Hol vegyek ma lakást, hogy igazán jól járjak? - Ilyen lesz tíz év múlva Budapest
6. Déli pályaudvar
Évek óta téma Budapesten a Déli pályaudvar esetleges bezárása, amely mellett és ellen is komoly érvek szólnak. A közelmúltban egy fővárosi szakmai fórumon többek között szó volt arról is, hogy a Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötését vizsgálná a kormányzat. A fórumon Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, hogy egy lehetséges elképzelés a Déli pályaudvar teljes megszüntetése a földfelszínen, így a helye fejlesztési területté válhatna. A szakértő a lehetséges kormányzati fejlesztésekről a Budapest 2030 konferencián fog részletesebben beszélni.Fürjes Balázs
Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár
Miniszterelnökség
2000-2002 között három évig a Budapest Sportcsarnok (Papp László Sportaréna) újjáépítéséért a 2012-es budapesti olimpiai pályázatért felelős miniszteri biztos voltam, 1998-2002 között igazgatósági tagja, részben... Tovább »

7. Budai Várnegyed
A Hauszmann Terv keretében kezdődött el a Budai Várnegyed felújítása, melynek során több épület is átalakul és új funkciót kap. A rekonstrukció a Szent György tér környékén olyan épületeket érint, mint:- Erdélyi-bástya
- Főőrségi épület
- Karakas pasa tornya
- Karmelita-kolostor
- lovarda
- Stöckl-lép cső
- Táncsics börtön
Bár egy városrész megújítása általában a környék lakásáraiban is emelkedést hoz, a várnegyed a fővárosi piacon már most is az egyik legdrágább lokációnak számít. Az új munkahelyek következtében ugyan elképzelhető, hogy lesz valamekkora élénkülés a közelben található lakások iránt, de befektetési szempontból feltehetően nem itt fog bekövetkezni a legnagyobb felívelés.
8. Várkert Bazár
A Várkert Bazár annyiban kilóg a sorból, hogy a rekonstrukciója már befejeződött, így érdemes a Budai Várnegyeddel együtt nézni a projektre. Az évtizedeken keresztül pusztulásra ítélt terület felújítása 2013-ban kezdődött, majd 2014-ben fejeződött be. Az első ütem az Ybl által tervezett részek felújítását tartalmazta, melynek átadására április 3-án került sor, a kert, a szökőkutak, a multifunkciós rendezvényterem, valamint az ahhoz kapcsolódó közlekedésfejlesztések - új kikötő, mélygarázs és villamosmegálló - csak a második ütemben, augusztus 29-én készült el.A felújított során elkészült az épület, ami 2500 négyzetméternyi kiállítóteret és egy 900 négyzetméteres rendezvénytermet foglal magába, megújult a kert, emellett a Várkert Bazár alá egy 300 autó befogadására alkalmas mélygarázs is épült, de a Szent György tér alatti garázs is ugyanennyi autó parkolását teszi lehetővé.
9. Rác fürdő
A Rác fürdő épületének kérdése lassan másfél évtizede napirenden van. Ezzel kapcsolatban először 2003-ban volt szó annak rekonstrukciójáról, 2004-ben pedig a már megítélt támogatás visszavonása miatt lehetett a fürdőről olvasni. 2007-ben született meg a terv arra vonatkozóan, hogy a fürdőt ötcsillagos szállodává alakítják át, egy évvel később pedig már úgy tűnt, hogy révbe ér a szálló. 2009-ben azonban a BRFK hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indított a projekt ellen.Ezt követően félévente jöttek a hírek a fürdő várható megnyitásának dátumáról, majd az egész komplexum elárverezése is szóba került. A főváros és a Rác fürdő kapcsolata azóta is állandó téma, de az épület még mindig nem nyitotta meg kapuit. A fürdőről legutóbb idén februárban annak kapcsán írtunk, hogy a főváros elfogadta azt az indítványt, amelyben benyújtja szándékát a fürdő és a hozzá tartozó hotel teles tulajdonjogának megszerzésére. A legfrissebb, 2018 szeptemberi információk szerint a fürdő és szálló újranyitását 2019-re tervezi a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

10. Gellérthegyi sikló
Bár a kivitelezés tényleges elkezdéséről és a várható befejezésről nem kívántak nyilatkozni a Gellért-hegyre tervezett sikló befektetői, az Erzsébet híd budai hídfőjénél már láthatók az építkezésre utaló jelek. 2004-ben már létrejött egy hatályos szerződés a siklóprojekt beruházója és az önkormányzat között, a tervek és az engedélyek is rendelkezésre álltak, ám éppen a szomszédos Rác Fürdő megoldatlan jogi helyzete miatt végül ezt a projektet is elnapolták.A G7.hu által megkérdezett befektetők elmondták, hogy:
- a sikló a Hegyalja út elejétől indulna és a Citadella sétánynál lenne a másik megállója
- egy pályát terveznek, középen egy kitérővel és az Orom utca vonaláig a föld alatt futna, onnantól pedig a földfelszín felett
- a hegy aljában a megállónál egy buszparkolót is kialakítanának
- az Erzsébet hídról lejövő felüljáró alá kisebb üzleteket és kávézót terveznek
- a korábbi tervek alapján két kocsit vásárolnának, amelybe egyszerre 40 ember fér be
- a menetidő vélhetően 72 másodperc lenne
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Dróncsapás ért egy orosz atomerőművet és egy hatalmas üzemanyag-komplexumot
Több energetikai létesítményt eltaláltak az ukránok.
Két új rakétát tesztelt Oroszország szövetségese a határincidens után
"Ellenőrizhetetlen" konfrontációra figyelmeztettek.
Durva fordulat jön az időjárásban Magyarországon, pár napunk maradt
A hét közepén jöhet a változás.
Kigyulladt egy hulladéklerakó Székesfehérváron, 2000 négyzetméteren ég a szemét
Több vármegyéből vonultak ki a lángokhoz a tűzoltók.
Kötelező legyen-e a sisak a biciklin? – A lényeg, hogy ne érzelemvezérelt módon dőljön el a kérdés
Abban azonban széles a konszenzus, hogy egyéni szinten a sisak viselése okos döntés.
Kiderült az igazság az uniós pénzekről: 392 milliárd euró ellenére sem sikerül az, amire számítottak
Magyarországon a versenyképességen semmit nem javítottak az EU-pénzek.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
