A korábban becsült 4 milliárd helyett majdnem 7,4 milliárd forintos keretösszeget biztosít a kormány a Vasas hatezer férőhelyes stadionjának építésére - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. Ezzel párhuzamosan az MLSZ is kap még 5 milliárdot a budapesti pályafejlesztési programjára.
Két határozat is megjelent a szerdai Magyar Közlönyben: az egyik szerint 6,3 milliárd forintot ítélt oda sportcélú támogatásként a kormány, a másik pedig sport- és turisztikai célú fejlesztések támogatásával foglalkozik. A legtöbb pénzt az FTC kapja az év végén, de Nyíregyházán is új stadion épülhet.
A közeljövőben Magyarország is rendezhet MotoGP-futamot a Hungaroringen, legalábbis ez a kormány törekvése - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. Majdnem tíz éve már volt szó magyar futam lehetőségéről, de akkor a Balatonring bedőlése miatt kútba esett a terv.
Új törvényjavaslat jelent meg a parlament honlapján, mely szerint a sportvállalkozásoknak a jövőben az ekhót sem kellene kifizetniük a bérek után. Érdekesség, hogy a javaslatot Tiba István fideszes képviselő nyújtotta be, aki máshonnan is ismerős lehet, az NB1-es Balmazújváros elnöke. A javaslat indoklása nem árul el sokat a valódi célról, így egyelőre csak találgatni lehet, hogyan illeszkedik bele a kormány elképzeléseibe.
Mike Ashley angol üzletember 400 millió fontért (közel 140 milliárd forint) adna túl a Newcastle United futballklubon - tudta meg a Bloomberg. A leendő vevő rövid távon nem biztos, hogy élete üzletét köti, még az eladó szerint is veszteséges lehet ugyanis a csapat.
Tizenöt százalékkal nőtt a három nagy budapesti futóversenyre nevező külföldiek száma, akik több mint hárommilliárd forintot költöttek el a városban, ebből kétmilliárdot a múlt hét végén - tájékoztatta a Világgazdaságot Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető igazgatója. A szerdai lapszámból kiderül: hetvenötezer fős nevezési rekorddal zárta a 2017-es évet a három óriási budapesti futóverseny.
Lehet valaki ma Magyarországon főállású sportoló? Kik tudnak megélni a sportból? Mi kell ahhoz, hogy valaki jó sportoló legyen? Kellenek Magyarországnak világversenyek? - Kérdeztük Dr. Baji Balázst, világbajnoki bronzérmes gátfutót.
Újabb világbajnoki selejtezőt játszik szombaton a magyar válogatott, mely idegenben próbál pontot rabolni az elsőre jóval esélyesebbnek tartott, a csoportot vezető Svájctól. Természetesen nem feltartott kézzel mennek ki a pályára a magyar focisták, de örülhetünk, hogy nem gazdasági mutatókban kell megmérkőznünk Svájccal, azokban ugyanis még kevesebb esélyünk lenne. Svájc ugyanis a legfrissebb felmérés szerint a világ legversenyképesebb gazdasága.
Idén nyáron teljesen felforgatta az átigazolási piacot Neymar Párizsba szerződése, most azonban a Football Leaks birtokába került dokumentumból az derült ki, hogy így sem a brazil klasszis a világ legjobban kereső játékosa. Az argentin Carlos Tevez ugyanis még nála is jobban keres Kínában még úgy is, hogy az utóbbi időben saját edzője is bírálta a játékos erőnlétét és formáját.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután az Országházban fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, aki a cselgáncs világbajnokság eseményeire érkezett Budapestre - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Ha a Római Birodalom bukásakor elkezdtem volna összespórolni a havi fizetéseimet, akkor mostanra jó esetben összerakhattam volna Neymar egyéves fizetését a hozamokat nem számítva. Bosszantó belegondolni, hogy amióta számolatlanul ömlik a kínai és arab tőke az európai fociba, azóta minden nyáron megőrülnek az átigazolásokért felelős szakemberek, az UEFA pedig a pénzügyi fair play szabályával is képtelen megfékezni a költekezést.
Világszerte egy sor olyan kerékpárt lehet kapni, melyek többe kerülnek, mint egy autó. nemrég a CNBC készített egy összeállítást ezekről a biciklikről, melyeket jellemzően profi versenyzők használnak.
A világ legdrágább igazolásaként a francia PSG-nél folytatja pályafutását Neymar, a Barcelona egykori brazil klasszisa. A héten bejárta a sajtót, hogy a futballista minden idők legdrágább igazolása lesz, a fizetéssel és egyéb bónuszokkal együtt akár félmilliárd eurójába is kerülhet az új klubjának. Vagyis inkább a katari államnak, mely papíron a forrást biztosította az átigazoláshoz. És akkor mostantól elfelejthetjük az UEFA pénzügyi fair play szabályát, hacsak nem lép most rögtön az európai szövetség, hogy megfékezze az ehhez hasonló trükközéseket.
A Forbes magazin évről-évre összeállít egy listát a világ legértékesebb sportegyesületeiről, amely alapján immáron sorozatban másodjára a texasi amerikaifutball-klub, a Dallas Cowboys került az élre. A legjobb tízben a négy amerikaifoci csapaton kívül van három labdarugó, két kosárlabda, és egy baseball csapat is.
Az egységesen 9 százalékos adókulccsal is kiszámítható és tervezhető sportfinanszírozási csatorna marad a társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Világgazdaságnak.
Sok kritika érte a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokságot, melynek számlája már meghaladja a 130 milliárd forintot. Mindez azért érdekes, mert a magyar főváros a mexikói Guadalajara helyett ugrott be, akik már 100 millió dolláros (mintegy 27 milliárd forint) költséget is soknak találtak, ezért visszaléptek a rendezéstől. De ha más példákat nézünk, akkor sem találunk a magyarhoz hasonló költségeket.
Hamarosan mindenki megtudja miről beszélt.
Nő a bevándorlási szigor.
A háború kezdete óta nem találkozott az ukrán és az orosz vezető.
Az OTP lehet a nap nyertese?
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.