észak-írország

Brexit-saga: lemondott az északír miniszterelnök

Brexit-saga: lemondott az északír miniszterelnök

Bejelentette lemondását csütörtökön Paul Givan észak-írországi miniszterelnök. A döntés része annak a kampánynak, amelyet a belfasti felekezetközi koalíciós kormány nagyobbik pártja, a koronahű protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) folytat a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás észak-írországi protokollja ellen.

Sorsdöntő választás következik: megvalósulhat a britek évszázados rémálma

Sorsdöntő választás következik: megvalósulhat a britek évszázados rémálma

Május 5-én parlamenti választások lesznek a Nagy-Britannia részét képező Észak-Írországban. A választások sorsdöntőek lehetnek az Ír-szigetre nézve, ugyanis először győzhet ír katolikus párt, az Írországban is előretörőben lévő Sinn Féin. A legnagyobb protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) ezzel elveszítheti vezető szerepét, ezért igyekszik a választásokat az úgynevezett északír protokoll elleni népszavazássá átkeretezni. A protokoll miatt továbbra is feszültség van az Európai Unió és az Egyesült Királyság között: az Európai Bizottság alelnöke és a brit külügyminiszter legközelebb január 24-én találkoznak, hogy megpróbáljanak közelebb jutni a megegyezéshez. Ha májusban valóban a Sinn Féin győzne, majd 2025-ben Írországban is kormányra kerülne, az egyesek szerint elvezethetne Észak-Írország Nagy-Britanniából való kiszakadásához és az Ír-sziget újraegyesítéséhez.

Hidat építenének Skócia és Észak-Írország közé, de brutális költségekkel járna - Kemény kritika érte a brit kormányt

Hidat építenének Skócia és Észak-Írország közé, de brutális költségekkel járna - Kemény kritika érte a brit kormányt

Egy Észak-Írországból Skóciába vezető híd vagy alagút megvalósíthatósági tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy bár ez műszakilag lehetséges lenne, de egy alagút minimum 209 milliárd fontba, egy híd pedig 335 milliárd fontba kerülne – írta a brit BBC. A tervek kapcsán a Az észak-ír és skót politikusok keményen odaszóltak a Konzervatív Pártnak és a brit kormánynak. 

Brexit:

Brexit: "Ez a politikai jóakarat igazi próbája"

Fel kell gyorsítani a megbeszélések ütemét, és eredményközpontú tárgyalásra van szükség Londonnal a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó, alapvető fontosságú észak-írországi protokoll megmentésére és végrehajtására - közölte Maros Sefcovic pénteken, miután megbeszélést folytatott Londonban az északír protokollal kapcsolatban.

Brexit: London még az idén felfüggesztheti az észak-írországi protokollt

Brexit: London még az idén felfüggesztheti az észak-írországi protokollt

Hétfői brit sajtóértesülés szerint London várhatóan még az idén felfüggeszti a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll alkalmazását. Uniós illetékesek "robusztus" ellenlépéseket helyeztek kilátásba, ha a brit kormány valóban meghozná ezt a döntést.

Nem olvad a jég London és Brüsszel között

Nem olvad a jég London és Brüsszel között

Az elmúlt héten tartott konstruktív tárgyalások után is komoly nézeteltérések vannak Nagy-Britannia és az Európai Unió között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll, ezen belül mindenekelőtt az EU Bíróságának szerepe ügyében - közölte vasárnap a Downing Street. A londoni miniszterelnöki hivatal utalást tett arra, hogy a megállapodás elmaradása esetén a brit kormány egyoldalúan felfüggesztheti a protokoll végrehajtását.

Megérkezett az EU javaslatcsomagja az északír protokoll módosítására

Megérkezett az EU javaslatcsomagja az északír protokoll módosítására

A javaslat szerint a jövőben akár 50 százalékkal is csökkenhet a vámügyintézés következtében megjelenő papírmunka volumene a Nagy-Britanniából Észak-Írországba érkező áruk vonatkozásában és 80 százalékkal csökkenthetik az élelmiszerek importjára vonatkozó ellenőrzéseket – írja a Reuters.

A brit kormány elismerte, hogy hazudott: soha nem akarta végrehajtani a brexit-megállapodást

A brit kormány elismerte, hogy hazudott: soha nem akarta végrehajtani a brexit-megállapodást

Az Egyesült Királyság az Európai Unióval kötött északír-egyezmény felmondásával fenyeget, ha nem változtatnak rajta - írja a Euronews. A brit kormány brexittel kapcsolatos ügyekért felelős minisztere Portugáliában azt mondta, szerinte 2019-ben Boris Johnson kormánya csak ezért egyezett bele ebbe a feltételbe, hogy ki tudják léptetni a szigetországot az unióból. Ezzel megerősíti azokat a találgatásokat, hogy az egyezményt a britek soha nem akarták végrehajtani.

Joe Biden a Fehér Házban fogadta Boris Johnsont

Joe Biden a Fehér Házban fogadta Boris Johnsont

További tárgyalásokra van szükség a brit-amerikai kereskedelmi megállapodás ügyében - közölte Joe Biden amerikai elnök, aki kedden este a Fehér Házban fogadta Boris Johnson brit miniszterelnököt.

Átterjedt a kolbászháború a G7-csúcsra, még súlyos következményei lehetnek ennek a vitának

Átterjedt a kolbászháború a G7-csúcsra, még súlyos következményei lehetnek ennek a vitának

Nyílt szópárbajjá fajult a vasárnapig tartó G7 csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök között a Brexit északír megállapodásával kapcsolatos aktuális ügy, a feldolgozott húskészítményekre vonatkozó vámszabályok kérdése, ami miatt a Reuters azt írja összefoglalója címében, hogy a kolbászháború a G7-es csúcstalálkozóra is átterjedt. A brit hírügynökség szerint az egész helyzet olyan feszült, hogy egyes félelmek szerint teljes kereskedelmi háborúvá fajulhat a dolog az EU és az Egyesült Királyság között. Egyelőre nem tudni, hogy a szombati szűkkörű EU-brit egyeztetés az északír protokoll kérdéséről hoz-e előrelépést, mert a Politico információi szerint a britek az EU-tól várják a megoldást, miközben az EU a már megkötött megállapodás betartását szorgalmazza.

Kiszivárgott a menetrend, hogyan próbálja megmenteni az Egyesült Királyság egységét a brit kormány

Kiszivárgott a menetrend, hogyan próbálja megmenteni az Egyesült Királyság egységét a brit kormány

A Brexittel okozott károk egyre szélesebb körben egyre nyilvánvalóbbak Észak-Írországban, ami csak fokozódhat és ha az EU nem változtat a „szemellenzős” megközelítésén a brit-északír kereskedelmet szabályozó ún. északír protokoll kérdésében, akkor a romló politikai, társadalmi és gazdasági helyzet nem tartható fenn sokáig – gyakorlatilag ezeket ismerte el vasárnapi vélemény cikkében a brit kormány volt Brexit-főtárgyalója, jelenlegi kabinetminiszter. David Frost egyúttal rugalmasabb hozzáállást kért az EU-tól arra, ahogy az északír protokollban rögzített vámellenőrzési rendszert majd bevezetik az északír kikötőkben és hétfőn, Frost parlamenti meghallgatására időzítve kiszivárgott, hogy mi lenne ez a rugalmasabb brit kormányzati javaslat: a jövő ködébe veszne, hogy mikorra állna fel a teljeskörű vámellenőrzés az északír kikötőkben, amelynek egyébként már április óta meg kellene történnie. Gyakorlatilag arról van szó, hogy az EU-t elhagyó Egyesült Királyság azt kéri az EU-tól, hogy még évekig nézze el a vámellenőrzés hiányát azért, hogy az Egyesült Királyság meg tudja őrizni a saját területi és gazdasági-társadalmi egységét.

Tovább mélyül az északír válság, lemond a miniszterelnök

Tovább mélyül az északír válság, lemond a miniszterelnök

Bejelentette szerdán lemondási szándékát Arlene Foster észak-írországi miniszterelnök, aki várhatóan május 28-án távozik a belfasti koalíciós kormány nagyobbik pártja, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) éléről, június végén pedig a miniszterelnöki tisztségből is.

Forró nyárra lehet számítani Észak-Írországban - Folytatódhatnak a zavargások a brexit-megállapodás miatt

Forró nyárra lehet számítani Észak-Írországban - Folytatódhatnak a zavargások a brexit-megállapodás miatt

A tegnap eltemetett Fülöp herceg április 9-i halála és az azt követő gyászidőszak a március végén kitört észak-ír zavargásokat is elcsitította,, azonban várhatóan újabb gyúelegyet jelenthet a protestáns szervezetek hagyományos nyári felvonulási időszaka, amely során a britpárti közösség a brexit-megállapodás Észak-Írországról szóló jegyzőkönyve miatti elégedetlenségének is hangot adhat. A protestáns unionista pártok szerint ugyanis a jegyzőkönyv, amely kereskedelmi határt hozott létre Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között, az észak-ír katolikusok Írországgal való egyesülést célzó törekvését erősíti. Nem könnyíti a pattanásig feszült helyzet megoldását, hogy az Európai Bizottság maximálisan ragaszkodik a protestánsok szemében Észak-Írországot az Egyesült Királyságtól leválasztó jegyzőkönyv betartásához.

Ragaszkodik az EU a Brexit-alku Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyve végrehajtásához

Az Európai Unió rendíthetetlenül ragaszkodik az Egyesült Királyság EU-tagsága megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásnak az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyve végrehajtásához, ami a béke, a stabilitás, és a jólét egyetlen záloga az Ír-szigeten - jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja közleményében pénteken.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.