Az elszálló rezsiárakkal, a dráguló fejlesztésekkel és az inflációval is szembe kell néznie a terézvárosi önkormányzatnak, amelynek valamennyi intézményeit és a cégeit is sújtják ezek a kihívások, valamint a fejlesztések is rányomják a bélyeget - mondta a kerület honlapján megjelent interjúban Soproni Tamás polgármester, aki megjegyezte, hogy a hivatal igyekszik tudatosan kezelni a válsághelyzetet, optimalizálja a kiadásait, ugyanakkor tűzön-vízen át megvédi a dolgozóit.
Forgalomcsillapítási tervet készít a fővárosi önkormányzat, őszre meglehet az átfogó stratégia. A beszámolók szerint a VI., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetné be a 30 km/órás sebességkorlátozást, de további egyeztetésekre van szükség.
A VI. és a VII. kerületi polgármester a Facebookon jelentették be, hogy a hosszú hétvégén több útjukat lezárják az átmenő forgalom elől. Soproni Tamás és Niedermüller Péter úgy tájékoztatott, hogy ezekre a területekre csak azok hajthatnak be, akiknek ott fontos dolguk van.
"Budapesten lakásválság van. A megoldásból pedig mindenkinek ki kell vennie a részét" – nyitotta mai posztját a Facebookon a terézvárosi polgármester, majd bejelentéseket tett.
Nagy részvétel mellett az AUR-vezér alulmaradt a bukaresti főpolgármesterrel szemben.
Trump beiktatása óta ez volt az első.
Kihirdették a jogszabályt, amelyet eddig több párt is megtámadott.
Ezek a tényezők járulhattak hozzá Nicușor Dan győzelméhez.
A Moody's leértékelése új fejezetet nyithat.
Nagyobb területen terjedhetett el a betegség.
A Moody's leértékelése új fejezetet nyithat.
Dr. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza volt a vendégünk.
A friss díja kapcsán beszélgettünk vele számos témáról.