Tarlós: a főváros rendelkezni akar saját tulajdonával, a Margitszigettel
Tarlós István felhívta a figyelmet arra, hogy a Margitsziget esetében a főváros vagyontárgya után a kerületi önkormányzat szedi be az adókat. Csak az építményadóból 130 millió forint bevétele van, amit nem forgat vissza a fejlesztésbe - tette hozzá.
A főpolgármester arról is beszámolt, hogy elkészült a Margitsziget fejlesztési koncepciója, és a fővárosi beruházásban megvalósult felújítások első elemeit - így a víztornyot, a szabadtéri színpadot, a rózsakertet és az új szökőkutat - június 19-én átadják. Azt is megjegyezte, hogy a visszajelzések szerint a kerületi önkormányzat lassította az engedélyezési eljárásokat. Tarlós István kijelentette, hogy a kerületi főépítész parcellázásra vonatkozó nyilatkozatai a "büntetőjog határát súroló rágalmak, politikai hisztériakeltések".
Mint fogalmazott: "Kádár János egykori kedvenc kerületének odaadták egy fővárosi tulajdonon a hatósági hatásköröket, és az nem éppen a legkorrektebb módon él vele, nem hinném, hogy ez egy örök időkre fenntartandó állapot". A főpolgármester szavai szerint a kerület "hatvan éve" nem fejleszt a Margitszigeten. "Ötéves voltam, amikor először kivittek a zenélő kúthoz, mondták, hogy zenélni fog, sírva fakadtam, mert nem zenélt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ez azóta is így van.
Létezik-e a „pénzügyi pajzs", amit Magyarország kapott az Egyesült Államoktól?
Tanulságok a Trump-Orbán csúcs után.
Még több fegyvert küldhet Trump a feszült térségbe: minden jel szerint háború készül
Cél a régi ellenség elűzése.
Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Még nem tudni mi okozta a balesetet.
Egyre több jel utal arra: rendkívüli tél következik, keményen megugorhatnak a számlák
Hidegbetörések jönnek.
Nagy baj: Magyarország szomszédjában súlyos krízisbe került a sikerágazat
Elbocsátásokat jelentettek be.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
