Wellbeing: divathóbort vagy kulcs a jövőhöz?
Változóban van, ahogy a munkahelyünkre gondolunk. Ez sok esetben kapcsolódik ahhoz, hogy az emberek igyekeznek egyre egészségtudatosabban élni, így jobban odafigyelnek arra, hogy milyen hatások érik őket. Ma már nem számít ritkaságnak, hogy tisztított vizet iszunk otthon, az élelmiszerből a biót vagy az alacsony cukortartalmú termékeket választjuk. Az internet segítségével pedig ömlik ránk az információ, hogy mi mindenre kellene odafigyelnünk: nemcsak arra, hogy mit eszünk vagy iszunk, hanem arra is, hogy milyen környezetben élünk. Ez utóbbi pedig már nemcsak a külső környezetet vagy az otthonunkat jelenti, hanem egyre inkább a munkahelyünket is.
A wellbeing előtérbe kerülése a generációváltáshoz is kapcsolódhat. Bár elcsépeltnek hangzik, de valóban van különbség az X- és Y-generáció között abban, miként tekint a munkahelyére, illetve mit tart fontosnak. Utóbbiak ugyanis nagyon szeretnék magukat jól érezni ott, ahol napi 8-9 vagy akár ennél is több órát dolgoznak, ebben pedig a kollégák mellett maga az iroda is fontos szerepet tölt be. Ezt a generációt egy természetes fényt alig kapó, sötét iroda már önmagában munkahelyváltásra kényszerítheti. Mit jelent mindez a cégek számára? Ha meg akarják szerezni vagy tartani az Y-generációs munkavállalóikat, akkor komolyan foglalkozniuk kell a számukra is vonzó irodai környezet kialakításával. A munkaerőhiány miatt ugyanis egyre nehezebb megtalálni a cég számára szükséges munkavállalókat, az értük folyó versenyben pedig minden "fegyvert" be kell vetni.
Ezek mellett az igények mellett már csak azért sem lehet elmenni, mert 2025-re a munkavállalók jelentős része Y-generációs lesz, vagyis szinte teljesen az ő igényeik diktálják majd, hogy mit várnak el egy cég dolgozói. Ez a dátum pedig nincs is olyan messze, így hát egyre inkább követelménnyé válik, hogy a most épülő irodáknak már ezeknek a változó vagy a régiekhez képest eltérő igényeknek kell megfelelniük.
Csak divat vagy HR-stratégia?
Ez a felismerés hívta életre a legújabb irodaminősítési rendszert, amely a WELL nevet kapta. A korábbi minősítési rendszerek ugyanis inkább az épületeknek a környezetre gyakorolt hatására koncentráltak, ez az új azonban az épületek emberekre gyakorolt hatását veszi górcső alá.Sokan viszont szkeptikusak a WELL-lel kapcsolatban, és csak újabb divatnak tartják, mint a zöldminősítéseket annak idején. Divat ide vagy oda, a minősítések mégis széles körben elterjedtek, és ma már nem épül irodaház Magyarországon anélkül, hogy valamilyen minősítést szerezne. Nagy különbség van ugyanakkor abban, hogy magát a WELL-t célozza meg, vagy csak az energiatudatosságra törekszik. Bár az Y-generáció sokkal környezettudatosabbnak tekinthető, mint az elődei, a cégek társadalmi felelősségvállalása és így energiahatékony irodaválasztása mégis kevesebbeket foghat meg, és ösztönöz az adott munkahely választására Magyarországon. A wellbeing azonban már sokkal közelebb áll hozzájuk, és tudatosan törekednek az irodában is a jóllét vagy boldogság elérésére, ebből következőleg sokkal közvetlenebb hatással lehet egy WELL minősítés megszerzése egy adott cég munkaerőpiacon elért eredményeire. Valójában tehát többről van szó, mint pusztán divatról, a WELL által megfogalmazott elvek érvényesítése az irodában kulcsszerepet tölthet be abban, hogy egy cégnek a jövőben sikerül-e megnyernie és megtartania a dolgozóit. Bár a cégvezetők sok esetben nem az Y-generációhoz tartoznak, és furcsának tűnhet számukra az általuk kevésbé fontosnak tartott szempontokra figyelni, valójában az átalakulás mellett ők sem mehetnek el, akármennyire is "úri huncutságnak" tűnnek ezek a munkavállalói igények.
Szakértők a wellbeingről
A wellbeing témakört a Portfolio is fontosnak tartja, ezért a tavasszal megrendezett Portfolio FM & Office 2018 konferencia több előadása és panelbeszélgetése is foglalkozott a témával. Hegedűs Orsolya MRICS, a Cushman & Wakefield szakértője előadásában arról beszélt, hogy a wellbeing a világon mindenütt egyre nagyobb hangsúlyt kap, és sokak szerint a GDP helyett az országok teljesítményével kapcsolatban is valamiféle általános közérzet mutatót kellene alkalmazni.Hegedűs Orsolya MRICS
Associate, RICS Registered Valuer, Head of Advisory & Head of Research Budapest
Cushman & Wakefield
Hegedűs Orsolya a Cushman & Wakefield budapesti irodájának Valuation Associate kollégája, és a tanácsadási, valamint piackutatási részleg vezetője. Több mint 18 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik ingatlanértékelés... Tovább »
A cikk teljes terjedelmében a Portfolio Ingatlanmagazin kiadványában olvasható.
További olajtartalékokat szabadíthat fel szükség esetén a Nemzetközi Energiaügynökség
De remélik, hogy nem lesz rá szükség.
Nyílt levélben kérik a hollywoodi színészek, hogy ne jöjjön létre a Warner Bros. és a Paramount gigafúziója
Szerintük áratana az iparágnak.
Megüzente a hitelminősítő, mit vár el az új Tisza-kormánytól
Megjött az első hitelminősítői gyorsreakció.
Bruszt László: A magyar modell bukása – Ezért győzött Magyar Péter
A CEU professzorának írása.
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

