Nem jön ki a matek - "kényelmetlen" tények a magyar gazdaságról

Oblath Gábor, közgazdász

2013. augusztus 07. 11:55

Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban két számszerű kijelentést tett, amelyek befolyásolhatják a gazdaság kilátásait. Az egyik úgy szólt, hogy az adószerkezet mindaddig nem változik, és fennmaradnak az úgynevezett válságadók, amíg a GDP-arányos államadósság nem süllyed 50% alá. Hozzátette, hogy amennyiben az euróövezet kellően gyorsan növekszik, akkor ez akár 10 év múlva, vagy hamarább is bekövetkezhet. A másik számszerű üzenet úgy hangzott, hogy Magyarország csak akkor vezeti be az eurót, ha az ország egy főre jutó GDP-je eléri az euróövezet átlagának 90%-át. E kvantitatív kijelentéseket illetően többféle kérdés is felvethető, így például az, hogy van-e közgazdasági értelmük. Ezt azonban csak röviden érintem, inkább azzal a kevésbé magától értetődő kérdéssel foglalkozom, hogy hozzávetőlegesen mi lehet e kijelentéseknek az időbeni vonzata. Illusztratív számításaim szerint az 50, illetve 90 százalékos feltételből az következik, hogy a válságadók legkorábban 30 év múlva lesznek kivezetve, és ennél sokkal több időt kell várni az euró magyarországi bevezetéséig. Ezek a becslések azonban optimista feltevéseken alapulnak. Nem magától értetődő, hogy az adósságráta valaha 50% alá kerül, illetve fejlettségi szintünk egyszer eléri az eurózóna 90%-át. Megfontolást érdemel az is, hogy éppen a válságadók fenntartását és az 50%-os adósságráta elérését célzó egyidejű igyekezet gátolhatja meg a 90%-os relatív fejlettségi szinthez való közeledés lehetőségét. A két részes írás második fele itt olvasható.

1 2 3 ›

Vörös farokkal és anélkül: milyen messze van az 50%?.

Létezik-e az államadósság-rátához kötött 50%-os, illetve a relatív fejlettségi szinthez kapcsolt 90%-os limitnek valamilyen közgazdasági megalapozása? Hiába is keresnénk, nem találnánk olyan - ortodox vagy unortodox - közgazdasági teóriát, vagy tapasztalati eredményt, amely szerint a GDP-arányos államadósság 50% feletti/alatti szintje bármiféle szempontból vízválasztó lenne. Hasonlóképpen: sem a valutaövezetekről szóló elméleti írások, sem az euróövezet tapasztalataival foglalkozó empirikus tanulmányok nem jutottak olyan eredményre, amely szerint a 90%-os relatív fejlettség szint fontos lenne az euró bevezetése szempontjából. (Például Írország egy főre jutó GDP-je 10%-kal az euróövezet átlaga felett volt, amikor csatlakozott, mégis súlyos bajba került a válság idején.)

Az írásomban tárgyalt két kérdéskört - túl azon, hogy a magyar miniszterelnök által bejelentett számszerű gazdasági kritériumokhoz kötődnek - három körülmény is összekapcsolja. Az első: egyik esetben sem történt kísérlet a számszerű feltétel szakmai elemzésen alapuló indoklására, ezért nem is merülhetett fel a feltételek és a célok közötti visszacsatolás lehetősége. Így például az, hogy minél szigorúbb adósságráta-feltételt szabnak a válságadók kivezetéséhez, annál tovább tarthat az adósságráta leszorítása, illetve minél magasabb relatív fejlettségi szinthez kötik az euró bevezetését, annál több időt igényelhet a fejlettebb országokhoz viszonyított egyes szintek megközelítése. Hasonló kapcsolat lehet a kétféle kritérium között is: ha az 50%-os adósságcél elérését a válságadók fenntartásához kötik, akkor csökkenhet a 90%-os szinthez való közeledés esélye. A második: 2011-ben még az 50%-os adósságráta elérése volt az euró bevezetésnek hivatalosan (Matolcsy György által, ugyancsak szakmai érvek nélkül) bejelentett feltétele; a 90%-os relatív fejlettségi szint csak néhány hónapja bukkant fel. Végül, van egy közgazdasági szál is, amely a két témakört összeköti. Mindkét téma a konvergenciáról szól: arról, hogy melyek egyes gazdasági mutatók valamely célállapothoz való közeledésének feltételei és kilátásai.

Az írás első része az adósságrátát alakító tényezőket tekinti át; a második rész foglalkozik az eurózónához való felzárkózásunk alternatív forgatókönyveivel és a 90%-os relatív fejlettségi szint elérésének kilátásaival.

Orbán Viktor véleménye

Arra a kérdésre, hogy a válságadók meddig maradnak fenn, Orbán Viktor kétféle választ adott a Wall Street Journal-nak nemrégiben adott interjúban. Egyrészt, azt mondta, hogy mindaddig megmaradnak, amíg az állami adósságráta nem csökken 50% alá. Másrészt, arra a kérdésre, hogy ez mikorra várható, a következőképpen válaszolt (az MTI összefoglalójából ez a rész kimaradt): "Ha az eurózóna jobban tejesítene (could do better) ez tíz év múlva bekövetkezhet, ha rendkívül jól teljesítene (could do extremely well), hat vagy akár öt év múlva is".

Az újságíró helyében még megkérdezem volna: miért gondolja a miniszterelnök, hogy a hazai gazdasági növekedés és az adósságráta alakulása az eurózóna teljesítményén múlik, ellenben nem múlik a válságadók meglétén és azon, hogy ezeket az adókat - amelyek a tapasztalatok és a nem unortodox közgazdasági logika szerint visszafogják a beruházásokat és a gazdaság összteljesítményét - hosszú ideig fenn kívánja tartani? Később visszatérek az eurózóna és a hazai növekedés múltbeli kapcsolatára, most arra a kérdésre keresek választ, hogy a hazai gazdaság várható hosszú távú növekedését és az államháztartás lehetséges egyenlegét tekintetbe véve, hozzávetőlegesen milyen időtávon érhető el az 50%-os adósságráta. Ennek nyomán adódik a második kérdés: mennyire valószerű az az elképzelés, hogy az állami adósságráta egyáltalán eléri az 50%-ot? Végül megbecsüljük: a gazdasági növekedést, illetve az államháztartási egyenleg/GDP rátát tekintve milyen feltevésekkel kell élni ahhoz, hogy a Konvergencia Programban szereplő, ez év végi 78%-ról tíz, hat, esetleg öt év alatt 50% alá kerüljön az adósságráta. (Az EU-Bizottság tavaszi előrejelzése szerint 2013 végén 79,7% lesz az adósságráta, de a kormány prognózisát veszem alapul.)

A deficitráta, a gazdasági növekedés és az adósságráta kapcsolata

Kellően hosszú távon, változatlan nominális gazdasági növekedési ütemet és állami deficit/GDP arányt feltételezve, az adósság/GDP ráta egy stabil szint felé konvergál, amelyet a deficitráta és a nominális gazdasági növekedés ütemének hányadosa határoz meg. Ezért egy rögzített számszerű deficitszabály és adósságszabály csak akkor lehet konzisztens egymással, ha mögöttük realisztikus feltevések állnak a gazdaság nominális növekedésére nézve. Például a maastrichti 3%-os deficit- és 60%-os adósság-kritérium 5%-os hosszú távú nominális növekedés (így kb. 2,5%-os reálnövekedés és 2,5%-os infláció) esetén konzisztens egymással (0,03/0,05=0,6). Ha az infláció és a reálnövekedés ütemének csökkenése hosszabb távon például 4%-ra lassítaná a nominális növekedést, akkor a 3%-os deficitkritériummal egy 75%-os adósságkritérium, vagy a 60%-os adósságkritériummal egy 2,4%-os deficitkritérium lenne konzisztens. (Más kérdés, hogy az utóbbi tovább lassíthatná a nominális növekedést, és így tovább. A fentiekből az is következik, hogy permanens költségvetési egyensúly esetén az adósság hosszú távon nullához konvergál, többlet esetén pedig idővel elfogy (az állam nettó követelővé válik), hacsak a növekedés nem negatív, az utóbbi esetben viszont kérdés, hogy az adósságrátából mi szűnik meg előbb: a számláló vagy a nevező.)

A hazai adósságráta alakulása alternatív feltevések mellett

A továbbiakban hipotetikus forgatókönyvek alapján azt vizsgálom, hogy (1) milyen időtávon kerülhet 50% alá az államadósság/GDP arány, (2) kellően realisztikusak-e azok a hosszú távú forgatókönyvek, amelyek szerint 50% alá süllyedhet a ráta, (3) viszonylag realisztikus, illetve óvatosan optimista feltevések mellett milyen tartós szintek felé konvergálhat az adósságráta.

Mielőtt azonban válaszolni próbálnék ezekre a kérdésekre, bemutatok egy példát arra, hogy szerintem hogyan nem célszerű megközelíteni őket. A közelmúltbeli folyamatok, vagy a következő néhány évre elképzelt változások ütemének/mértékének szimpla kivetítése félrevezető lehet, ha hosszabb távú folyamatokról gondolkodunk. A példát Magyarország 2013. évi, 2016-ig tartó Konvergencia Programjából veszem, amelyben az áll, hogy az idei 78%-ról két év alatt (2015 végéig) 76%-ra, majd 2016-ban - vörös farokként - hirtelen 73,4%-ra csökken a GDP-arányos államadósság.

(Kis kitérő: A "vörös farok" - az előrejelzési időszak utolsó pontjára vonatkozó szélsőségesen optimista prognózis - egyébként azóta jellemezi a Konvergencia Programokat, amióta léteznek; 2004 előtt az úgynevezett előcsatlakozási programokat jellemezte ugyanez. A 2016-ra beírt 2,6 százalékpontos adósságráta-csökkenés egyébként igen merész, illetve titokzatos feltételezéseken alapul: a kormányzati elsődleges többlet/GDP 1,4%-ról 2,1%-ra nő, és a GDP 0,6%-ának megfelelő - nem specifikált - "egyéb tényezők" is csökkentik az adósságrátát. Ez utóbbiak közül ki kell hagyni az árfolyamváltozást, az előrejelzés ugyanis konstans árfolyam feltevésén alapul.)

Az alábbi ábra az adósságráta 2015-ig, illetve 2016-ig tartó hivatalos hazai előjelzésének (fekete vonallal jelzett) négyféle feltevésen alapuló meghosszabbítását mutatja. A 2012-15 közötti (vörös farok nélküli) átlagos csökkenést a kék vonalak, a 2015 és 2016 között előrejelzett változást pedig stílszerűen a vörös vonalak vezetik mechanikusan tovább. A sima vonalak az adósságráta feltételezett százalékos (relatív) csökkenését, a szaggatottak az abszolút (százalékpontnyi) mérséklődését hosszabbítják meg.

Az adósságráta 2015 és 2016 közötti változására vonatkozó hivatalos előrejelzés kétféle lineáris meghosszabbítása szerint 2024-26 körül (12-14 év múlva) érhető el az 50% alatti szint; ez nem áll távol a miniszterelnök becslésétől (az eltérés alighanem abból ered, hogy az euróövezet nem teljesít jobban). A másik kivetítés szerint 2038 vagy 2044 táján kerülhet 50% alá az adósságráta, ami - az előbbitől eltérően - nem lehetetlen. E kivetítésekkel kapcsolatban azonban nem egyszerűen a megcélzott adósságráta elérésének implikált időigénye probléma, hanem az, hogy lineárisak, és ezért bármilyen paramétereket választunk is, egyszer biztosan 50% alá kerül az adósságráta. Holott az egyik fontos kérdés éppen az, hogy milyen hosszú távú feltevések szükségesek ahhoz, hogy az adósság/GDP valaha elérje a megcélzott szintet, s ezek kellően realisztikusak-e.