Gazdaság

A végső eszközt is kész bevetni Lengyelország ellen az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság első alelnöke meglehetősen határozott utalást tett arra, hogy ha más eszköze nem marad, a testület folytatni fogja a lengyel jogállamiság helyreállítását célzó eljárását, azaz kész arra is, hogy akár az "atombombának" nevezett EU-szerződés 7-ik cikke szerinti eljárást is elindítsa. Frans Timmermans mindezt párhuzamos interjúba mondta el egy lengyel és egy brüsszeli magyar lapnak, tekintettel a lengyel-magyar szövetégre és arra, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő már korábban jelezte, hogy megvétózná a lengyelek szavazati jogának felfüggesztését az Európai Tanácsban.

A járulékfelező programmal nagyot léphet előre Magyarország

Jelentősen csökkenhet az adócentralizáció mértéke és az átlagos adóék is a most bejelentett, 2017-től életbe lépő adócsökkentéseknek köszönhetően - vélekedett előadásában Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a KPMG szerdai adókonferenciáján.

Hosszú menetelés után fordult az olaj

Megállt az olajár hosszabb ideje tartó emelkedése, a befektetők ismét elkezdtek aggódni a hónap végi OPEC-találkozó sikerét illetően. Egyelőre korántsem jelenthető ki, hogy Irak és Irán támogatni fogja a termeléscsökkentési terveket.

Kis szerencsével a nagy mutatvány is összejöhet Orbánéknak az adósságfronton

Egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a kormányon múlik, mennyivel akarja idén csökkenteni a GDP-arányos adósságrátát. A kötelező feladatot gyakorlatilag már szeptember végére kipipálták, és nincs megállás, a negyedik negyedévben tovább csökkenhet az adósságrátánk. Sőt, akár Orbán Viktor legmerészebb álma is teljesülhet idén, hogy az adósság összegszerűen, forintban kifejezve is csökkenjen, amire csak a legritkább esetekben volt eddig példa.

Magyarország a lustábbak közé tartozik az EU-ban

Nem mondhatjuk, hogy Magyarország a legszorgalmasabb uniós országok között lenne, mindössze 32,6 órát tett ki a várható munkával eltöltött életévek száma tavaly. A svédek ennél majdnem egy évtizeddel többet dolgoznak.

Varga 3-5%-os gazdasági növekedést akar látni

A 3-5 százalékos tartományba kell átkerülnie a gazdasági növekedésnek, amire csak akkor van esély, ha jobban növekszik a magyar termelékenység, csak így közelíthet az életszínvonal Magyarországon az európaihoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán.

Durva következményekkel jár a nagy bérmegállapodás

Épp a választások előtti két évben tapasztalhatnak a munkavállalók jelentős béremelkedést, ha minden a kedden megkötött megállapodás szerint megy végbe és a hazai munkaerőpiaci helyzet miatt a munkáltatók a járulékcsökkentés előnyét átadják. A kormány cserébe 600 milliárd forintot pakol át a költségvetésben.

Célzott eszközökkel lazítana tovább szükség esetén az MNB

Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése indokolja, a Monetáris Tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával - olvasható a keddi kamatdöntést követő közlemény utolsó mondatában. A jegybank ma ismét meglepte a piacokat azzal, hogy tovább csökkentette az egynapos hitel és az egyhetes hitel kamatát.

7,6%-kal emelkedtek idén a reálbérek

Szeptemberben 7,7 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel korábban. A versenyszférában eközben 6,7 százalékos volt a nettó reálbér-emelkedés.

Megint tudtak meglepetést okozni Matolcsyék

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 0,9 százalékos alapkamaton az MNB Monetáris Tanácsa, de a nem konvencionális eszközökhöz megint hozzányúltak. Az egynapos és az egyhetes kamatot ugyanis 15 illetve 10 bázisponttal csökkentették, ezzel megszűnt a kamatfolyosó teteje.

Elnyújtott Brexit jöhet a halálugrás elkerülése érdekében

Egy átmeneti EU-megállapodás megkötésének terve rajzolódik ki a brit miniszterelnök hétfői beszédéből és az azóta záporozó újságírói kérdésekre adott válaszokból. Az új forgatókönyvnek az lenne a lényege, hogy vagy meghosszabbítják az EU-ból való kilépési procedúra 2 éves időintervallumát, vagy bár 2019 tavaszán kilépnek a britek, de az egységes piachoz még ezt követően is hozzáférnének egy ideig, hogy elkerüljék a brit vállalatok legfőbb félelmét: a halálugrást, azaz a WTO-taggá visszasüllyedő kereskedelmi szabályrendszert. Az elnyújtott kilépés forgatókönyvének esélyét kedd délelőtt máris mérsékelte az Európai Parlament főtárgyalója, aki szerint csak 14-15 hónapja van a briteknek a kilépési feltételek letárgyalására.

Elfogadta a parlament az őszi adócsomagot

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.

Találd ki, melyik jegybankelnök keres a legjobban Európában!

Azt hihetnénk, ha már Mario Draghi az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, ő is keresi a legtöbbet, pedig nem. Mint kiderült, a belga, az olasz és a német jegybankelnökök a legjobban fizetettek az eurózónában - írja saját adatgyűjtésére hivatkozva a Bloomberg.

Varga Mihály bejelentette a nagy bérmegállapodást

Megállapodott a kormány, a munkaadók és a munkavállalók érdekképviselete a következő két év minimálbér-emeléséről, a garantált bérminimum emeléséről, valamint a két évre szóló járuléékcsökkentésről és a társasági adó egységesítéséről/csökkentéséről - jelentették be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését követően. Ezt a nemzetgazdasági miniszter mérföldkőnek nevezte. A munkaadók belementek a kormány által elvárt béremelésbe, cserébe nagyobb járulékcsökkentést kapnak, és még egy további ígéretet.

Szárnyal az olaj, újra itt az 50 dollár

Tegnap 4 százalékot emelkedett az olajár, ma reggel pedig tovább tart a lendület, az amerikai WTI már újra az 50 dolláros szintet közelíti. Egy hét alatt az olajár több mint 10 százalékot emelkedett.

Trump kimutatta a foga fehérjét - itt az elnök hat pontja

Hat pontban ismertette Donald Trump, hogy melyek lesznek hivatalba lépve az első intézkedései. Az Egyesült Államok jövendő elnöke szemlátomást úgy érzi, be kell tartania néhány dolgot a meredekebb választási ígéreteiből is. Akik a szabadkereskedelem és a klímavédelem visszaszorulásától féltek, mostantól megalapozottabbnak érezhetik aggodalmukat.

Kiszámolták, mit jelent Magyarországnak Trump győzelme

A Donald Trump megválasztása utáni eladási hullám a többi feltörekvő országhoz képest erősebben érintette a kelet-közép-európai régiót, benne Magyarországgal, ez azonban csak egy piaci túlreagálásnak köszönhető, az erős fundamentumok ugyanis minket igazolnak - vélik az UniCredit elemzői. Térségünk - más feltörekvő országokkal szemben - sokkal könnyebben vészelheti át a Trump megválasztásának piaci hatásait, az amerikai-orosz kapcsolatok szorosabbá válása, illetve az USA külpolitikai szerepvállalásának visszaszorulása azonban jobban aggaszthatja majd a befektetőket, mint a világ többi részén. A geopolitika kockázat mérsékléséhez a GDP-arányos védelmi kiadások növelésére lenne szükség, ám ez több régiós országban is - köztük Magyarországon - azt jelentené, hogy a költségvetési hiány meghaladná a 3%-os küszöbértéket, ami további problémákat vetne fel.

Tovább önti a bankokra a pénzt az MNB

A tervek szerint 450 milliárd forintnyi ajánlatot fogad el szerdán az MNB az újabb három hónapos tenderen - jelentette be hétfő délután a jegybank. Mindez azt jelenti, hogy újabb 187,4 milliárd forint szorul ki legalább a rendszerből. Emellett hétfőn újabb finomhangoló swap-tendert is tartott az MNB, melyen 150 milliárd forint értékben nyújtott forintlikviditást a bankoknak.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.