Elkészült a Telekom székház (képek)
Elkészült a Telekom és a T-Systems a székháza, a beruházáson átlagosan naponta közel 1000 szakember, 150 beszállító és alvállalkozó dolgozott 28 hónapon keresztül. A bruttó 105 ezer négyzetméteres épületben az irodaterület mellett konferenciaközpont, két étterem, fitneszközpont és futópálya is kialakításra került. A teljes épületben mintegy 58 ezer négyzetméter a bérbeadható terület, amely közel 4000 munkaállomást és 4500 munkahelyet biztosít a Telekom és T-Systems számára a bérleti szerződés alapján minimum 15 éven keresztül.
A WING olyan hazai ingatlanvállalkozás, amely képes multinacionális vállalatok székházigényeit kielégíteni, ahogyan ezt a Telekom székházat megelőzően az Ericsson, az E.ON vagy az Allianz érdekében is megtettük, és ahogyan ezt a folyamatban lévő Siemens-evosoft székház fejlesztése során is meg fogjuk valósítani.
- mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök vezérigazgatója, aki többek között a Budapest 2030 Konferencián is részt vesz előadóként.Noah Steinberg FRICS
FRICS, elnök-vezérigazgató
WING
Noah M. Steinberg a WING elnök-vezérigazgatója. Amerikai állampolgár, de már 1990 óta Magyarországon dolgozik a Wallis, majd a WING kötelekében. Több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a helyi és nemzetközi cégek... Tovább »

Érdekességek az épületről
- 1 épület, ami 3 nagy budapesti irodaháznak felel meg
- Az épület önmagában a budapesti irodapiac közel 2 százalékát teszi ki
- Az épület bruttó alapterülete: 105 ezer négyzetméter (mélygarázs, földszint és 8 emelet)
- Bérbeadható terület: 58 ezer négyzetméter
- Közel 4000 munkaállomás, közel 4500 munkahely
- Konferenciaközpont 300 fő kapacitással
- 700 négyzetméter fitneszterem, futópálya a tetőteraszon
- 2000 négyzetméter belső kert egy tóval
- 50 elektromos autótöltő
Érdekességek az építkezésről
- 80 ezer köbméter beton (elegendő lenne 60 km kétsávos autóút építéséhez)
- 10 ezer tonna betonacél (55 db üres Boeing747 súlya)
- 26 ezer négyzetméter homlokzati üveg (14 focipályányi síküveg)
- 27 db energiatakarékos felvonó
- 39 m magas épület
- 22 méter magas oszlopok a főbejáratnál
Évek óta vártak erre az utasok: megújult az egyik legfontosabb nyári vasútvonal
Csökken a meghibásodások kockázata.
Rengeteg pénzt hozhat, mégis sokan tartanak tőle: kulcstényező lesz az ipari intelligencia alkalmazása
Hatalmas veszteségek felé rohannak a gyártók.
Sokan temetnék, mégis erős: ezért megkerülhetetlen a dollár
Szabó József, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatójának cikke.
Nagy üzletet kötöttek a japánok hadihajóra, több részvény is emelkedik a hírre
Sokmilliárd dolláros ügylet.
Beszakadt az úttest Budapesten: szinte megbénult a közlekedés a főváros egyik legforgalmasabb szakaszán
Délutánig marad érvényben a lezárás, két sáv nem használható.
Kimondta a csúcsvezető: végre meglépte azt az EU, ami megmentheti az európai ipart a teljes megsemmisüléstől
Vállára emelte a protekcionizmust Európa egyik legnagyobb cégének vezére.
Zsiday Viktor: Hogyan ne álljon fejre gazdaságilag a rendszerváltás?
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Zsiday Viktor: A ciklus elején elkövetett hiba sokéves következményekkel járhat
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Az orosz olaj és gáz, vagy az uniós pénzek fontosabbak Magyarországnak?
A választási kampány egyik központi kérdése volt az olcsó orosz energia. Nagy kérdés, hogy valójában mennyire olcsó, és vajon többet ér-e, mint a beragadt uniós... The post Az orosz olaj é
Követett részvények - 2026. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Változnak a nyugdíjak, de lesz esély érdemi rendszerszintű változásra?
A nyugdíjkérdés a feszített magyar költségvetés és az egyre indokoltabb korhatáremelés árnyékában az egyik legérzékenyebb politikai téma. Mit hozhat érdemben a Tisza-kormány programja a j
Választás után: mi lesz a magyar alapkamattal?
A választás utáni forinterősödés első ránézésre megnyithatná a teret a kamatcsökkentés előtt, a jegybank mozgásterét azonban továbbra is erősen szűkítik az energiaárak és a külső ko
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Veszélyesen sokat költünk az államadósság finanszírozására
A járványt követő években megint nőni kezdett a GDP-arányos államadósság Magyarországon, ami önmagában még nem lenne probléma, de a magyar állam már a GDP közel... The post Veszélyesen s
Madár, Virovácz, Zsiday: csoda vagy megszorítás a Tisza-kormány útja?
Mi kell a növekedéshez és a magyar euróhoz?
Tardos Gergely: rögös lesz az út a magyar euróig
Számos jótékony hatása lehet a bevezetésnek.
Nyár közepéig tarthat a türelem: utána jöhet az igazi energiasokk
Nem csak a kőolajra van hatással a konfliktus.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!



