Surányi György: Tévedések szomorú játéka
Gazdaság

Surányi György: Tévedések szomorú játéka

Surányi György a hétvégi írásában értékelte az elmúlt 15 év monetáris politikáját, amire a jegybank részéről Nagy Márton és Virág Barnabás válaszolt. Surányi György az alábbiakban a válaszcikkben megfogalmazott észrevételekre reagál.
A vita eddigi írásai itt olvashatók:

1.

Elég fura lenne, ha az MNB-ben töltött időszakomat én értékelném. Nem ízlésem szerint való, egyébként az anonim piacok ezt megtették. De talán annyira rossz nem lehetett a monetáris politika, ha a gazdaságpolitika egészét, benne a monetáris politikát minősítő nemzetközi szervezetek 1995-2001 között BB-ről A-ra, hat alkalommal minősítették fel hazánkat. Ez az utóbbi hat évben még egyszer sem sikerült. Remélem, majd most megtörik a jég. A devizaadósság kockázati felára 700 bázispontról 70 bázispontra csökkent, a növekedés évi 2%-ról évi 6%-ra emelkedett, a munkanélküliség 12%-ról 6% alá mérséklődött, miközben az infláció 22 év után először, évente 4,5%-ot csökkenve, 10% alá ment.

Az előre bejelentett csúszó kiigazításos árfolyamrendszer értékelése, monetáris politikai szerepe nyilván megérdemli az értő elemzést. Itthon és külföldön egyaránt sikeresnek minősítették. Nemcsak az üzleti szektor számára hozott előre látható és ezért kiszámítható környezetet, de eredményes volt az infláció növekedési áldozat nélküli, fokozatos mérséklésében is. Ez megalapozta a monetáris politika hitelességét, és 1997-től, hetven év után először hozzájárult a forint teljes konvertibilitásához. Fontos, hogy a következetes költségvetési politika, a megugró tőkebeáramlás, a külső-belső adósság drasztikus csökkenése és a hozamgörbe erőteljes esése, az inflációs várakozások sikeres lehorgonyzása okán az államadósság kamatszolgálata a GDP-ben évi közel 10%-ról 5,2%-ra esett. Emellett az az elég ritka helyzet állt elő, hogy a jegybank a monetáris politikájában egyaránt maga mögött tudhatta a mindenkori kormány teljes támogatását.

2.

Az aranytartalék eladása kérdésében kár, hogy nem konzultáltak a szerzők az MNB jelenlegi elnökével. 2011-ben egy képviselői kérdésre adott hibátlan parlamenti válaszában érvelt az arany eladása mellett. Az arany régóta nem pénz, monetáris funkcióval nem bír, intervencióra nem használható, nem kamatozik, tárolása viszont pénzbe kerül. Az arany ellenértékeként kapott deviza viszont az akkori magas kamatkörnyezetben megfelelő hozamot is biztosított. Az akkori helyzetben, a nagyon alacsony nemzetközi tartalékszinten belül szükség volt a likvid, tehát nem aranytartalék növelésére. Az arany egy részének eladása mennyiségileg nem volt jelentős, nem érte el a 200 millió dollárt, 1991-93 között történt. Az akkori eladási ára nettó jelen értéken nagyjából megegyezik a jelenlegi piaci árával. Veszteség tehát senkit nem ért. Emellett, amikor az én mandátumom lejárt 2001-ben, az arany ára olyan közel volt a 9-10 évvel korábbi eladási árához, hogy jelentős haszna volt rajta a jegybanknak, az országnak. Utódaim egyébként bármikor annyi aranyat vehettek volna 4-500 dolláros unciánkénti áron, amennyit csak akartak. Nem véletlenül nem tették. Az arany ára roppant volatilis. Az öt évvel ezelőtti 1800 dolláros szintről 2015 végére 1100-ra esett. Nem ártana megérteni, hogy a spekuláció nem az MNB elsődleges feladata. Azon bukni is lehet.

3.

Talán arról is hallhattak volna a szerzők, hogy a CW bank kapcsán az akkori kormánypártok - FIDESZ, MDF,FKGP - kezdeményezésére létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság az akkori ellenzékkel az 1998-2002-es ciklus egyetlen lezárt, a parlament által elfogadott jelentésében semmiféle elmarasztalást nem állapított meg az MNB-vel illetve az én tevékenységemmel kapcsolatban.

4.

De igazán értékelem ifjú kollégáim nagyvonalúságát, hogy ezekkel a kérdésekkel nem foglalkoznak. Különösen annak fényében, hogy az írásomnak ezekhez semmi köze. Lássuk ezek után a szakmai szándékú megjegyzések egy csokrát.

5.

Az MNB-nek nincs árfolyamcélja, az árstabilitás elérését célozza. Egyrészt háttérbeszélgetések során számos esetben indikál, sokszor ellentétes árfolyam célt/várakozást a bank, ezzel jókora piaci zavart kavarva. Másodszor, úgy vélem, hogy egy kis, nyitott gazdaságban szakmai tévedés, ha a jegybanknak legalább házon belül nincs egy implicit, árfolyamsávra vonatkozó várakozása. Az inflációs célkitűzés modellje az árfolyam alakulására való feltételezés nélkül, ami persze nem explicit árfolyamcél, még a jelenleginél is bizonytalanabbul, hatékonytalanabbul működne. Végül, az alapcélt tekintve, az évi 3%-os inflációs cél elérésében - s ez a lényeg - a monetáris hatóság tökéletesen sikertelen.

6.

Valóban, a befektetési döntéseket a várt infláció alapján kalkulált reálkamatok befolyásolják. (Erről eddig nem is hallottam, köszönöm a felvilágosítást.) Pontosan ezért, aki 2013-ban vette fel az NHP-t, az idén már harmadik éve fizet 2-3%-os pozitív reálkamatot, a korábban 3-4%-os éves inflációs várakozás mellett kalkulált 1-2%-os negatív reálkamat helyett. De ez még az MNB előrejelzése szerint is egy-két évig folytatódik. A reálkamat számításánál pedig az üzleti szektor szempontjából a termelői árindex a releváns, nem pedig a GDP deflátor. Az pedig sajnálatosan éppenséggel évek óta árcsökkenést, deflációt mutat, ami végképp markánsan eltér a hitel felvételekor előre tekintő inflációtól.

7.

A tervezettnél alacsonyabb infláció, ceteris paribus mindenképpen mérsékelte a nominális GDP-t. Cél közeli infláció mellett nyilvánvalóan kevésbé nehéz az államadósság csökkentése. A gyorsabb infláció nagyobb GDP-deflátort hoz. Ha a deflátor - nem manipulálva - 2%-kal gyorsabban nő, nyilván erőteljesebb az államadósság csökkenése. A kamatkiadás GDP-arányos, eddig 1%-os zsugorodása nem ellentételezi az évente jóval lassúbb nominális GDP-növekedést.

8.

Az analisták sem tévedhetetlenek. Nettó külföldi adósság - elégséges, likvid devizatartalék mellett - sokkal mélyebben jellemzi a gazdaság nemzetközi sérülékenységét, mint a bruttó adósságszínt. Magas devizatartalék mellett nem okoz súlyos zavarokat, ha külföldiek eladják magyar követeléseiket. Noha ok nélkül nem szoktak ilyet tenni, ezt csak a paranoiában szenvedők hiszik. De ami ennél fontosabb: attól, hogy magyar kezekben van az államadósság növekvő része, illúzió, vagy a magyar szereplők súlyos lenézése, ha azzal áltatják magukat a jegybankban, hogy a külső vagy/és belső sokk esetén a hazai szereplők nem fognak devizát vásárolni, és azt kivinni az országból. A globális válság éppen ezt mutatja. Olyan országokban is ez történt, ahol elvileg még árfolyam kockázat sem volt, például Olaszország, Spanyolország, hogy Görögországról ne is beszéljünk.

9.

Nincs érdemi különbség monetáris hatásában annak, ha formailag a bankok elsődleges kibocsátásban és nem a külföldiektől másodpiacon vásárolnak forintpapírokat. A külföldi, amikor nem újítja meg befektetését, ugyanúgy tőkét von ki hazánkból, mintha azt a papírt korábban egy magyarországi banknak adta volna el. Ezért kellett az ÁKK-nak új kibocsátással biztosítania az állam finanszírozását. A hazai bankok pedig így is de facto a külföldiek helyébe lépnek. Azaz, ez sem változtat azon, hogy az önfinanszírozás programja nem mérsékli az ország nettó külföldi eladósodását, azaz a sérülékenységét.

10.

Egy percig nem állítottam, hogy az NHP vagy az MNB-mérleg szűkítése szigorította volna a monetáris kondíciókat. Még utalást sem találni erre az írásomban. Így egy maguk által kitalált tételt cáfolnak a szerzők. Amit állítok az csupán annyi, hogy az MNB-mérleg öncélú szűkítése értelmetlen, és ellentétes az NHP primer, az MNB mérlegét növelő hatásával. Végképp érthetetlen, hogy kerül ide a mennyiségi pénzelmélet. Erről egyetlen szó, ehhez kapcsolódó megfontolás nincs a cikkemben. A válság utáni nem konvencionális monetáris politika többek között éppen azt mutatja, hogy a jegybankpénz felfúvódása, a jegybank mérlegének három-négyszeresére emelkedése (lásd FED, EKB stb.) megtörténhet alig változó M3, azaz széles értelemben vett pénztömeg mellett. S ez fordítva is lejátszódhat, csökkenhet a jegybankpénz tömege az M3 arányos összehúzódása nélkül.A pénzmennyiség elmélete, ha valamit, akkor az M3, a széles értelemben vett pénztömeg és az kibocsátás/infláció kapcsolatát vizsgálja. De erről magam egy árva szót nem ejtek. Meglehet, ifjú kollégáim a mennyiségi pénzelmélet alap kurzusánál fejezték be tanulmányaikat, s ezért mindenről ez jut csak az eszükbe.

11.

A megfelelő devizatartalékszint megítélése kapcsán úgy tűnik csalóka a szerzők memóriája. Mintha pontosan 2007-t írnánk. Bizonyára akkor is lelkesen érveltek MNB-sként a Greenspan- Guidotti modell mellett. (Noha az is csak egy technikai minimumot ír elő.) A hiba ott van, hogy szemben a csehekkel, lengyelekkel, akik akkor is jóval a modell által jelzett szint felett tartalékoltak, Magyarország 2008 őszén a csőd szélére került, alapvetően az elégséges devizatartalék hiánya miatt. Ha például a sokkal egyszerűbb, s nem olyan divatos importarányban vizsgáljuk a tartalék szintjét, akkor hasonlóan 2007-8-hoz, már ismét jelentősen alultartalékolunk. A mai szint ismét közelíti a kötött, tehát nem liberalizált, nem konvertibilis valutájú országok számára meghatározott, háromhavi importtal megegyező minimumot. Jó lenne észrevenni, hogy Magyarország folyó- és tőkemérlege teljesen liberalizált, a forint nem régen, közel két évtizede teljesen konvertibilis. Ezért krízis estén nem csupán az éven belül lejáró devizában fennálló fizetési kötelezettségeket szükséges figyelembe venni. A forintkövetelések is bármikor devizára válthatók. Ezért a tartalékok elégséges, biztonságos szintje valahol minimum negyvenmilliárd euró körül lehet. Ez persze többlet kiadással járhat, mint bármely egyéb biztosítás. De a jegybankot célszerű lenne nem összetéveszteni egy szatócsbolttal. Ott a nap végén mindig muszáj pozitív szaldóval zárni, a kassza nem lehet üres. A jegybanknak éppen devizában van ehhez hasonlítható szűk mozgástere. Forintban, bár nem következmények nélkül, de a pénzteremtés monopóliuma miatt nincs ilyen rövidtávú fizetési és nyereségességi korlát.

Végezetül, kifejezetten értékelem, hogy fiatal kollégáim részletes reflexióikkal megtiszteltek. A visszafogott stílus különösen imponáló, hiszen ők már birtokában vannak nemcsak a "közgazdaságtan örökérvényű igazságainak", de "az új világ aktuális fejlődéséből adódó korszerű gondolatokat is" kiegyensúlyozottan, szerényen képesek integrálni.

NÉVJEGY Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke. A MKKE Pénzügypolitikai szakának elvégzését követően a pályája a Pénzügykutatási Intézetben indult 1977-ben. Kandidátusi címet - pénz és infláció elmélet témakörében végzett kutatásai alapján - 1986-ban ítélték oda. 1986-87-ben a Világbank konzultánsa, Washingtonban. Az OT államtitkára 1989-90-ben. 1990-91-ben a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 1992 és 1995 között a CIB Bank vezérigazgatója. 1995-től hat évig újra az MNB elnőke, egyúttal az IMF magyarországi kormányzója. Közben a habilitációt követően egyetemi tanárrá nevezik ki a Corvinus Egyetemen. 2001 és 2014 között az IntesaSanpaolo Bank Közép Európai vezetője, a CIB, VUB, PBZ, Intesa Belgrád elnöke. A Bruegel igazgatósági tagja 2003-07 között. A Brandeis University, Boston Nemzetközi Tanácsadó testületének tagja.

házaspár
munkás dolgozó getty
Audi plug-in nyito
berlin
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Piaci aktualitások, grafikonelemzéssel vegyítve.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres
munkás dolgozó getty