Több mint háromszor halálosabb kimenetelű a koronavírus-fertőzés a be nem oltottaknál Indonézia fővárosában, Jakartában, mint azoknál, akik megkapták mind a két Sinovac- vagy AstraZeneca-oltást - ismertette csütörtökön Indonézia egészségügyi minisztériumának adatait a Reuters hírügynökség.
AstraZeneca oltást kaphatnak második dózisként azok, akiket először a kínai Sinovac vakcinával oltottak be – közölték Thaiföldön, miután 618, két kínai oltást kapó egészségügyi dolgozó kapta el a vírust. A Sinovac-kal oltottaknak Pfizert adhatnak harmadik dózisként.
A világ hat legoltottabb országában emelkedett a lakosságarányos koronavírusos esetek száma, és közülük öt ország támaszkodik a Kínából származó vakcinákra - írja a CNBC cikke, amely felhívja a figyelmet arra is, hogy
a kínai vakcinák egyre több kétséget támasztanak a hatékonyságukkal kapcsolatban helyett: egyre több kétség merül fel a kínai vakcinák hatékonyságával kapcsolatban, amit súlyosbít az, hogy nem rendelkeznek adatokkal a fertőzőbb delta variáns elleni védelmükről. Ugyanakkor a szakértők szerint nem szabad felhagyni a Kínából származó vakcinák használatával, mivel az alacsony és közepes jövedelmű országoknak ez az egyik megoldás a járvány megfékezésére.
Kiszivárgott Thaiföldön egy egészségügyi minisztériumi dokumentum, amely szerint azért nem szabadna harmadik oltást adni az egészségügyi dolgozóknak mRNS-alapú vakcinákból, mivel az csökkentené a kínai Sinovac vakcina iránti bizalmat – számol be a hírről a Reuters.
Csütörtöktől harmadik oltást kaphatnak Törökországban a beoltottak, függetlenül attól, hogy milyen típusú vakcinából kapták az első adagokat – írja a The Wall Street Journal a török egészségügyi miniszter bejelentésére hivatkozva. A lap ugyanakkor kitér arra, hogy lényegében azok számára nyitják meg ezt a lehetőséget, akik korábban kínai vakcinát kaptak.
A New York Times cikke szerint több mint 90 ország használ kínai vakcinát az oltási programjában, de közülük sokan újabb járványhullámmal néznek szembe.
A klinikai vizsgálatok tanulmányozása után úgy döntöttek, hogy visszautasítják a kínai Sinovac vakcina szállítását – jelentette be szerdán a costa rica-i egészségügyi hatóság.
Chile a világ élmezőnyébe tartozik az átoltottságot tekintve, az országban lakosságarányosan több embert oltottak be, mint Magyarországon. A magas átoltottság viszont nem volt képes fékezni a járványt - az egészségügyi rendszer a kapacitásai határain van, az esetszámok és a napi új halálozások magas szinten stagnálnak. A rendkívül aggasztó helyzet sokakban ébreszthet gyanút az oltások hatásosságával kapcsolatban, a probléma legfőbb okozója viszont nem a vakcinahatékonyságban keresendő, az oltások többségében erős védelmet adnak az országban.
Hitelesítette a koronavírus elleni második kínai vakcinát, a pekingi Sinovac Biotech gyógyszergyár által kifejlesztett védőoltást az Egészségügyi Világszervezet (WHO), lehetővé téve ezzel annak sürgősségi felhasználását, ami elősorban a fejlődő országok számára jelenthet újabb segítséget.
Az indonéz egészségügyi dolgozók 96%-át megvédte a kínai Sinovac vakcina a kórházba kerüléstől – írja a valós életben végzett tesztek alapján a Bloomberg.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a kínai Sinovac Life Sciences biotechnológiai vállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, inaktivált vírust (Vero Cell) tartalmazó vakcina folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség kedden.
Több mint egymilliárd adag koronavírus elleni oltást adtak be világszerte a Covid-19 járvány ellen indított tömeges oltási kampányok decemberi kezdete óta, azaz kevesebb mint öt hónap alatt - áll az AFP francia hírügynökség szombat este készített összesítésében.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői május 10-én kezdik meg közösen az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szakértőivel a Szputnyik V Covid-19 elleni védőoltás gyártási eljárásának vizsgálatát - jelentette be csütörtökön a WHO.
A chilei kormány tájékoztatása szerint a valós életből vett minták alapján 67%-os hatékonysággal bír a kínai Sinovac vakcinája a tünetes megbetegedések megelőzésében – számol be a hírről a Reuters.
A kínai járványügyi intézet azon gondolkodik, hogy keverné az egyes koronavírus elleni vakcináit és akár variálná az egyes dózisok sorrendjét annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegye a vakcinákat – számol be a hírről a Financial Times.
Kairó megállapodott a Sinovac Biotechhel a kínai gyógyszergyártó cég vakcinájának Egyiptomban történő gyártásáról - jelentette be csütörtökön Hala Musztafa Zaid egyiptomi egészségügyi miniszter.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Az AI adatközpontok megépítéséhez "ezermilliárd dollárokra" lesz szükség.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.