sofőr

Nettó 600 ezres fizetést is kereshetnek a sofőrök: de hogyan élnek túl a kis fuvarozó cégek?

A sofőrhiány, az üzemanyag árának változása és az emelkedő útdíj egyaránt nehezíti a fuvarozók helyzetét. A kisvállalkozások létszámának csökkenése folyamatos: az Opten adatai szerint több mint 900 fuvarozó cég szűnt meg Magyarországon két év alatt. Az Euro Dori Transport HU Kft. az általa kifejlesztett rendszerrel épp ezeknek a vállalkozásoknak nyújt segítséget. A cég üzletfejlesztési és kommunikációs igazgatójával - az OTP Business Nagykövet Programjában is részt vevő - Siska Miklóssal beszélgettünk a fuvarozási piac nehézségeiről.

Országos terjeszkedésbe kezd a Taxify startup

Pár héten belül Debrecenben is elindítja okostelefon-alapú szolgáltatásának tesztüzemét a Taxify. Az utazásmegosztó már toborozza a sofőröket: vonzó jutalékokkal csábít, és anyagilag is támogatja a szükséges vizsgák letételét azoknak, akik most vágnának bele a taxizásba. Az Észtországból indult startup 2016-ban lépett piacra Budapesten, ahol ma már több 600 sofőrrel dolgoznak együtt.

Évente 25-50 ezer kamion tűnhetne el a magyar utakról egy javaslat szerint

Több tíz milliárd forinttal is csökkenteni lehetne a közutak környezeti terhelését és útfelújítási igényét éves szinten, ha a nagy távolságú (1.000 kilométer feletti) közúti áruforgalom 10-20 százalékát vasútra és vízi útra terelnék - áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legújabb, az intermodális fuvarozás hazai helyzetét bemutató elemzésében. Az MLSZKSZ szerint a közúti, vasúti és vízi fuvarozási együttműködések magasabb szintre emelésével évi 25-50 ezer kamion tűnhetne el az utakról.

Villamosvezetőkből is hiány van Magyarországon

Az autóbuszsofőrökhöz hasonlóan villamosvezetőkből is hiány van Magyarországon. Havonta két-három villamosvezető munkaviszonya szűnik meg nyugdíjazás, illetve egyéb okok miatt a BKV-nál, ahol jelenleg 880 főt alkalmaznak ilyen munkakörben - tudta meg a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-től a Világgazdaság.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.