hangulat. A tengerentúli tőzsdék a kezdeti iránykeresés után lefordultak, elsősorban a technológiai részvények teljesítenek gyengén és ez az egész napra rányomta a bélyegét.

Tombol az indián nyár a magyar részvénypiacon - mikor érkezik meg az igazi ősz?

Tombol az indián nyár a magyar részvénypiacon - mikor érkezik meg az igazi ősz?

Miközben a világ legtöbb részvénytőzsdéjén a tavaly tavasszal elindult emelkedő trend az ősz elérkeztével az idei legkomolyabb kihívásához érkezett, a magyar piacon még mindig tart a nyár, mintha nem is vennénk tudomást a külföldről érkező hűvösebb, csípős időről. Ha a klíma körülöttünk igazán rosszra vált, az esős idő elől a Kárpát-medencében sem lehet elbújni. Ameddig persze lehet, élvezzük a jó időt, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az indián nyár után törvényszerűen mindig megérkezik az ősz, és a csökkenő árfolyamok. Ezért technikai elemzésünkben megvizsgáljuk, hogy melyek a legígéretesebb részvények a BÉT-én és ezekben, illetve a BUX-ban meddig tarthat az emelkedés.

Hogyan árazzák a bankok a számlacsomagokat és a bankkártyákat?

Hogyan árazzák a bankok a számlacsomagokat és a bankkártyákat?

Hogyan árazzák a bankok a számlacsomagokat és bankkártyákat, milyen, és mekkora számszerűsített különbségek láthatók ebben bankonként? Több mint egy évvel az azonnali fizetési rendszer sikeres bevezetése után változtak-e a számlacsomagok árazásai és milyen mértékben terjedtek el az innovatív fizetési megoldásokat támogató csomagok? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ alábbi elemzésünkben.

Százezreket oszt szét a kormány – Mutatjuk, mibe érdemes fektetni

Százezreket oszt szét a kormány – Mutatjuk, mibe érdemes fektetni

Mondhatni az egész ország a kormány által belengetett, több százezer forintra rúgó szja-visszatérítéstől zeng, egyes családok félmillió vagy akár egymillió forintot meghaladó összeget is visszakaphatnak jövőre. Mivel sok pénzről van szó, nem árt azzal okosan bánni, így összegyűjtöttünk pár ötletet, mibe lehetne fektetni az szja-visszatérítést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.