rubel

2016. december 28. 18:12 | Portfolio

Recesszióval küzdő ország lett az év sztárja, de az oroszok sem panaszkodhattak

A dollár idei erősödése a feltörekvő devizák között is sorra szedte áldozatait. A legnagyobb vesztesek az argentin peso, a török líra és a nigériai naira voltak, utóbbi a dollárral szembeni rögzített árfolyamának elengedése miatt közel 60%-ot zuhant. Voltak azért nagy nyertesei is az idei évnek: az orosz rubel az olajárak stabilizálódása miatt lélegezhetett fel végre, akadt azonban egy olyan deviza is, ami még a rubel 16%-os erősödését is felülmúlta, pedig az ország már második éve recesszióval küzd.

2016. augusztus 11. 16:15 | Portfolio

Miért nem dönti romba a rubelt az olcsó olaj?

Másfél év alatt megszokottá vált, hogy ha esik az olaj árfolyama, akkor a rubel is szinte automatikusan leköveti ezt a mozgást, most azonban úgy tűnik, egyre lazább ez a kapcsolat. Az alacsony árak mellett az olaj már nem játszik olyan domináns szerepet az orosz gazdaságban, mint korábban, ráadásul egy sor intézkedéssel alkalmazkodott már a gazdaságpolitika az ársokkhoz. Ennek megfelelően a jegybank a stabilizációs szempontok mellett egyre inkább kacsintgathat az inflációs célja felé, ez magyarázhatja, hogy legutóbbi ülésén a várakozások ellenére nem vágott kamatot.

2016. május 08. 11:15 | MTI

Durván csökkent az orosz jegybank profitja

Tavaly csaknem 40 százalékkal csökkent az orosz központi bank nyeresége, miközben a jegybank feltárta, hogy devizatartalékában a legnagyobb súllyal az amerikai dollár szerepel és tavaly egyebek között kínai kötvényeket is vásárolt.

2016. április 01. 13:20 | Portfolio

Továbbra is befagyva - Mikor mozdul végre meg a forint?

Az első negyedév nem Közép-Európáról szólt a devizapiacon, és a régión belül is voltak sokkal érdekesebb befektetések a forintnál. A magyar deviza ugyanis egy alig három százalékos sávba volt beszorulva az év elején, miközben akár a nyersanyagdevizák, akár a fejlett devizák esetében lényegesen nagyobb piaci mozgásokat láttunk.

2016. március 30. 17:20 | MTI

A rubel lehet a régió új sztárja

Londoni pénzügyi elemzők szerint a feltörekvő európai térség "sztárjává" tette a rubelt a valamelyest emelkedő olajár. Megjelentek olyan előrejelzések is, amelyek szerint az orosz gazdaság idei recessziója kevésbé lesz mély az eddig vártnál.

2016. február 21. 13:20 | Portfolio

Ez a terv mentheti meg az oroszokat az olaj összeomlása után

A napokban publikálta az idei költségvetésének felülvizsgálatát Oroszország, a lépésre az olajár meredek zuhanása miatt volt szükség. A Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML) elemzői szerint a tervezett intézkedésekkel szinte biztosan teljesíthető az eredetileg kitűzött 3 százalékos hiánycél, csak akkor lehetne nagyobb baj Moszkvában, ha 30 dollár alatt lenne az átlagos olajár 2016-ban.

2016. február 07. 11:45 | Portfolio

Fellélegezhet végre a rubel

Van alapja az orosz rubel utóbbi napokban látott erősödésének, így a deviza az év további részében fokozatosan eltávolodhat a néhány hete beállított történelmi mélyponttól - vélik a Societé Genereale (SocGen) elemzői.

2016. február 03. 08:59 | Portfolio

Nem fognak belerokkanni Putyinék az olajárba, de fájni fog nekik

Ismét felülvizsgálta az orosz gazdasággal kapcsolatos modelljét a JP Morgan, az amerikai bank szakemberei ugyanis egyre alacsonyabb olajárral számolnak. Az elemzők úgy látják, hogy ez érzékenyen érinti majd Oroszországot, de túlélhetik a válságot.

2016. január 29. 08:56 | Portfolio

A bankvezérek fejét követelik az orosz devizahitelesek

A bankfiókok megszállása után tömeges utcai akciókkal fenyegetnek Moszkvában az orosz devizahitelesek, miután a rubel összeomlása a jelzáloghitelek törlesztőrészletek elszállását okozta - írja a The Telegraph. A magyarhoz képest arányaiban azért jóval kisebb ott ez a probléma.

2016. január 27. 18:45 | Portfolio

Itt a friss elemzés: ennyire fog fájni Putyinéknak a zuhanó olajár

A korábbi 50 dollárról 37 dollárra csökkentette idei átlagos olajár-várakozását az Unicredit, mely ezzel egyidőben felülvizsgálta az orosz gazdaságra gyakorolt hatásokat is. A bank szakemberei szerint sokat kell még tenni annak érdekében, hogy csökkentsék a kockázatokat, de még ha sikerül, akkor is nehéz év vár Oroszországra.

2016. január 22. 16:44 | MTI, Portfolio

Figyelmeztetést küldött az orosz jegybank - Szárnyal a rubel

Oroszország központi bankja rendelkezik a pénzügyi stabilitás szavatolásához szükséges valamennyi eszközzel, és szükség esetén kész bevetni azokat - jelentette ki Elvira Nabiullina jegybankelnök a pénzügyminisztériumban pénteken tartott kibővített vezetőségi ülésen. Eközben mind a pénzügyminiszter, mint annak helyettese elismerte (ma is) az orosz gazdaság sérülékenységét, illetve a stabilitás körüli fokozott problémákat.

2016. január 22. 05:31 | Nagy Viktor

Belemar az orosz medve az OTP-birodalomba?

Szabadesésben a rubel, sem a dollárral, sem a forinttal szemben nem volt még olyan gyenge, mint most. Ez fájhat az OTP-nek is, amelynek orosz leánybankja korábban sikersztori volt, mostanra azonban inkább a nagy veszteségektől, fiókbezárásoktól és elbocsátásoktól hangos.

2016. január 20. 16:51 | Portfolio

Összeomlott a rubel szerda estére

Több mint négy százalékkal gyengült szerdán az orosz rubel a dollárral szemben, így új történelmi mélypontot ütött az orosz deviza 82 közelében. Továbbra is elsősorban az olajár helyez nyomást az orosz devizára, hiszen a nyersanyag megállíthatatlan zuhanásával egyre nagyobb lyukat üt a költségvetésen.

2016. január 20. 05:45 | Beke Károly

Putyinék megúszhatják egy árfolyamválsággal, de a kommunisták becsődölnek

Általában nem túl jó hír, ha egy ország devizája jelentős zuhanást mutat, most azonban van néhány olyan hely a világon, ahol még akár örülnek is annak, hogy beszakadtak az árfolyamok, sőt igyekeznek elősegíteni a gyengülést. Az olajexportáló országok ugyanis részben a devizájuk gyengülésével tudják ellensúlyozni a nyersanyag árának zuhanását. Van olyan, akit valószínűleg már ez sem ment meg a csődtől, a venezuelai gazdaság ugyanis nem valószínű, hogy elbírja majd a bolivár jelentős leértékelését anélkül, hogy összedőlne.

2016. január 15. 19:42 | Portfolio

Mélyben az olajár, mélyben a rubel

A "commodity currency"-k szép példáját mutatja a rubel viselkedése: ahogy az orosz export felét kitevő olaj ára zuhan a mélybe, úgy gyengül a fizetőeszköz is.

2015. december 28. 09:21 | Portfolio

Egyre nagyobb bajban Oroszország, megütötték a rubelt

Több mint fél százalékkal gyengült hétfő reggelre az orosz rubel a dollárral szemben, miután a moszkvai hatóságok közölték, hogy novemberben ismét gyorsult az orosz gazdaság visszaesése. Ráadásul az olajár is megint lejtőre kerülhet, ami szintén nem jó hír Oroszország számára.

2015. augusztus 23. 14:15 | MTI

Elege van az oroszoknak - Erősítenék a rubelt

Az orosz kormány és a jegybank intézkedéseket készít elő, hogy a devizaeladások és a devizabeáramlás ösztönzésével erősítse a rubelt - jelentette be Dmitrij Medvegyev miniszterelnök.

2015. június 23. 11:35 | Portfolio

Az oroszok megelégednek ennyire gyenge fizetőeszközzel is

Az orosz jegybank nem látja már szükségesnek, hogy tovább támogassa a rubel árfolyamát - nyilatkozta az intézmény alelnöke ma egy sajtótájékoztatón. A rubel még mindig több mint 50 százalékkal gyengébb a dollárhoz képest, mint egy éve.

2015. június 20. 14:00 | Portfolio

Nehezen gyógyul az oroszok pénze

Az elmúlt időszakban megállni látszik az orosz rubel "gyógyulása": a dollárral szemben úgy tűnik, hogy az 50-60-as sávba ragadt bele az árfolyam, ami még mindig több mint 50 százalékkal gyengébb, mint egy éve. A jegybankjuk mára bár felhagyott a nyíltpiaci intervenciókkal, piaci pletykák szerint nem nagyon tolerálná, ha újra gyengülés indulna be, mert a közelgő recesszió ellenére is magas az infláció az országban.

Részletes keresés