
A koronavírus-járvány előtt a 2%-ot is alig haladta meg a legalább alkalmanként távmunkában vagy home-office-ban dolgozók aránya Magyarországon, míg azok száma, akik rendszeresen a munkahelyüktől távol végezték munkájukat, az 1%-ot sem tette ki. A KSH adataiból azonban kiderül, a tavaszi korlátozások következtében jelentősen megnőtt az otthonról dolgozók száma, nyár közepén a foglalkoztatottaknak még mindig 7,5%-a rendszeresen vagy alkalmanként dolgozott távmunkában, vagyis bő háromszor annyian, mint a járvány előtt.
A home office hirtelen elterjedése rengeteg kihívás elé állította a vállalatokat, közintézményeket, és az informatikai szakembereket is. A járványhelyzet miatt hirtelen elrendelt otthoni munkához nem minden munkáltató tudott laptopot biztosítani, sokan vannak, akik kénytelenek a saját, otthoni gépüket használni. Csakhogy ennek jelentős kockázata van:
adatvédelmi ésbiztonsági veszélyeketrejt a dolgozók számára,valamint az üzletfolytonosságot(BCP) és a GDPR rendelkezéseinek betarthatóságátveszélyezteti a vállalat számára.
Fennáll a kockázata a dolgozók személyes adatainak kiszivárgásának, ahogy a munkáltató üzleti titkainak illetéktelen kezekbe kerülésének is. Egy magyar cég, a Mydata Protect Security erre a helyzetre kínál megoldást egy szoftvercsalád segítségével.
„Alapvetően más célra használják az emberek az otthoni és a céges gépeket. A munkavégzéshez mind adatbiztonságban, mind teljesítményben megfelelően karbantartott eszközöknek kellene rendelkezésre állniuk. Egy megfelelően beállított vállalati notebook adattárolója például fájlrendszer szinten titkosított és azon számos, megfelelően beállított biztonsági szoftver fut. Ezzel szemben az otthoni gépeken gyakrabban fordul elő, hogy azt profi informatikus soha nem látta, azon malware és spyware programok futnak, sőt, még az is előfordul, hogy maga a vírusirtó szoftver is feltört – ami teljes hozzáférést adhat a rendszerhez a támadóknak” – mondta a Portfolio-nak Horváth Zoltán, a Mydata Protect Security informatikai igazgatója. Hangsúlyozta, az otthon, leginkább szórakozásra használt számítógépek általában nem alkalmasak vállalati használatra.
A szakember elmondta, még egy adott eszközt tekintve is el kell választani az otthoni és munkahelyi felhasználást, a munkaadónak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a céges adatok biztonságát garantálni tudja anélkül, hogy megsértené vele a felhasználó személyes adatainak védelmét. Emellett felmerül a rendszeres, megfelelő archiválás kérdése is, hogy egy esetleges baleset, betörés esetén a céges adatok, a korábbi munkák ne tűnjenek el nyomtalanul. Ezek beállítása idő- és erőforrás igényes, ugyanakkor a jelenlegi járványhelyzetben könnyen előfordulhat, hogy nincs más választás, muszáj a személyes laptopról dolgozni, mert például több munkavállaló egyik pillanatról a másikra otthoni karanténba kerül úgy, hogy senkit nem engedhetnek be (még a cég rendszergazdáit sem). Ilyen esetben az otthoni számítógépeket a vállalati használatra kell felkészíteni biztonsági szempontból és a teljesítményt is optimalizálni, gyorsítani kell a hatékony home office érdekében.
Érdemes megelőzni a bajt
A felhasználók a legtöbb esetben speciális szoftverek nélkül nem is veszik észre, hogy adathalászok vagy hackertámadás áldozatai lettek. Kevésbé profi támadások esetén, például teljesítmény csökkenés észrevételekor gyanakodhatunk hacker támadásra, egy kapott e-mail magyartalan nyelvezetéből adathalászatra, de míg egy IT szakember mindig ellenőrzi, hogy mire kattint, ez egy laikus felhasználóról ritkán mondható el, így általánosságban célszoftver nélkül a sikeres támadásokat kiszűrni szinte lehetetlen.
„Aggodalomra adhat okot, hogy ha valaki nem jogtiszta operációs rendszert vagy vírusirtót használ, sőt, az aggályos internetes tartalmak ’fogyasztása is’. Az információtudatos felhasználó mindig ellenőrzi, hogy a honlap, amit meglátogat biztonságos-e (ezt minden mai böngésző jelzi már a címsorban egy kis lakattal)” – sorolta az informatikai vezető, mire érdemes figyelni a felhasználóknak. Azonban, hangsúlyozta, a szoftverek megléte önmagában nem jelent biztonságot. Kizárólag azok megfelelő beállításával és folyamatos frissítésével lehet egyfajta arányos, elvárható biztonsági szintet elérni..
A cikk megjelenését a Mydata Protect Security támogatta.
Címlapkép: Shutterstock
Kiderült: hatalmas kockázatot fut a kormány
A jövő évi költségvetéssel. És ezt a Költségvetési Tanács mondta ki.
Euroszkeptikus jelölt vezet a román elnökválasztás első fordulójában
Az exit pollok szerint George Simion vezet.
Így érkezett meg a szupercella Magyarországra: tomboló vihart, látványos jelenségeket hozott
Egy karimás szupercellát is lencsevégre kaptak.
Trump kerek perec kimondta: eljöhet az idő, amikor "felhagy a békeközvetítéssel"
Egyelőre nem árulta el, mikor dönthet így.
Trump egy csapásra megszabadult 15 ezer alkalmazottól
Ezrek távoztak önként a minisztériumtól.
Donald Trump meglepő kijelentést tett a kínai vámokról
Egy ponton hajlandó lehet csökkenteni a vámokat.
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az...
The post Nyugaton van még a pénz
Új ERP rendszer bevezetése: adózási és számviteli buktatók, amikre figyelni kell
Egy új ERP rendszer bevezetése nemcsak informatikai projekt, hanem a vállalat szinte minden működési területét érintő, komplex átalakulás. Különösen igaz ez akkor, ha az ERP rendszer külfö
Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)
A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs és Zsolt mellett a színpadon Zsiday Viktor, Móricz...
The post Üdvözlünk minde
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás nemcsak környezeti kérdés, hanem egyre inkább gazdasági és befekte
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig...
The post Az
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal eddigi működésébe.
SPB: Jól teljesített az első negyedévben a kínai GDP
Lendületesen indította az idei évet Kína gazdasága, az amerikai vámrendeletek azonban várhatóan jelentősen visszafogják majd a teljesítményt. Az ország vezetése célzottan igyekszik ösztön

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban (x)

- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
- Elképesztő fordulat az autóiparban, az EU a saját fegyverével lő vissza Kínára
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Nagyon fáj az árrésstop a boltoknak, de nekünk is fog
Nagy Márton elégedett az intézkedés hatásaival, a kereskedők kevésbé
Oszkó: jobb idők jöhetnek az európai tőzsdéken, csökken az USA elszívó hatása
Az OXO Technologies vezére a Business podcast vendége volt.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.