Megmenekül Budapest ékkövének pusztuló szárnya
Nagy vihart kavart az érintettek körében az a 2012 novemberében megjelent cikkünk, amelyben feltártuk, hogy a frissen átadott, fél milliárd forintból gondosan felújított Rudas Gyógyfürdő déli csücskében, egy valamivel több mint 500 négyzetméteres épületrész, a Magyar Állam tulajdonában lévő egykori "Palackozó üzem" tovább rohad, és rontja egyrészt az épület egészének összképét, másrészt a világörökségnek minősülő Duna-parti látképet.

Az UNESCO Világörökség Bizottsága 1987. december 11-én vette fel a világörökségek listájára Budapest Duna-parti látképét és a budai Várnegyedet. A Világörökség részét képezi a Szabadság és a Margit híd által közrefogott budai és pesti Duna-part, valamint a Műszaki Egyetem néhány épülete és a Lánchíd által közrefogott terület, a Gellért fürdő, a Gellérthegy a Szabadság-szoborral és a Citadellával, a budai hegyen álló Vár épületei; a királyi palotával, a Víziváros barokk templomai és törökkori fürdői.
A Portfolio.hu a felújított fürdő átadásának napján felkereste az illetékeseket, hogy választ kapjon arra, miért is pusztul tovább a déli szárny, és mit terveznek vele a jövőben? A felek közölték, hogy az ügy megoldása folyamatban van, igaz a BGYH Zrt. saját bevallása szerint 2010 szeptembere óta küzdött azért, hogy használatba vehesse az épületrészt, jóval korábban, mint ahogy az MNV egyáltalán 2012 májusában birtokba vehette. Az ügyre azonban ma pont került, és a tulajdonos MNV Zrt. illetve a BGYH Zrt. határozatlan időre szóló vagyonkezelési szerződést írtak alá. A megállapodást Marjay Gyula az MNV főigazgatója és Szőke László a BGYH vezérigazgatója hitelesítették kézjegyükkel.
Szőke továbbá kitért a szomszédos Rác fürdő jelenlegi helyzetére is. A vezérigazgató információ szerint folyik az egyezkedés a főváros és magánszemélyek között. A jelenleg is folyó csődeljárás tavasszal lezárulhat és utána megnyithat a jobb sorsa érdemes fürdő- és szállodakomplexum. Mindeközben Tarlós István főpolgármester is megszólalt a kérdésben, aki szintén úgy vélte, hogy akár már idén megnyithat a Rác fürdő épülete.








Irán nem hagyja magát: számos hajót célba vettek a Hormuzi-szorosnál
Az amerikaiak is saját csapásokról számoltak be.
Keményebb fellépést ígér az argentin elnök: lecsapna a Falkland-szigeteknél működő olajcégekre
Évszázados vita lángolt fel újra.
Vészjósló adatok érkeztek: az európaiak több mint fele túlsúlyos
Az olaszok állnak a legjobban.
Pattanásig feszült a helyzet: a helyiek tiltakozása ellenére új menekülttábort építenek Ceutában
Nem tud nyugvópontra jutni a menekültválság.
Sorsdöntő lépésre szánta el magát Elon Musk: hatalmas összeggel száll be Trump mellé a kampányban
Nem minden fogadása szokott bejönni.
Nagy változás a magyar turizmusban: nyílt versenyzés jön az állami megbízásokért
A szakmai összefogást is ösztönzik.
Régóta várt bejelentés érkezett: radikális változás jön a magyar állami fogászatokon
Feltorlódtak a problémák.
Kihal vagy csak átalakul az értelmiség?
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére:
The Marzetti Company - elemzés
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam
Jobb lakáshitelkamatot keresel? Hasonlítsd össze a bankokat a Bankmonitorral
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes futamidő alatt. Mégsem biztos, hogy a bank honlapján elsőként látott ajánlat lesz szám
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Közeledik a fiskális Yield Curve Control?
Az amerikai Treasury szeptembertől legalább megduplázza a hosszú lejáratú állampapírok visszavásárlására fordított összeget, miközben a 30 éves hozam közel két évtizedes csúcsra emelked
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Betonból épülő élőhely: egy floridai kísérlet a partvédelem újragondolásáról
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy floridai mérnök és csapata azonban megpróbálja egyszerre megoldan
Fordult a kocka a költségvetésben - de mekkora lehet az idei hiány?
Az első negyedéves, GDP-arányosan 9 százalékos deficit után a második negyedévben látványosan szigorodott a költségvetési politika. Mire lehet elég a fordulat az év egészében, hogyan ért
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
Mi marad a magyar gyümölcsből? Védtelen ültetvények kaphatják a következő csapást
Negatív rekord az idei termés.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

