Gazdaság

A minimálbér nettó 107 ezer forint lehet 2020-ban

Portfolio
December 30-án, vagyis szinte az utolsó pillanatban állapodtak meg a felek a 2019-es minimálbér összegéről. A megállapodás érdekessége ugyanakkor az is, hogy már 2020-ra is előre meghatározták a bruttó minimálbér összegét. Ezekből pedig könnyedén kiszámolhatjuk a nettó összeget, amit egy minimálbérre bejelentett dolgozó hazavisz.

Sikerült megállapodásra jutniuk a munkavállalók és munkáltatók képviselőinek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén - jelentette be vasárnap Varga Mihály pénzügyminiszter. Ennek lényege:

  • 2019-ben a bruttó minimálbér az idei 138500 forintról 149 ezer forintra emelkedik.
  • 2020-ban a bruttó minimálbér 160 920 forintra emelkedik.
  • 2019-ben a bruttó bérminimum 180,5 ezer forintról 195 ezer forintra emelkedik.
  • 2020-ban a bruttó bérminimum 210,6 ezer forintra emelkedik.

Mindezekből könnyedén kiszámolható, hogy a nettó minimálbér 2019-ben 99 085 forint, 2020-ban pedig 107 012 forint lesz (ha a munkavállaló nem jogosult családi adókedvezményre).

A bruttó és nettó minimálbér összegének elmúlt 20 éves alakulását szemlélteti az alábbi ábra:

A minimálbér nettó 107 ezer forint lehet 2020-ban

Varga Mihály a vasárnapi sajtótájékoztatóján azt is hangsúlyozta:

2010-hez képest a bruttó minimálbér összege megduplázódott. 2010-ben, a kormányváltás évében 73 500 forint volt a bruttó minimálbér, ez az összeg nőtt jelentősen, visszatükrözve a gazdasági növekedést, ami végbement.

A fenti idézetből fontos kiemelni, hogy a bruttó minimálbér összege duplázódik 2019-ben a 2010-es szinthez képest. Ha ugyanis a nettó minimálbéreket vetjük össze, akkor már "csak" 64,5%-os emelkedést láthatunk az adóváltozások miatt (a minimálbér köztehertartalma magasabb lett 2010 után). Vagyis a dolgozók által kézhez kapott minimálbér összege látványosan növekedett az elmúlt években, de sokkal mérsékeltebb ütemben, mint a bruttó minimálbér. Címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Ez is érdekelhet
nagy márton ngm