A cikk megjelenését a Duna Terasz projektek fejlesztője, a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport támogatta.
A XIII. kerületben számos lakóingatlan-fejlesztés zajlik jelenleg, ezek közül nemcsak kerületi szinten, hanem országosan is egyedülálló a Foka-öböl közelében megvalósuló Duna Terasz Grande, ahol egyszerre, egy időben a legtöbb lakás épül Magyarországon.
Tóth Csaba, a Duna Terasz ingatlanokat fejlesztő D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport ügyvezetője a Portfolio-nak elmondta, hogy a projekt kezdete óta intenzív érdeklődést tapasztaltak, amely márciusban tovább fokozódott.
„Normál körülmények között is jellemző a műszaki készültség előrehaladtával az élénkülő kereslet, ez érezhetően megjelenik az ütemtervnek megfelelően épülő Duna Terasz Grande esetében is. Az elmúlt időszakban az érdeklődőink köre tovább bővült a hitelkamatok emelkedésére és a növekvő inflációra megmozduló befektetői csoportokkal, valamint azon vevőkkel, akik az állami ösztönzők hatására vagy a Zöldhitel rendkívül kedvező feltételeire reagálva az ingatlanvásárlásukat előre hozták” – tette hozzá az ügyvezető, aki elárulta, hogy a projekten az értékesítettségi arány magasabb, mint 80%.
Milyen lakásokat keresnek leginkább a vásárlók?
“A jelenlegi állami ösztönzők hatására észrevehetően megnőtt a kereslet a 3 vagy több szobás ingatlanok iránt, melyet változatos lakáskínálattal szolgálunk ki. Mi az átlagosnál több ilyen kategóriájú otthont tervezünk a projektjeinkbe, nincs ez másképp a Duna Terasz Grande esetében sem, hiszen a környezeti adottságoknak köszönhetően - nagy zöld területek, Duna-parti sétány közelsége – ez egy rendkívül ideális helyszín egy család számára. “ - jelezte Tóth Csaba.
A D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport által megrendelt Ingatlan.com kutatás alátámasztja a kereslet növekedését a 70 nm fölötti lakáskategóriában ezen a területen.
E szerint a 13. kerületi újépítésű piacon az idei évben az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma 3 százalékkal emelkedett az előző év első negyedévéhez képest, míg a 70-139 négyzetméteres otthonok keresőtábora 6 százalékkal bővült. Ez a lakáspiac utolsó békeévének számító 2019-es év első negyedévéhez viszonyítva 7 százalékos növekedést jelent.
„Tapasztalatuk szerint a covid után a vevői preferenciák átalakulóban vannak, az érdeklődők előnyben részesítik az olyan 70 nm-nél nagyobb alapterületű újépítésű lakásokat, melyek minimum 2 hálószobát tartalmaznak, a belváros közelségében helyezkednek el, valamint észrevehetően megnőtt az igény a nagyobb területű kültér iránt, amely nálunk erkély, terasz, tetőkert vagy kert formájában minden lakásnál megjelenik.” – jegyezte meg Tóth Csaba
Természetesen az értéknövekedési potenciálra és biztonságos befektetésre építő befektetők gyakrabban döntenek 1-2 szobás kategória mellett.
Az ügyvezető elmondása szerint a Duna Terasz lakóházakban eddig is diverz lakóközösségek alakultak ki, a Duna Terasz Grande esetén is erre számítanak. Az megállapítható azonban, hogy a vásárlóikban közös a korszerű, energiatakarékos otthonok iránti igény, valamint gyakran lényeges választási szempontként jelölik meg a zöld és épített környezet harmóniája által kialakuló magasabb életminőséget.
„A beruházás tervezésekor tájépítész szakember alakította ki mindkét épület közösségi kertjét és az épületeket összekötő felületeket is. A beruházás zöld területeinek kialakításakor szempontunk volt a növénygazdagság, biodiverzitás, amely elősegíti a közösségi kertek legfőbb céljaként meghatározható kikapcsolódást, rekreációt.” – mondta a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport ügyvezetője, hozzátéve, vonzóak a vásárlók számára a két épülethez tartozó közösségi terek is.
A cikk megjelenését a Duna Terasz projektek fejlesztője, a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Bejelentette Putyin: Pokrovszk elesett, megyünk tovább
Állítólag Vovcsanszk is orosz kézre került, amit Ukrajna tagad.
Akkora elbocsátási hullám zajlik az USA-ban, ami csak világgazdasági válságok idején szokott lenni
Teljesen átalakul a munkaerőpiac.
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?


