A nyári hónapokhoz méltóan jelentősen visszaesett a részvénypiaci forgalom júliusban a BÉT-en, a napi átlagos forgalom mindössze 8 milliárd forint volt az elmúlt hónapban. A brókercégek közül az Erste került az élre, a top 3 brókercég továbbra is jelentős részesedést hasít ki a piacból, együttesen a teljes piaci forgalom több mint kétharmadáért feleltek júliusban.
A héten felpörög a hazai gyorsjelentési szezon, a Richter hétfői számai után a Magyar Telekom szerdán jelent majd, míg a Mol és az OTP legfrissebb számait pénteken ismerhetik meg a befektetők. Európából is csak úgy záporoznak majd a gyorsjelentések, az előttünk álló néhány nap folyamán jelent majd többek között a BMW, a Continental, az Adidas és a Henkel is.
Ma hajnalban tette közzé legfrissebb számait a Richter, amelyet követően a menedzsment sajtótájékoztatót tartott. A Richter az euróban kifejezett árbevétel esetében az idei évben stagnálást vár, szemben a korábbi 3 százalékos növekedési előrejelzéssel. A bruttó fedezetnél 57 százalékot várnak, szemben a korábbi 56 százalékos értékkel, míg az üzemi eredményhányad esetében az idei évre 15-16 százalékos várakozást tettek közzé, szemben a korábbi 14,5 százalékos várakozással.
Hétfőn tette közzé legfrissebb számait a Richter, a társaság a főbb sorokon felül tudta teljesíteni a Portfolio által készített elemzői várakozások mediánját, az árbevétel nőtt a második negyedévben, a Vraylar jól teljesített, és a készítményhez köthető royalty bevételek mellett a Richter partnere, az AbbVie kiváló teljesítményének köszönhetően a Vraylar árbevétele a második negyedévben átlépte az 1 milliárd dolláros határt, amely mérföldkő bevételt eredményezett. A Richter adózott eredménye kétszámjegyű ütemben bővült, ami új negyedéves csúcsot jelentett, a befektetők figyelme ezután a menedzsment várakozásai felé fordulhat majd.
Hétfőn teszi közzé idei második negyedéves számait a Richter, a Portfolio által készített konszenzus alapján az elemzők mindegyike növekvő árbevételt várt a korábbi év azonos időszakához képest. A várakozások mediánja szerint az árbevétel 9,6 százalékkal emelkedhetett a második negyedévben, a korábbi azonos időszakával összehasonlítva. Az általunk megkérdezett elemzők által adott válaszok mediánja alapján a Richter adózott eredménye 17,8 százalékkal nőhetett az idei második negyedévben.
Keddi, július 14-i hatállyal távozott az Innovációs és Technológiai minisztérium gazdaságstratégiáért felelős helyettes államtitkári pozíciójából Szepesi Balázs, most pedig már azt is tudni, hogy hol folytatja mától a munkáját: Mathias Corvinus Collegiumban. Erről jelent meg ugyanis egy rövid közlemény kedd délután az egyetem oldalán.
Kacskovics Imre, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alatt működő Gyógyszerfejlesztési Konzorcium vezetője, az ELTE Természettudományi Kar dékánja és az Immunológiai Tanszék vezetője adott interjút a növekedés.hu-nak a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer eddigi sikereiről.
A Richtert követő elemzőház, a Jefferies keddi gyorskommentárjában kiemeli, hogy a társaság készítménye, a Vraylar növekedése stagnált a járványügyi lezárás közepette, azonban az elemzők úgy vélekednek, hogy mindez nem trendszerű, és arra számítanak, hogy a növekedés folytatódik majd, ahogy az Egyesült Államok lakossága maga mögött hagyja a járványügyi lezárásokat. A Jefferies elemzői vételre ajánlják a Richter részvényeit, 8 000 forintos célár mellett, a Jefferies célára 17,3 százalékkal magasabb a Richter hétfői záróárával összehasonlítva.
Az év eleji nagy eséseket felpattanás követte a részvénypiacokon, a hazai részvényindex erősödése májusban is folytatódott, majd az emelkedés június második felére kifulladni látszott. A legfrissebb alapkezelői felmérésünkből kiderül, hogy a profi befektetők egy része hosszabb távon továbbra is lát fantáziát a magyar részvénypiacban. Az általunk megkérdezett alapkezelők kedvenc papírja ebben a hónapban egy magyar blue chip lett, a Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből továbbá az is kiderül, hogy mire számítanak a profi befektetők a forint kilátásaival kapcsolatban az elkövetkező hónapok folyamán.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggodalmak fokozódása a magyar tőzsde forgalmán is meglátszott az elmúlt hónapok során, a márciusi és áprilisi forgalomnövekedést májusban megnyugvás és csökkenő piaci forgalom követte, majd a magyar tőzsde forgalma júniusban ismét növekedni tudott a korábbi hónaphoz képest. A brókercégek közül a Wood júniusban megőrizte vezető helyét, míg a forgalmi rangsorban a második helyen az Erste állt, a harmadik helyet pedig a Concorde szerezte meg.
Történelmi turbulenciákon vannak túl a világ tőkepiacai, az év első másfél hónapja még optimistán telt, a történelem leghosszabb ideig tartó bikapiaca vígan dübörgött, aztán hetek leforgása alatt összezuhantak a piacok, majd a mélypontról villámgyorsan jött a felpattanás. A hosszú lejáratú amerikai állampapírok mellett, a technológiai óriáscégek részvényeivel lehetett idén szép hozamokat elérni, de néhány nyersanyag, például az arany is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A részvénypiacok kezdenek magukhoz térni, főként a technológiai és biotech részvények mentek idén nagyot.
Megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között összesen 4,2 milliárd köbméter gázt vásárol Magyarország a Gazpromtól - mondta a Moszkvában tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.
30 évvel ezelőtt, 1990. június 21-én tartotta alakuló közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde, és még aznap elindult a kereskedés, 41 alapító taggal és egyetlen bevezetett részvénnyel, az IBUSZ-szal megtörtént az eredetileg 1864-ben megalakult magyar tőzsde újraalapítása.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási programjának támogatásáról szóló törvény elfogadását követően a napokban a bírósági nyilvántartásba vétellel lezárult a szervezet átalakításának első szakasza. Az Országgyűlés által biztosított támogatás keretében az MCC tulajdonba kapta a jelenleg is működési helyéül szolgáló Somlói úti ingatlanegyüttest, valamint a Mol és Richter részvényeinek 10-10 százalékát. Az MCC kuratóriumának új elnöke a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Orbán Balázs, aki a Portfolio-nak elmondta: nem túlzás azt mondani, hogy ilyen intellektuális vállalkozás még nem volt a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon. A tőzsdei cégek osztalékfizetésének esetleges elmaradására úgy reagált, hogy a következő évek fejlesztési programjának végrehajtása tulajdonképpen osztalékbevétel nélkül is megvalósítható. A pakettek esetleges eladásával – és így a Richter felvásárlására irányuló út megnyitásával – kapcsolatban leszögezte: „nem szándékozunk értékesíteni a pakettből semmit, sem rövid, sem hosszú távon. Nem is lesz szükség rá. (…) A társaság, a menedzsment, a mostani kormány, valamint az MCC érdeke egy és ugyanaz. Mi is mindig azt az irányt fogjuk támogatni, amelyik azt erősíti, hogy a Richter továbbra is a magyar gazdaság, a magyar gyógyszeripar, valamint a magyar szellem zászlóshajó vállalata legyen.”
A Budapesti Értéktőzsde zárását követően jelentették be, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő átadta a birtokában lévő Mol és Richter törzsrészvényeket a Tihanyi Alapítvány számára. A tranzakciókat követően az alapítvány befolyása a Molban és a Richterben egyaránt 10 százalékra növekedett.
A pandémiás helyzet hatására még fokozottabban, jelenleg is folyamatosan vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket a CEE régióban. A bank kiemelkedően stabil tőke- és likviditási helyzete lehetővé teszi, hogy az OTP lehetséges vásárlóként, régiós szinten konszolidátorként lépjen fel, nyilatkozta az OTP a Reutersnek.
A Richter atípusos antipszichotikumának, a cariprazine hatóanyagot tartalmazó Reagilának ítélte a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT) Az Év Gyógyszere 2019 címet. A tekintélyes díjjal minden évben azokat a legkorszerűbb és leghatékonyabb készítményeket ismerik el, amelyek jelentős áttörést hoztak valamely betegség gyógyításában. A díjat Dr. Ferdinandy Pétertől, az MFT elnökétől vette át Bogsch Erik a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke.