Válságkezelés: mi ellen küzdünk valójában?
Részben azért, mert a múlt és a közelmúlt - a Nagy Válságtól kezdve az 1997-es dél-kelet-ázsiai krízisen keresztül Japán "elveszett évtizedéig" bezárólag - éppen elegendő tapasztalattal, tanulsággal és felhalmozott tudással szolgált arra vonatkozóan, hogy a válság mélységének és hosszának csökkentése érdekében merre is kell fordulni. Keynestől egyebek mellett tudhatjuk azt, hogy az aktív fiskális politika zéró kamatlábak idején a munkahelyteremtés legfőbb eszköze, továbbá "a konjunktúra és nem pedig a recesszió a megfelelő idő a fiskális szigorra". Friedmantól megtanulhattuk, hogy pénzügyi pánik esetén a gazdaság elárasztása likviditással a jegybankok részéről kívánatos. Krugmantól már több mint egy évtizede tudjuk, hogy a likviditási csapda kialakulása nem csupán a közgazdasági tankönyvek múltat felidéző elméleti kuriózuma, hanem létrejöhet akár a modern korban is. A sort pedig még hosszasan lehetne folytatni.

A fordulat veleje, hogy megváltoztak a gazdasági kihívások. A gazdaságok felépülőben vannak, a növekedés újra megindult, a munkanélküliség csökkenő pályán van, és ez 2010-ben valóban így is volt. Nincs tehát szükség további gazdaságélénkítésre, a növekedés fiskális támogatására, sőt annak határozott visszafordítása a "helyes irány", ahogyan azt a találkozó résztvevői ki is nyilatkozták: " A fejlett országok olyan fiskális terv mellett kötelezték el magukat, amely a költségvetési deficiteket legalább megfelezi 2013 végére".
A valódi ellenség most már az államok eladósodása, mert a kormányzati adósságok fenntarthatatlan pályára kerültek, s ebből eredően a prosperitáshoz a befektetők és a pénzügyi piacok bizalmának helyreállításán keresztül vezet az út - hangzott a verdikt. Jean Claude Trichet, az EKB egykori elnöke ezzel kapcsolatosan így fogalmazott: "Szilárd meggyőződésem, hogy a jelenlegi körülmények között a bizalmat eredményező politika segíti, nem pedig hátráltatja a növekedést, mert ma a bizalom a kulcstényező... Az a nézet, hogy a szigorító intézkedések stagnálást idéznek elő, helytelen."
A közismerten szigorpárti Trichet próféciáját követő harmadik évben azonban "bizalomtündér" sehol, a tartós stagnálás és ezáltal az "elveszett évtized" rémképe pedig ma már nem egy lehetséges, hanem a legnagyobb realitással bíró forgatókönyv. Az igazán releváns kérdés azonban az, hogy a fiskális szigor irányába történő fordulat miért következett be akkor, amikor a 2009-es súlyos visszaesést követően a gyógyulás éppen csak megindult, a munkanélküliség magas volt, a monetáris politikát pedig a likviditási csapda fogsága kötötte - és köti ma is - gúzsba.

Az adósságtól való félelem az emberi természetben gyökeredzik. Mindenki tudja, hogy mit jelent az, ha a háztartásoknak adóssága van. Azt vissza kell fizetni, vagyis jövőbeni jövedelmeink egy részét nem lehet szabadon elkölteni, ehelyett adósságtörlesztésre kell fordítani. Nemfizetés esetén vagyontárgyainkkal felelünk a tartozásért, így kisebb örökséget hagyhatunk gyermekeinkre. Mindezek az aggodalmak természetesen kiterjeszthetők az állam adósságára is, például úgy, ahogyan a brit miniszterelnök David Cameron fogalmazott: "Az államadósság ugyanolyan, mint a folyószámlahitel: vissza kell fizetni." De akár tekinthetünk rá úgyis, mint a generációk közötti szolidaritás felrúgására: a mai adósságunk a jövő generációjának a terhe.
Mindezt szem előtt tartva nem meglepő, hogy az adósság elleni küzdelem irányába történő fordulatot a (gazdaság)politikusoknak könnyű kommunikálni, sőt a program számára társadalmi támogatottságot találni is egyszerű, nincs szükség szofisztikált közgazdasági érvelésre. Hiszen a nagyközönség olyan célkitűzés megfogalmazásával találkozik, amelynek igazságtartamáról ő maga is meg van győződve, személyes vagy akár ismerősei tapasztalatain keresztül. Az adósságtól való félelem sokunknak a génjeibe van programozva. Természetes emberi reakció, hogy ha "baj van", a háztartásnak beljebb kell gombolni a nadrágszíjat, miért ne lenne ez így az államok esetében is?
Annak felismerése, hogy valami még sincs rendben, a többség számára csak évekkel később derül ki, amit az elhúzódó recesszióval együtt járó szenvedés tesz láthatóvá. Valahogy nem akarnak rendbe jönni a dolgok. Ráadásul az sem világos - a közgazdaságtan jól ismert aforizmáját használva -, hogy hogyan lehet a pokolhoz vezető út az adósságlefaragás jó szándékával kikövezve. És tulajdonképpen itt érkeztünk el a problémák velejéhez.
Zelenszkij újabb szankciókat sürget Ororszországgal szemben
Megszólalt a Kijevet ért támadás után.
Akkor meglepetést okoztak az amerikai munkaerőpiaci adatok, hogy Trump kirúgta a minisztérium vezetőjét
Szerinte manipulálta az adatokat.
Lomborg: Európa zöld dogmája gazdasági öngyilkossághoz vezet
A kutató szerint a 2040-re vonatkozó 90%-os emissziócsökkentési uniós vállalás nem hoz majd előrelépést.
Otthon Start Program 2025: a 3%-os lakáshitel feltételei, részletei, tudnivalói egy helyen
Soha vissza nem térő lehetőség nem csak elsőlakás-vásárlóknak.
Jelentett a hírszerzés: nagy a baj az ukrán hadseregben, súlyos lépésre kényszerül Kijev
Felszámolták az utolsó harckocsizó dandárt is.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: ilyen idő lesz a hétvégén Magyarországon
Hullámzó frontálzóna érkezik.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.