
A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz Magyarországon is, alig van olyan ember, aki élete során ne találkozna vele. Mértéktartó becslések szerint Magyarországon mintegy 1 millió migrénes van, és ennél is nagyobb azok száma, akik a visszatérő fejfájás egyéb formáiban szenvednek. Nehéz kezelni a problémát, hiszen több, mint 150 féle fejfájás gyötörhet bennünket, időszaktól függően gyakrabban, vagy ritkábban. A fejfájás sokak számára súlyos tehertétel, mégis a betegek kevesebb, mint 50 százaléka fordul orvoshoz, és előfordulhat, hogy szervi elváltozást nem talál az orvos. Azonban a fejfájás, a tévhitekkel ellentétben gyógyítható, kezelhető, és nem csak gyógyszerrel.
A fejfájásra sokan fájdalomcsillapítókat is szedünk, amely egy ponton túl nem hogy enyhítené a panaszainkat, de pont hogy forrása is lehet azoknak, hiszen a fejfájáscsillapítók is további, hosszantartó fejfájáshoz vezethetnek.
A Nemzetközi Fejfájás Társaság szerint akkor szenved valaki fájdalomcsillapító-túlhasználat által okozott fejfájásban, ha legalább három hónapon át havi legalább 15 napon fáj a feje,
miközben túlzásba viszi valamilyen fejfájás elleni fájdalomcsillapító szedését. Az, hogy pontosan mit jelent a „túlzásba vinni”, a konkrét szertől is függ, de a fájdalomcsillapító havi 10 vagy 15 napon, vagy annál gyakrabban történő szedésétől számolják.
A leggyakoribb fájdalomcsillapítók, mint a paracetamol, az ibuprofén és társaik esetében havi 15 nap felett kezdődhetnek a problémák, míg az opioid- vagy a butalbitáltartalmú szerek, illetve a kombinált fájdalomcsillapítók esetében már a havi 10 nap is túlzás.
Ez a gyakorlatban leginkább úgy fordulhat elő, ha valakinek van valamilyen krónikus fejfájást okozó problémája (például migrénes), és ezt heti két-három napnál gyakrabban próbálja tüneti kezeléssel orvosolni. Akinek viszont nincs már meglévő fejfájásos problémája, hanem valamilyen más panaszra szed be ugyanilyen fájdalomcsillapítókat, annál általában nem alakul ki a gyógyszer miatt fejfájás. Ezért ha valaki fejfájós, erre rendszeresen gyógyszert szed, de mind gyakoribb a (közvetlenül a gyógyszer beszedése után elmúló) fejfájása, érdemes számolnia azzal az eshetőséggel, hogy a dolog hátterében a fájdalomcsillapító szedése állhat. A fájdalomcsillapító-túlhasználathoz társuló fejfájás világszerte a lakosság 1-2 százalékát érinti. Bárkinél előfordulhat, de leggyakrabban a 40-50 éves nőknél jelentkezik.
Fontos kiemelni a túlzott gyógyszerszedés problémáját, hiszen tavaly óta már nálunk is elérhetőek a gyógyszertárban korábban olyan vényköteles fájdalomcsillapítók, amelyek kifejezetten migrénre alkalmazhatóak, sőt tavaly több gyógyszernél feloldották a vénykötelességet, így sok fájdalomcsillapítóhoz juthatunk hozzá akár vény nélkül is.
Alternatív gyógymódokkal is kezelhetjük a migrént
A gyógyszerek okozta fejfájás kialakulásában a genetikai fogékonyság mellett szerepet játszanak pszichológiai és életmódbeli tényezők is (dohányzás, elhízás, depresszió, szorongás). Maga a krónikus napi fejfájás a világ népességének 4-5 százalékát érinti, egyharmaduknál jelentkezik fájdalomcsillapító-túlhasználathoz társuló fejfájás.
Ez Magyarországon 100-200 ezer embert érint. Itthon leggyakrabban a koffeinnel vagy valamilyen opioiddal kombinált fájdalomcsillapító szer okozza
– olvasható egy 2015-ös hazai összefoglaló tanulmányban, amely szerint „kijelenthető, hogy a kórkép jelentős terhet ró a hazai egészségügyre és a gazdaságra”. Mivel sokakat érint a probléma, nem meglepő, hogy egyre nagyobb teret kapnak az alternatív gyógymódok is, hiszen ha fejfájásról van szó, mindenki szeretne hatékonyan és gyorsan megszabadulni ettől. Az új módszerek pedig egészen meglepő platformokon keresztül jutnak el a célközönséghez, mi a Brancs közösségi finanszírozási oldalon is találtunk több alternatív megoldást a fejfájásunkra.
2008 óta az orvostudomány már önálló fejfájás betegségként tekint a fájdalomcsillapító szedése által kiváltott fejfájásra. Ez is jól mutatja, hogy a szervezet hozzászokik a gyógyszerekhez, amelyek mellékhatásokkal is járhatnak. Ebből adódik a helyzet, hogy valamilyen alternatívát nyújtsunk az embereknek arra, hogy hogyan kezeljék a fejfájásukat. Sokan vagyunk arra kondicionálva, hogy gyógyszert szedjünk, ami nem baj, hiszen első lépésként fontos a gyógyszer szedése. Valamint az, hogy panaszunkkal orvoshoz forduljunk. Emellett azonban fontos, hogy mi magunk is tudunk tenni helyzetünk javításáért - fejtette ki a Pénzcentrumnak Baglyas György, a Most múlik relaxációs program kidolgozója.
Elmondta, hogy a relaxáció többek között azért is jó, mert ezzel az egyszerű hétköznapi tevékenységgel önmagunkra is jobban odafigyelünk, és segít abban, hogy rendbe rakjuk az életvitelünket, gondolatainkat, ami szintén leveheti a nyomást rólunk.
Bár nyitottak az emberek az alternatív módszerekre, közben kétkedőek is. Okkal, hiszen sokan kezelünk olyan dolgokat fenntartásokkal, amelyeket nem tudunk tudományosan leírni, mérni. A relaxáció a stresszoldás mára tudományosan is igazolt jó eszköze. Nehéznek tűnik rávenni az embereket arra, hogy akár egy ingyenes lazító gyakorlatot elvégezzenek, hiszen gyógyszert beszedni sokkal egyszerűbb. Pedig az is 15-20 perc alatt hat, csak úgy, mint a relaxáció. Valójában önmagunkra odafigyelni, az ’én időt’ megszavazni nehézkes. Inkább tablettával rendeznénk el a dolgokat. A fejfájásnak, ha éveken keresztül hetente megfájdul a fejünk, nyilván van kiváltó oka. A gyógyszer segít ugyan, de közben, ha ezredjére is visszatér a fájdalom, akkor ilyenkor kell meg kell keresni a probléma valódi forrását - tette hozzá. A krónikus fejfájás, és a migrénes panaszok sokakat kínoznak, gyakran beszélhetünk krónikus fájdalomról, miközben sokan ki sem vizsgáltatják azt, hogy mitől állandósul náluk a fejfájás.
A fájdalom érzékelése szubjektív, de ha heti szinten fáj a fejünk, annak kell, hogy legyen valamilyen kiváltó oka, és ezt jobb kideríteni. A szakemberek azt javasolják, hogy ha a korábbi fejfájásunk megváltozik, az érzete a sűrűsége és a gyakorisága más, mint korábban, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz. Mégis, sokan el sem mennek az orvoshoz fejfájásukkal, megszokják, hogy fejfájósak. Akik pedig elmennek kivizsgálásra, ott az esetek kb. 90 százalékában kiderül, hogy a fejfájásuknak nincs szervi oka. Vagyis valamilyen lelki ok vagy a krónikus stressz húzódik meg a háttérben. A fájdalom egy elég egyértelmű tünet, hogy valami nincs rendben. Azzal, hogy kivizsgáltatjuk magunkat, és keressük az alternatív megoldásokat, magunkért teszünk - fejtette ki Baglyas György, aki hozzátette, hogy véleménye szerint az adott problémára kell hatékony választ adni.
Az adott problémára kell célzott, hatékony választ adni. Ha idegrendszerünkben, agyunkban változást szeretnénk elérni, ehhez minimum 5 napra van szüksége a szervezetünknek.
Ezért a programunkat minimum 5 napon keresztül kell gyakorolni, hogy megfelelő hatása legyen. A reggelekre egy rövidebb relaxációt készítettünk, ami által lelkileg nyugodtabban, testileg energikusabban kezdődik a nap. Míg az estékre hosszabbakat dolgoztunk ki, ezekbe a páciens bele is aludhat. Pihentetőbb lesz az alvása tőle. Programunk a migrénes panaszokat nem mulasztja el teljesen és örökre, de mindenképp segít abban, hogy enyhüljön a fájdalom, és ritkábban jelentkezzenek a panaszok. A módszerhez tartozó munkafüzet gyakorlatai pedig segítik a fejfájás lelki okának feltárását és megértését. Mint mondta, rengeteg az alternatív módszer és tipp fejfájásra, de a legfontosabb az lenne, hogy változtassunk az életmódunkon és odafigyeljünk életritmusunkra.
Ha nem próbáljuk ki a lehetséges módszereket, és nem szánjuk önmagunkra ezt az időt, akkor a remélt javulás is elmarad
- mondta Baglyas György, aki szerint egyre több a tudatos ember, akik nyitottak arra, hogy valóban változtassanak az életvitelükön, és a fejfájásuk valódi okát is szeretnék tudni.
Címlapkép: Getty Images
Több mint 18 havi csúcsra emelkedtek a díjak: így változtatja meg Kína a világpiacot, miközben készletek fogynak ki
Profitálnak a világ más részein történt kohóbezárásokból.
Mesterlövész gyilkolta meg Donald Trump fontos szövetségesét
A rendőrség még mindig nem találja Charlie Kirk gyilkosát.
Már 5,5 milliárd dollárt érhet az egyik nagy európai fintechsztár
Nagy részvényeladásra készülnek.
5 milliárd forintnyi részvényt transzferáltak az OTP igazgatósági tagjának családi bizalmi vagyonkezelőjébe
166 ezer részvényről van szó.
Gyógyítható a rákos megbetegedés? Itt a válasz!
Sok mindent előre lehetne látni, de legalábbis korán felismerni.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.