Nettó 600 ezres fizetést is kereshetnek a sofőrök: de hogyan élnek túl a kis fuvarozó cégek?
Az Opten adatai szerint 2018 nyarán 10 152 árufuvarozással foglakozó cég működött Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt. A sofőrhiány, az üzemanyagár változása és az emelkedő útdíj egyaránt nehezíti a fuvarozók helyzetét.
A piac 70-80 százalékát ráadásul 2-3 óriáscég tudhatja magáénak, van még kb. 50-60 közepes méretű cég, de igazán nehéz helyzetben a kisebb vállalkozók vannak, akik nagyon nehezen tudnak maguknak nagy ügyfeleket szerezni
- mondta a Portfolio-nak Siska Miklós, az Euro Dori Transport HU Kft. üzletfejlesztési és kommunikációs igazgatója.A cég tulajdonosai 25 éve foglalkoznak fuvarszervezéssel és fuvarozással: 1994-ben a román piacon indult, Magyarországon pedig 2015-ben kezdte meg működését. Nincsenek saját eszközeik, a cég alvállalkozók bevonásával végzi a fuvarfeladatokat.
"Az általunk kifejlesztett, EDT KOMPOZIT névre hallgató rendszer lényege az, hogy a kisebb fuvarozók is hozzájussanak nagyobb megrendelésekhez és hatékonyan használják kapacitásaikat. Hogy pontosan miről is van szó? Egy elvállalt fuvarfeladat teljesítéséhez eszközökre és pénzre van szükség: az úton tankolni kell, ki kell fizetni az útdíjat is. Az alvállalkozók a vevőpartnerektől általában 60-90 nap, vagy ennél is hosszabb idő után kapják meg a pénzt a teljesített munkáért. Vagyis ez egy pénzügyileg igen bizonytalan helyzet. Mi azt találtuk ki, hogy mint fuvarszervező, nem előfinanszírozunk, hanem az alvállalkozóinknak a munkához kapcsolódó költségeket szinte azonnal megtérítjük. Biztosítunk például üzemanyagkártyát, rendezzük az útdíjat, ezzel könnyítve a terheiken" - magyarázta a rendszer működését Siska Miklós, aki megjegyezte, ennek persze óriási költsége van. Pénzügyi partnerük az OTP Business: a pénzintézet biztosítja a tőkét rendszer működtetéséhez.
A kereskedelmi faktoring és a folyószámla hitel jelentette a megoldást
- mondta Sághy Tamás, a cég banki kapcsolattartója, aki hozzátette: az Euro Dori Transport HU Kft. dinamikusan növekszik, újabb és újabb alvállalkozókkal dolgozik együtt."Óriási a munkaerőhiány a piacon, én is mindenkitől ezt hallom, de az alvállalkozóinkat ez a probléma nem érinti: hétről hétre jönnek az önéletrajzok, sokan jelentkeznek sofőrnek. A kiépített rendszer miatt nincs pénzügyi bizonytalanság, rendszeres a fizetés, és a fuvarszervezésnél figyelünk arra, hogy az egyéni igényeket ki tudjuk elégíteni, vagyis van, aki egy hétig úton van, a hétvégét otthon tölti, más három hétig van úton, de aztán egy hétig pihen. Arra is van példa, hogy egy sofőr egy hónapig dolgozik, és aztán egy hetet tölt otthon a családjával. Ezt is értékelik a sofőrök" - jegyezte meg Siska Miklós, hozzátéve, már az utánpótlás kinevelésén is dolgoznak.
Székelyföldön kialakítottak egy sofőrképzési programot, középiskolákban tartanak előadásokat a sofőr-szakmáról. Siska Miklós szerint ugyanis sok olyan sofőr dolgozik, aki kényszerből választotta ezt a pályát, és bízik benne, hogy a jövőben több olyan szakember lesz, aki kifejezetten ezzel szeretne foglalkozni. A bérekkel kapcsolatban megjegyezte: egy nemzetközi fuvarokat teljesítő kamionsofőr akár nettó 450-600 ezer forintot is megkeresheta napidíjakkal együtt.
Az OTP Business Nagykövet Program kommunikációs csatornát tud nyitni, részben ezért jelentkeztünk. A program számos előnnyel jár, azt tapasztaljuk, hogy az alvállalkozók még nagyobb bizalommal fordulnak felénk. Fontos, hogy a program adta közvetlenebb OTP kapcsolatot mindenképpen hosszabb távon szeretnénk képviselni, mint 6 hónap
- tette hozzá Siska Miklós.TÁMOGATOTT TARTALOM
Az OTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Káosz az edinburghi reptéren, egy Budapestre tartó gép is érintett
Informatikai üzemzavar okozott leállást.
Üres lakásokból elérhető otthonok: ez a Fővárosi Lakásügynökség válasza a lakhatási válságra
Reider Gabriellát, a Fővárosi Lakásügynökség igazgatóját kérdeztük.
Amerika nekiment Európa nagy tervének: ez súlyos helyzetbe hozhatja Ukrajnát
Hatalmas összegekről van szó.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

