Közel harminc év után elválnak az Electronic Arts és a FIFA útjai, közölte nemrég a New York Times. A világ egyik legsikeresebb, 1993-ban indított videojáték franchise-a a termékeny időszak alatt több milliárd dolláros forgalmat bonyolított le.
A tegnapi bejelentés után ma is piaci villamosenergia adásvételi szerződéskötésről számolt be a NAP, az újabb fix áras szerződési konstrukció révén a szerződés időtartam alatt a cég teljes naperőmű-portfóliójának bevétele várhatóan több mint 65 százalékkal fogja meghaladni az eredeti üzleti tervben szereplő előrejelzést.
A párizsi kereskedelmi bíróság kétmillió euróra büntette a Google-t a mobilalkalmazások fejlesztőivel szembeni visszaélésszerű kereskedelmi gyakorlata miatt - jelentette az AFP francia hírügynökség kedden. A Google-nek emellett három hónapon belül módosítania kell forgalmazási szerződésének hét pontját is.
Egyszerűsödtek a Revolut általános szerződési feltételei. A Személyes szerződési feltételek, a Díjazásról szóló oldalak, a Plus, a Premium és Metal szerződési feltételek és a Látra szóló betéti számlák szerződési feltételeinek új változata 2022. április 7-én lép hatályba - írja a cég a közleményében.
A Pest Megyei Főügyészség a fogyasztók jogainak védelme érdekében egy Magyarországon működő bank fogyasztókkal való szerződések megkötése végett alkalmazott általános szerződési feltételeit vizsgálta meg, és több tisztességtelen szerződési kikötést talált. Az ügyészség pert indított a tisztességtelen feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt - közölte honlapján Magyarország Ügyészsége. Mint a közlemény végéből kiderül, az Oberbankról van szó.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati rendkívüli kongresszusa után vasárnap a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) kongresszusa is elfogadta a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést, az SPD, a Zöldek és az FDP megállapodását. A Zöldek hibrid pártszavazáson döntenek a szerződésről, eredményt hétfőn hirdetnek.
A héten újabb, több mint 240 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 48. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja a 10,6 millió adagot - derül ki a Pfizer közleményéből.
Új, az együttműködésre épülő, úgynevezett lean szerződések jelenthetik a hatékonysági tartalékot az építőiparban. A klasszikus európai megközelítés felszeleteli a projektet, és egyenként minden egyes alvállalkozó szintjén törekszik arra, hogy a legalacsonyabb áron, a legkeményebb feltételekkel, kötbérekkel fenyegetve valósítsa meg azt. Ez azonban oda vezet, hogy a költség- és időhatékonyan összerakott szeletek nem eredményeznek optimális végeredményt. Az együttműködéses szerződéstípusokban ezzel szemben arra próbálnak koncentrálni, hogy az egész projekt tekintetében találjanak egy optimumot a felek együttműködésével. Az új szemléletet kihívást jelent átvinni a gyakorlatba, de világos előnyei, főleg a jelentős költségmegtakarítás miatt vélhetően idehaza is el fog terjedni – vélik a CMS ügyvédi iroda szakértői.
Jelentős szakaszához ért a Blaha Lujza tér felújítása: a Budapesti Közlekedési Központ és a közbeszerzési eljárás nyertese, a STR Mély- és Magasépítő Korlátolt Felelősségű Társaság aláírta a vállalkozási szerződést, így még a nyáron elkezdődhet a munka Budapest ikonikus terén – közölte hétfőn este a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK hangsúlyozza, hogy a beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, de az aluljáró felső födémszigetelése és a fölötte lévő útpálya is megújul.
Az online platformok működését szigorúbban szabályozza, a felhasználóikat pedig jobban védi a ma életbelépő, módosított szerzői jogi törvény. A modernizált jogszabály jelentősége abban rejlik, hogy több ponton is megkönnyíti a tartalmakhoz való hozzáférést és azok felhasználását, miközben meg is erősíti a szerzők és jogosultak helyzetét ebben a környezetben - tájékoztatta a Portfolio-t a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn azt szorgalmazta, hogy mielőbb kezdjék meg a globális tárgyalásokat arról a nemzetközi szerződésről, amely összehangolná a nemzetközi közösség felkészülését és válaszadását a világjárványokra.
Tavaly az AutoWallis Nyrt. apportszerződést kötött a Taródy Operatív Kft.-vel az Iniciál Autóház Kft. törzstőkéjének 20%-át megtestesítő, 20 millió forint névértékű üzletrész megszerzésére. Ma módosult a Taródy Operatív Kft. kötelezettségvállalása, és erről az AutoWallis a BÉT honlapján adott tájékoztatást.
Ahogy arra már korábban is volt példa, az ügyészi kereset alapján megerősítette a bíróság, hogy a kizárólagos megbízásra irányuló szerződéses rendelkezések nem zárhatják ki, hogy a fogyasztó maga értékesítse az ingatlanát. Egy ilyen korlátozó rendelkezés akkor is tisztességtelen, ha a megbízási szerződés megszűnését követően vonják el a fogyasztónak az ingatlan tulajdonjogával kapcsolatos rendelkezési jogát - közöte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Bizalomhiány alakult ki az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártóval szemben a lassú szállítások miatt, ezért nem hosszabbítja meg a vakcinavásárlási szerződést a céggel az Európai Bizottság - mondta vasárnap a VRT holland nyelvű belga köztévének Didier Reynders uniós biztos.
Az Európai Bizottság meg nem újította meg az AstraZenecával júniusban lejáró szerződését - közölte vasárnap Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos egy nappal azután, hogy az Európai Unió jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést.
Felháborodást váltott ki, hogy a New York-i rendőrség (NYPD) robotkutyát kezdett használni, ezért a szervezet szerződést bontott a Digidog gyártójával.
A befektetővel a szerződés aláírása a napokban megtörtént, a szerződés hatályba lépésének már csak néhány további feltétele van hátra, melyek előre láthatóan heteken belül teljesülnek. Ha ez a szerződés hatályba lép a Dunaferr működése hosszútávra biztosított lesz, mindezért a vállalat vezetés mindent meg fog tenni és ebben kéri minden partnere együttműködését is – derül ki a társaság szerdai közleményéből.
A Fehér Ház tájékoztatása szerint több országtól is kaptak arra vonatkozó kérést, hogy adjanak át bizonyos mennyiségű vakcinát, de mindeddig ezekből a kérésekből egyet sem teljesítettek – írja a CNN.
A szerda napközbeni kemény üzengetések után este mégis részt vett az EU vakcinabeszerzési bizottsági ülésén az AstraZeneca vezérigazgatója, amelyen kiderült, hogy nem 60%-kal, hanem 75%-kal kevesebb vakcinát tud leszállítani március végéig a cég az EU-nak és ez ellen gyakorlatilag egyelőre ethetetlen az Európai Bizottság, pedig az előlegfizetés visszatartásában, visszakövetelésében, esetleg pereskedésben is gondolkodik - rajzolódik ki a Politico helyzetjelentéséből. Közben holnap várhatóan megadja az engedélyt az uniós gyógyszerhatóság a cég készítményének felhasználására, így február elejétől jöhetnek a szállítmányok. Az AstraZeneca és a Bizottság közötti vakcina szállítási vita Magyarország számára is kifejezetten nagy jelentőségű, mert ha az eredeti szerződéshez tartaná magát a cég, akkor márciusig 1,76 millió ember juthatna itthon vakcinához, de ahogy most kinéz a helyzet, csak 431 ezernek lenne erre lehetősége.