Az Apple 95 millió dollárt fizet ki egy csoportos per eredményeképpen, amelyet azért indítottak, mert - a felperesek szerint - a cég a Siri virtuális asszisztensen keresztül lehallgatta őket. Az Apple annak ellenére fizeti ki ezt az összeget, hogy a vádakat tagadja - írta a BBC.
Az Apple szerdán adott ki frissítéseket iPhone, iPad és Mac eszközeihez, többek között tartalmazzák a gyártó virtális asszisztense, a Siri is megkapta a régóta várt ChatGPT integrációját, amellyel a gyártó szerint mostmár összetettebb kérdésekre is tud majd válaszolni. A fejlesztés az egyik részét képezi a vállalat nyáron bejelentett, Apple Intelligence névre keresztelt mesterséges intelligencia stratégiájának, amelynek néhány funkciója már ősz óta elérhető a felhasználók számára az Európai Unión kívül - számolt be a CNBC.
A hamarosan érkező iPhone operációs rendszer, az iOS 18 kompatibilis lesz minden olyan készülékkel, amellyel az iOS 17, vagyis még az olyan öreg készülékek is megkapják a frissítést az XS és az XR, pedig ezeket 2018-ban mutatta be az Apple - írja a MacRumors.
Hangalapú bankolási rendszerrel kísérletezik a NatWest. A rendszer a Google Home Google Assistantját használja majd a folyamat lebonyolításához - írja a CNBC.
Az Apple hanggal irányítható asszisztensét, a Sirit 30 országban mostantól arra is lehet használni, hogy egy hangparanccsal pénzt küldjön valamelyik telefonos névjegyzékben szereplő barátunknak - jelentette be a PayPal. Magyarország egyelőre nincs a szerencsés országok között.
Gyakorlati, hasznos, érthető
A vonatszám-változásokat is jelölik majd.
Részletes terv kidolgozását kezdték meg.
A Fradinál a legmagasabbak a bérek.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.