
A pandémia hatására virágzik az online kereskedelem mind a lokális piacokon, mind globálisan nézve, a tavalyi évet Magyarországon is robbanásszerű növekedés jellemezte. A megelőző évekhez képest háromszoros ütemben, több mint 45 százalékkal növekedett 2020-ban a piac, ami a csomagforgalomban is éreztette hatását. Különösen a magánszemélyek belföldi megrendelései ugrottak meg jelentősen, vagyis a B2C szegmens volt az, ahol a csomagpiacnak új kihívásokkal kellett szembenéznie.
Felértékelődő csomaglogisztika
Az évek óta működő webáruházak többségében a megrendelések száma a tavalyi évben érte el azt a szintet, amikor azok teljesítése több szereplőnél is érdemi kihívást jelentett. A GKI Digital és az Árukereső.hu kutatása szerint a belföldi online kereskedelem 2020-ban elérte a 909 milliárd forintos forgalmat, amit a járvány nemcsak egészségügyi, de az ellátási láncok bizonytalansága szempontjából is nehezített, miközben a csomagszállításban is új ügyféligények, másfajta szállítási preferenciák jelentek meg. A standard, egységes megoldások egyre kevésbé működnek, így a logisztikai szolgáltatásokban is elindult a specializálódás.
Az újfajta kiszállítási lehetőségek és a kiszállítás gyorsasága iránti igény miatt egyre összetettebb feladat a csomaglogisztika.
A webáruházak egyre több logisztikai megoldást kezelnek, aminek koordinációjához a teljes rendszerintegráció és az automatizált folyamatok elengedhetetlenné válnak. A technológiai fejlődés mellett azonban a vásárlók kézbesítéssel kapcsolatos elvárásai is változnak, legyen az a futárok közvetlen telefonos elérhetősége, a szállítási időablakok kommunikációja, a futárnál elérhető bankkártyás fizetés lehetősége, vagy maga az átvétel módja. A webshopok az utóbbi időben jellemzően több csomagszolgáltatóval is szerződést kötnek, megosztják a volumenüket, így nyitottabbá válnak az új, innovatívabb logisztikai megoldásokra és kapcsolt szolgáltatásokra.
Átvételi lehetőségek

A vírusnak is szerepe volt abban, hogy a csomagok átvételi módját illetően változtak a vásárlói preferenciák. Országonként vannak ugyan eltérések, de jellemzően erősödött a házhozszállítás és a csomagautomata szerepe, míg a személyes átvétel, a kisebb webáruházak átadópontjai és a külsős csomagpontok nem tudtak a piaccal együtt növekedni.
A főbb átvételi lehetőségek közé a házhozszállítás, a csomagautomata, a csomagpont és a személyes átvétel tartozik.
„Ha megnézzük az európai piacot, azt látjuk, hogy a csomagküldés általában a házhozszállítást jelenti. A rendszert évtizedekkel ezelőtt úgy alakították ki, hogy a posták a megfelelő helyre kivigyék az árut, így ez adta az alapot, amire ráépült az e-kereskedelem. Mivel azonban ez egy meglehetősen drága szolgáltatás, hamarosan megjelentek a pick pack pontok, amik főleg a skandináv országokban lettek népszerűek. Európa déli országaiban továbbra is jobban szeretik a házhozszállítást, így összességében Európában ma 65 százalék a házhozszállítás és 35 százalék az egyéb átvételi módok aránya.” – mondta el Bengyel Ádám, a Foxpost társalapító-vezérigazgatója.

Csomagpontok szerepe
A Baltikumban a házhozszállítást mostanra egyértelműen megverte a csomagautomatás átvétel, de a piac Magyarországon is változóban van.
Két éve még sokkal kevesebb automata üzemelt, az utóbbi időben viszont nálunk is kezd a mindennapok része lenni ez a megoldás. Mi jelenleg 160 automatát működtetünk, amibe havi szinten több száz új üzleti partnert kötünk be és összesen már több, mint 10 ezer partnerünk van, aki velünk küld csomagot.” – hangsúlyozta Lányfalvi Péter, a Foxpost társalapítója és kereskedelmi igazgatója.
„Hiába növekszik a házhozszállítás iránti igény, egy idő után nem lehet nagyobb mennyiségű embert, autót, kapacitást beállítani, ezért az lesz a cél, hogy egy pontra vigyünk minél több csomagot és a végfelhasználók menjenek el értük. Ezt a folyamatot a házhozszállítás költségeinek növekedése is ösztönözheti. Az irány a csomagautomaták felé tart:
jelenleg mintegy 400 automata van Magyarországon, de év végére ennek száma 1000 fölé fog emelkedni.
– tette hozzá Bengyel Ádám, aki szerint hamarosan az állami tulajdonban lévő logisztikai cégek nagy bajban lesznek, ha nem kezdenek el újítani.
Árazás
A csomagunk megrendelésének véglegesítésekor általában eltérést tapasztalhatunk az egyes kiszállítási módok árai között. A legszélesebb skálán a futárszolgálatos kiszállítás költsége mozog – ami általában a legdrágább is egyben – mivel ennek a költségét befolyásolja a legtöbb tényező, például a partner, a termékkategória, vagy a távolság. A csomagpontos átvételt a fix szolgáltatókból fakadóan viszonylag szűk ár-intervallum jellemzi, a csomagautomatás átvétel ára pedig az átvételi mód korlátaiból adódóan a legkisebb skálán mozog.

„Az árazás rengeteg tényezőből tevődik össze, amelyek folyamatosan mozgó költségek. Ilyen az üzemanyag, az útdíj, de akár a munkaerő költsége is. Mivel ezek folyamatosan változnak, a kereskedő az ingadozások kezelésére egy puffert tesz a kiszállítási költségekre. A személyes átvétel beárazása viszont tudatosabb, ott a vásárló, ha azt a boltot választja, ahol eleve van raktáron a termék, nem terheli a rendszert, ami az átvétel költségeiben is megmutatkozik.
A csomagrendelés nem csak az árról szól, a szolgáltatás minősége is legalább ilyen fontos.
Sokan árérzékenyek, de az internetes vásárlók többségét a magasabb vásárlóerővel rendelkező 30-50 éves korosztály adja, akik közül sokan hajlandók az aznapi kiszállításért többletköltséget is fizetni.” – mondta el Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója.
Az online vásárlások térnyerésének köszönhetően tehát egyre komolyabb üzletággá fejlődik a csomagátvétel, ahol a házhozszállítás mellett ma már számos más alternatíva elérhető. A vásárlói elvárások változása abba az irányba mutat, hogy a kisebb, könnyen szállítható csomagokat a jövőben nem feltétlenül az otthonunk küszöbénél, hanem azoknál a csomagautomatáknál vesszük majd át, amelyek egyébként is útba esnek például a bevásárlás során. A következő években Budapesten is a csomagautomaták számának jelentős növekedésére számíthatunk, amelyhez a Foxpost által eddig üzembe helyezett és az előttünk álló időszakban beüzemelésre kerülő automatái is jelentős mértékben hozzájárulnak.
A cikk megjelenését a Foxpost támogatta.
Képek és címlapkép forrása: Stiller Ákos
Fontos adatok érkeztek az USA-ból - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat
Nagy meglepetést okozott az ADP-jelentés.
Meglépte Irán, amitől mindenki rettegett - Ezt Amerika sem hagyta szó nélkül
Azonnali cselekvésre szólították fel Teheránt.
Csaknem három év után beszélt egymással Macron és Putyin, Ukrajna felé tartó amerikai fegyverszállítmányok álltak le – Háborús híreink szerdán
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Döntött Donald Trump: létfontosságú fegyverektől esik el Ukrajna
Nélkülözhetetlen high-tech eszközökről van szó.
VIDEÓ! Német fiskális fordulat: kiaknázatlan részvénylehetőségek?
2025-ben Németország történelmi léptékű, több mint 500 milliárd eurós, 12 év alatt megvalósuló fiskális élénkítő programot hirdetett meg a gazdaság új pályára állítására. A csoma
3 százalékos lakáshitel jön az első lakásvásárlóknak - itt vannak a részletek!
Orbán Viktor mai bejelentése felrobbantotta az internetet: új, 3%-os lakáshitelt vezetnek be első lakásvásárlóknak - bárki és bárhol igényelheti majd. De mit jelent ez pontosan? Idő közben m
Fenntartható papír falevelekből
A lehullott falevelek is tartalmazzák a papírgyártás legfontosabb alapanyagát a cellulózt.
Új bróker a magyar piacon - XTB
Talán kevesen tudják, de az XTB eddig csupán CFD platform volt Magyarországon (más országokban végzett klasszikus bróker tevékenységeket is). Éppen ezért én sem írtam róluk soha . Múlt hét
Finomhangolás a bizalmi vagyonkezelők és a vagyonkezelő alapítványok szabályozásában
2025. június 19-én hirdették ki az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló 2025. évi LIV. törvényt. A módosítások egy része az osztalékkövetelések
Használható-e az arcfelismerő rendszer a Pride résztvevőinek megbírságolására?
Szombaton hatalmas részvétel mellett lezajlott a \"Budapest Büszkeség\" menete, amelyet az előzetes kormányzati tiltási szándék (mesterterv?) ellenére a Fővárosi Önkorményzat önkormányzati
Megjelent a QS 2026: így rangsorolják a világ egyetemeit
A QS World University Rankings 2026-os friss kiadása ismét rangsorba állította a világ egyetemeit. Az élen változatlanul a MIT áll, de számos intézmény látványosan előrelépett, különösen
A világ 100 legbefolyásosabb vállalata között a Polymarket
A TIME magazin \"Top 100 legbefolyásosabb vállalat 2025-ben\" listáját böngészve örömmel konstatáltam, hogy többek között a BYD, a Palantir és a SpaceX mellett a kedvenc...
The post A világ 1

Mobilról igényelhető hitelkártyát kínál a Gránit Bank (x)

- Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
- Nagy megszorításról döntött a magyar kormány
- Figyelem, napelemesek: holnap jön az új adatszolgáltatási kötelezettség
- Szép csendben megindultak a kirúgások Magyarországon, és még nincs vége a leépítési hullámnak
- Megjelent a kormány új ingyenhitele, élelmes magyarok tízezrei mozdultak rá azonnal
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Lépett a kormány: elég segítség ez a legnagyobb veszéllyel küzdő gazdáknak?
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Az energiatárolás nem csupán egy termék, hanem komplex szolgáltatás
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!
Meddig tart még a dollár mélyrepülése és a forint diadalmenete?
Nincs bizalom az amerikai gazdaság iránt.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen