Köszönöm Mellár Tamásnak a részletes reagálást a Portfolio 2024. december 27-én megjelent írásom első szakaszára. Válaszomban visszatérek azokra az érvekre, amely alapján Mellár Tamás továbbra is fenntartja, hogy a magyar gazdaság "közel áll egy nagyságát és súlyosságát tekintve a göröghöz mérhető válsághoz”.
A magyar gazdaság szerencsére nem közelít a görög csőd állapotához, mert a pénzügyi válság Görögországához képest lényegesen jobb egyensúlyi állapotban van. Ugyanakkor a külső és belső sokkok, a prociklikus gazdaságpolitika az elmúlt években lemaradó pályát hozott Magyarországnak. Írásomban áttekintem a magyar gazdaság elmúlt éveit, bemutatva a pályát, amely zsákutcának bizonyult.
Fontos és sokoldalú elemzést közölt a Pénzügyminisztérium nevében Banai Péter, az államháztartásért felelős államtitkár a Portfolio-n. Szikár tények sokaságával próbálja bizonyítani, hogy a gazdaságpolitika, kiváltképp a költségvetési politika a kétségkívül nem egyszerű körülmények között a lehetséges, ésszerű kompromisszumok révén vezérelte a magyar gazdaságot az elmúlt másfél évtizedben. Nem megkérdőjelezve a szerző kétségkívül imponáló felkészültségét, szándékának tisztaságát, elismerve a helyzetéből adódó megfelelési kényszer nyomását – ami viszont engem nem korlátoz –, elemzése nem kevés ellenvetésre ad okot. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül ezeket veszem sorba a szerző írásának logikai sorrendjét követve.
Az elmúlt hónapok gazdaság- és pénzügypolitikai vitáinak középpontjában egyfelől az (ár)stabilitás, másfelől a növekedés feltételeinek megteremtése állt. Az egyik tábor a fenntartható növekedés előfeltételeként a külső és belső pénzügyi egyensúly, ezen belül hangsúlyosan az árstabilitás helyreállításának fontosságát hangsúlyozza. Ezzel szemben a másik oldal a belföldi kereslet élénkítésével, a monetáris szigor – értsd: a pozitív reálkamatok – gyors felszámolásával, a hitelezés expanziójával, a beruházás és a fogyasztás élénkítésével, a reálbérek növelésével, vagyis a magas nyomású gazdaságpolitikához való visszatérésben látja elérhetőnek a magas növekedést. Az alábbiakban ehhez a vitához szeretnék néhány megjegyzést fűzni.
Nem találnám helyesnek, ha minősíteném a Matolcsy György vezette jegybank és az annak nevében hivatalosan a Portfolión megjelent írásomra reagáló Virág Barnabás vitairatát. Az önmagáért beszél. Ehelyett és anélkül, hogy elmélyednék a részletekben, két kérdést érintek pusztán az illusztráció okán.
Nem kis feltűnést keltett Matolcsy György MNB-elnöknek a Parlament Gazdasági Bizottsága előtt december 5-én elhangzott beszámolója. Írásomban - néhány általánosabb megállapítás után - mindössze egy elemet emelnék ki a jegybankelnök hozzászólásából.
A napokban látott napvilágot a Pénzügyminisztérium előterjesztésében a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításának tervezete, amelyet szokatlan módon társadalmi egyeztetésre is felkínált a tárca. Élnék a lehetőséggel.
A látszat, mint oly gyakran, most is csal. A látszat az, hogy inkonzisztens a fiskális és a monetáris politika. A felszínen úgy tűnik, mintha az MNB szigorítana a monetáris politikában. A valóság ezzel szemben az, hogy a jegybank folyamatosan, töretlenül lazít politikáján. Ezért nincs is ellentmondás, koherenciazavar a gazdaságpolitika alrendszereinek működésében. Mind a fiskális, mind pedig a monetáris politika egy irányba húz, vitathatatlanul ismét prociklikus. Ha nem is teljesen egyenlő mértékben, de évek óta egymással a legnagyobb összhangban fűtik a belföldi keresletet és az inflációt.
Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek a 27%-os áfa csökkentését kívánják elérni. Nem vonva kétségbe a szándék nemességét – a szegények nyomorának parancsoló enyhítését, a középosztály erősítését – téves, hibás lépésnek tartanám az áfa mérséklését. Ha van olyan adópolitikai döntése a kormánynak, ami összességében helyes, akkor ez éppen az áfa emelése volt, illetve még inkább az általános csökkentés merev elutasítása.
Az érdemi, az adott kérdés mélységeit feltáró szakmai vita mindig előre mutató. Elsősorban azért, mert a résztvevőket álláspontjuk átgondolására, módosítására, pontosítására vagy visszavonására késztetheti. Ezért is olvastam nagy figyelemmel Varga Mihály - noha elutasító - mégis kiegyensúlyozott írását.
Az elmúlt napokban került a viták előterébe az autópályák koncesszióba adásának lehetősége. A mellette és ellene szóló érvek ismétlése helyett egy a jelenlegitől és a javasolttól is gyökeresen eltérő megoldást körvonalazok. Ez lényegében az osztrák modell adaptálása a mi viszonyainkra.
Igazán felkavaró az MNB két, hazai és nemzetközi színtéren is méltán neves középvezetőjének a jelenlegi válságra adott javaslataimra írott válasza. Ezt kénytelen vagyok az MNB hivatalos reagálásának tekinteni. Fel sem tételezem, hogy a bank vezetőinek jóváhagyása nélkül lehetne fontos kérdésekben még ilyen tekintélyes vezetőknek is magán véleményt megfogalmazni. Különösen megnyugtató a válaszból tükröződő magabiztosság. Magam is szeretném osztani és erőt meríteni belőle. Ami egy kicsit elbizonytalanít, az legfeljebb a piac méltatlan viselkedése.
„Vannak pillanatok, amikor higgadt, hideg fejjel végrehajtott, határozott, széles összefogáson alapuló döntésekre van szükség. Ez nyilvánvalóan ilyen pillanat.” Ezzel a gondolattal indítottam hozzászólásomat 2008. október 8-án a Nemzeti Csúcson. Ma sem kezdeném másként, annak ellenére sem, hogy akkor javaslataimra nem volt kellő nyitottság. Mégis - bár a makrogazdasági környezet nem összehasonlítható - ezúttal is elengedhetetlen az összefogás és a szakítás a már korábban is idejétmúlt tabukkal.
A higgadt, kiegyensúlyozott vita - természetesen akkor is, ha a saját álláspontomat éri kritika - jó érzéssel tölt el. Ezzel így vagyok most is, miután elolvastam Csortos Orsolya, Horváth Dániel és Kuti Zsolt Szuperállampapír: Szuper Téves Rombolás című írásomra adott válaszát. Ugyanakkor a tartalmi kérdésekben a szerzők érvei kevéssé meggyőzők. Ezek egy részére szeretném a figyelmet ráirányítani, mert legfontosabb kritikámat a MÁP+ kapcsán inkább tovább erősítik.
A pénzügypolitikát alakító intézmények vezetői és munkatársai egyre lelkesebb és egyre megtévesztőbb győzelmi jelentésekkel árasztják el a szakmai és a laikus közvéleményt a MÁP+ papírok kapcsán. Ezek egyike az “MNB: az államnak is jó befektetés a szuperállampapír” a Portfolio-n december 5-én jelent meg. Az MNB munkatársai elemzésükben főként a kötvényhez kapcsolódó többletkamat- és forgalmazási kiadásokra összpontosítanak. Megállapításaik összességében és részleteiben is tévesek, félrevezetőek.
A monetáris politika mint a gazdaságpolitika egyik alrendszere szerepét, lehetőségeit, hatását tekintve minden bizonnyal elfogult vagyok. De talán mégsem annyira, hogy határozott korlátait ne érzékeljem. A jegybanki politika lehetőségeit már 2008 előtt is valószínűleg túl sok illúzió lengte körül. Számos eredményt, így például az 1970–1980-as évek magas inflációjának letörését gyakran meglehetősen egyoldalúan a független intézményrendszer létrejöttével, megerősödésével, a szigorú monetáris politikával magyarázták. Utóbbi szerepét nem vitatnám, de a helyzet ennél árnyaltabb – írja bevezető gondolataiban Surányi György. A volt jegybankelnök a Külgazdaság folyóiratban megjelent személyes írásában áttekinti a monetáris politika legfrissebb nemzetközi tendenciáit, illetve a hazai monetáris politikát is értékeli.
A munkaerő-piac 1989-93 közötti drámai átalakulása (nagyjából egy millió munkahely megszűnése) mellett a deviza hitelek és azok következményei testesítik meg a rendszerváltozás utáni évtizedek legsúlyosabb társadalmi-, szociális-, gazdasági- és pénzügyi válságát. Ez az írás megkísérli bemutatni azokat a döntéseket vagy azok hiányát, amelyek a folyamat kialakulásához vezettek. Ennek során megkerülhetetlen a sokoldalú felelősség kérdésének áttekintése. Mivel az alapvető problémáknak legfeljebb egy része oldódott az elmúlt években, ezért érdemes áttekinteni, hogy mikor és milyen megoldások adódtak e válság tompítására, illetve mit lehet tenni ennek enyhítése érdekében.
Surányi György a hétvégi írásában értékelte az elmúlt 15 év monetáris politikáját, amire a jegybank részéről Nagy Márton és Virág Barnabás válaszolt. Surányi György az alábbiakban a válaszcikkben megfogalmazott észrevételekre reagál.
Az elmúlt hetek az MNB nyereség-felhasználásának megrendítő híreitől hangosak. Mégis ami szakmailag fontos az a monetáris politika egészének alakulása. Az alapítványokkal kapcsolatban itt elég annyi, hogy a történtek nemcsak a polgári jó ízlés, hanem a józan ész határait is messze szétfeszítik. Ám ami szakmailag fontos az MNB tevékenységének megítélésénél, az a monetáris politika egészének alakulása. A hatéves elnöki ciklus félideje alkalmat ad arra, hogy mérlegre tegyük az elmúlt három év monetáris politikáját. Ezt a legjobban úgy tehetjük meg, ha összehasonlítjuk a megelőző évek monetáris politikai gyakorlatával.
Szombaton hatalmas részvétel mellett lezajlott a "Budapest Büszkeség" menete, amelyet az előzetes kormányzati tiltási...
A QS World University Rankings 2026-os friss kiadása ismét rangsorba állította a világ egyetemeit. Az élen változatlanul...
A TIME magazin "Top 100 legbefolyásosabb vállalat 2025-ben" listáját böngészve örömmel konstatáltam, hogy többek... 
2025. június 19-én hirdették ki az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló... 
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Albérlet vagy hitel? - Fiatalok lakhatási dilemmái A fiatalok egyik legnagyobb...
Most éppen 18% felett van a profit a tavaly szeptemberben vásárolt BEN részvényeimen, gondoltam ránézek, hogy tartsam...
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!
Nincs bizalom az amerikai gazdaság iránt.
Hogyan épít portfóliót a világ legnagyobb alapkezelője Magyarországon?
