otp

Újabb rekord a magyar tőzsdén, a brókereknél átalakultak az erőviszonyok

Újabb rekord a magyar tőzsdén, a brókereknél átalakultak az erőviszonyok

Szeptemberben ismét rekordot döntött a BUX index: a hónap folyamán alkalmanként az 53 ezer pontot is átlépte, végül 52 855 ponton zárt, amely 1,7 százalékos emelkedést jelent augusztushoz képest. A blue chipek között ismét az OTP zárt az első helyen, amelyet másodikként a MOL, harmadikként a Richter követett. A befektetési szolgáltatók rangsorában hosszú idő óta először a Concorde végzett az élen, a második-harmadik helyet az Erste Bank és a Wood foglalta el. A hónap során továbbá egy zártkörű részvénykibocsátásra is sor került, amelynek nyomán az OXO Technologies papírjaival bővült a BÉT Xtend piac – derült ki a BÉT augusztus havi tájékoztatójából.

Nyersanyag rali ide vagy oda, a kriptovalutákat nem igazán lehet idén megverni

Nyersanyag rali ide vagy oda, a kriptovalutákat nem igazán lehet idén megverni

Sok mindent lehet mondani az idei évre, csak azt nem, hogy unalmas lett volna az, amit a világ tőkepiacain láttunk. Kilenc hónap távlatából gyakorlatilag lehetetlen mindent összegezni, ami tőzsdéken történt, de annyi biztos, hogy ha a hagyományos tőkepiaci eszközöket nézzük, akkor az idei év sztárjai a nyersanyagok az eddigiek alapján. Persze az, hogy például az olaj árának meredek emelkedése már lassan a keresleti oldalon is problémákhoz vezet, nem feltétlen jó a piac szempontjából, de az egészen biztos, hogy aki idén év elején valamilyen nyersanyag pozíciót nyitott, az jó eséllyel szép profitban ül most. Utóbbi egyébként igaz jellemzően a részvényekre is, bár a vezető indexek teljesítménye elmarad valamelyest a nyersanyag-ralitól. Mindeközben természetesen a kriptovalutákról sem szabad megfeledkezni, amelyek akármekkora ütéseket kaptak idén Kínától, mégis a legjobban teljesítő befektetéseket tudhatják maguk között, elég csak ránézni a 7. legnagyobb piaci értékkel rendelkező Solanára, melynek árfolyama 9 hónap alatt több mint 9000 százalékkal emelkedett.

Tovább növekedne a régióban az AutoWallis, részvénykibocsátással vonnának be forrást

Tovább növekedne a régióban az AutoWallis, részvénykibocsátással vonnának be forrást

A régióban terjeszkedik az AutoWallis, a cég abból profitál, hogy átalakul az autóipar, a kis- és nagykereskedelemben is megnyíltak lehetőségek, a 90-es években indult családi vállalkozások sorra eladóvá válnak, és a finanszírozás is rendelkezésre áll. A vállalat már 14 országban van jelen, 16 autómárkát értékesít, bevétele 2019-hez képest több mint 2,5-szeresére emelkedett, és a tervek szerint 2025-re az idei szintről is megduplázódhat. Részben további akvizíciókon keresztül növekedne a cégcsoport, amihez forrást egy idénre tervezett részvénykibocsátás is nyújthat. Ormosy Gáborral, az AutoWallis vezérigazgatójával beszélgettünk a csőben lévő felvásárlásokról, a chiphiány és a Brexit hatásairól, további tőkepiaci tervekről, és a részvényárfolyam szárnyalásáról.

Vége a hónapnak: csúnyán alakult a szeptember az amerikai részvénypiacon

Vége a hónapnak: csúnyán alakult a szeptember az amerikai részvénypiacon

Ázsiában vegyes volt a kereskedés csütörtökön, amelyben részben az is közrejátszott, hogy a friss adatok szerint az áramhiány hátráltatta az ipari termelést szeptemberben. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt a délután második felére elkezdtek sorra lefordulni a tőzsdék, miután Németországban a friss adatok szerint a 90-es évek óta nem látott szintre gyorsult az infláció. Az amerikai tőzsdék pluszban indították a napot, de zárásra ismét szép mínuszok jöttek össze, és végül mindhárom index visszaeséssel zárt.

Fontos hír érkezett, remekel a magyar tőzsde

Fontos hír érkezett, remekel a magyar tőzsde

A nap elejéhez képest délutánra egy kimondottan vegyes kép alakult ki az európai részvénypiacokon, viszont a magyar tőzsde kiemelkedően jó teljesítményt nyújt, köszönhetően a hazai blue chipeknek. Az optimizmus részben annak köszönhető, hogy a Portfolio minapi összefoglalójával összhangban arról írt brüsszeli forrásai alapján az EU-Monitor és a Népszava, hogy bár a szeptember 30-i határidőig nem sikerült megállapodni a magyar helyreállítási tervről a kormánynak az Európai Bizottsággal, de ez heteken belül összejöhet. Ha ez így lesz, akkor még év végéig befolyhat a magyar államkasszába a 2511 milliárdos terv 13 százalékos előlege, azaz 326 milliárd forint.

Új befektetési vezető az Amundi Alapkezelőnél

Új befektetési vezető az Amundi Alapkezelőnél

Az Amundi Befektetési Alapkezelőnél Kiss Péter veszi át a befektetési csapat irányítását Forián-Szabó Gergelytől, aki a jövőben tanácsadóként segíti a hazai Amundi befektetési tevékenységét - derül ki a társaság közleményéből.

Nagy esés után próbálnak magukhoz térni a tőzsdék

Nagy esés után próbálnak magukhoz térni a tőzsdék

Alaposan elromlott tegnap a hangulat az amerikai tőzsdéken, mindhárom vezető index nagyot esett, a Nasdaq pedig különösen gyengén teljesített, miután az emelkedő amerikai hosszú állampapírhozamok próbára tették ezeknek a magasan árazott papíroknak az értékeltségét. Mindeközben az amerikai adósságplafon kitolásáról szóló vita, és a társasági adóemelés belengetése is pesszimizmusra adott okot a befektetők körében. Ezek után a mai napra valamelyest megnyugodtak a befektetők, hiszen az amerikai indexek is visszapattantak, és az európai tőzsdék is emelkedtek a szerdai kereskedésben.

Többségi tulajdont szerezhet az üzbég Ipoteka Bankban az OTP

Többségi tulajdont szerezhet az üzbég Ipoteka Bankban az OTP

Az OTP Bank már 2020 vége óta tárgyalásokat folytat az üzbég kormánnyal az üzbég bankrendszer privatizációjában való részvétel lehetőségeiről, a tárgyalások eredményeként került sor a mai szándéknyilatkozat taskenti aláírására. A bank megvásárlására vonatkozó feltételeket a végleges adás-vételi szerződés rögzíti majd, amelyet az előrehaladott tárgyalásoknak köszönhetően a felek várhatóan még idén aláírhatnak. A vásárlási szándéknyilatkozatot az OTP Bank részéről Wolf László vezérigazgató-helyettes és Kolics Gábor ügyvezető igazgató, míg az üzbég kormány képviseletében Timur Ishmetov pénzügyminiszter írta alá Taskentben, az üzbég kormány kétnapos, a gazdaság reformjáról rendezett nemzetközi fórumán. A végleges szerződési feltételekről várhatóan még idén megállapodhatnak a felek.

Kollégánk Prima Díjat nyert

Kollégánk Prima Díjat nyert

A Prima Primissima Alapítvány közzétette idei Primáit, akik közül kikerülnek az idei Prima Primissima díjasok. Külön öröm számunkra, hogy kollégánk, Madár István a magyar sajtó kategóriában a 2021-es év egyik Primája lett Borbás Mária és Rónai Egon mellett.

Ezért nem várnak visszaesést a hazai lakáspiac szakértői

Ezért nem várnak visszaesést a hazai lakáspiac szakértői

Tíz éve mindenki a piac fellendülésére várt, de azt valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy a lakásárak 2021-re egyes területeken akár megháromszorozódhatnak. Az idei év kezdetén a 2020-as konszolidáció, a kivárás és a koronavírus járvány hatása miatt a forgalom legfeljebb lassú növekedése látszott a legvalószínűbb forgatókönyvnek, azonban – elsősorban az újonnan bevezetett otthonteremtési támogatások hatására – a piac a vártnál gyorsabban talpra állt és az árak már tavasszal növekedésnek indultak. Ma pedig nem látható olyan tényező, ami miatt az ingatlanpiac ismételt megtorpanására lehetne számítani – állapították meg az OTP Ingatlanpont szakértői.

Magyar bankok egész sorát minősítette fel a Moody's

Magyar bankok egész sorát minősítette fel a Moody's

Magyar bankok különböző osztályzatait javította kedden a Moody's Investors Service. A Londonban bejelentett lépések közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő a minap "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította Magyarország államadósság-kötelezettségeinek besorolását is.

Remek kilátások, ralizik az AutoWallis részvénye

Remek kilátások, ralizik az AutoWallis részvénye

Közzétette frissített stratégiáját az AutoWallis, ami alapján 2025-ig bezárólag robbanásszerű növekedéssel számolnak a cégnél, a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára emelkedhet. A közzétételt követően valósággal rávetették magukat a befektetők a részvényre, kifejezetten magas forgalom mellett zsákolják jelenleg a papírt.

Tőkét emelt az OTP a szerb leánybankjában

Tőkét emelt az OTP a szerb leánybankjában

A szerb cégbíróság bejegyezte az OTP szerb leánybankjánál történt tőkeemelést. A szerb leánybank jegyzett tőkéje 55,33-ról 56,83 milliárd szerb dinárra emelkedett.

Kapaszkodnak az amerikai részvényárfolyamok

Kapaszkodnak az amerikai részvényárfolyamok

Ázsiában felemás volt a kereskedés képe pénteken, az Evergrande-del kapcsolatos bizonytalanság és a koronavírusos esetszámok emelkedése nyomta rá a bélyegét a piaci hangulatra. Ezt követően a hét közepén látott komoly rali után péntekre megint elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, a vezető indexek mínuszban zártak, és a BUX is esett. A tengerentúli tőzsdéken szintén kedvezőtlen hangulat uralkodott, bár a hét elejéhez képest mostanra teljesen ledolgozták az esést a vezető indexek. Mindeközben a kriptovaluták piacán csúnya esés alakult ki pénteken, miután Kína ismét lecsapott a szektorra.

Bigtechek vs. bankok, moratórium és koronavírus-válság - Megszólaltak a bankvezérek

Bigtechek vs. bankok, moratórium és koronavírus-válság - Megszólaltak a bankvezérek

Hogyan kezelték a bankok a covid-válságot, miben voltak jobbak, mint a pénzühgyi válság idején? Mire számítanak a magyar bankok a moratórium kapcsán? Millyen újdonságokat hoz a banki digitalizáció, és hogyan veszik fel a bankok a versenyt a monopolhelkyzetben lévő bigtechekkel, ha utóbbiak belépnek a bankok piacára? Erről volt szó a Magyar Közgazdasági Társaság által szervezett Közgazdász-vándorgyűlés bankvezéri kerekasztal beszélgetésén.

Évek óta nem fogadtak ilyen kevesen a forint ellen, mégsem tud erősödni – Csalódást okozott a keddi kamatemelés?

Évek óta nem fogadtak ilyen kevesen a forint ellen, mégsem tud erősödni – Csalódást okozott a keddi kamatemelés?

Majdnem ötéves mélypontra esett a forint elleni külföldi spekulatív pozíciók állománya, ennek ellenére a magyar deviza nem tud erősödni, sőt hathetes mélypontra esett az euróval szemben. Úgy tűnik, hogy a befektetők számára csalódás lehet a keddi 15 bázispontos kamatemelés, a jegybank ugyanis úgy csökkentette felére a szigorítás ütemét, hogy közben a korábbinál magasabb inflációval és továbbra is felfelé mutató kockázatokkal számol.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.