Egy ilyen ügy elijesztheti a befektetőket Magyarországról
- 2006-ban került ideiglenes műemléki védelem alá az egykor Radetzky-laktanya néven ismert Bem téri épület - az Európa Alap és a Bem Palace irodaház tervezője szerint ekkor kevés konkrét műemléki értéket találtak benne.
- 2010 májusában kapta meg az ingatlan az építési engedélyt. Az Európa Alap az épület tervezőivel együtt, - összhangban a Műemléki Tervtanács véleményével valamint a KÖH, mint engedélyező hatóság szakmai álláspontjával - úgy döntött, hogy annak csak a legjellemzőbb részeit hagyják meg: 80-85 százalékban egy új épületet hoznak létre, mely integrálja a régi részeket.
- 2011-ben nyilvánították műemlékké az épületet, ez azonban akkor nem befolyásolta az engedély érvényességét.
- 2012 szeptemberében kezdte meg az Európa Ingatlan Befektetési Alap az ingatlan bontását és a kivitelezési munkálatokat.
- 2016 februárjában az I. kerületi Kormányhivatal, mint illetékes építési hatóság megerősítette az Európa Alapnak az építési engedély érvényességét, hozzátéve, hogy a projektre a jogerős és végrehajtható engedély alapján a használatbavételi engedélyt 2017. szeptember 17-ig szükséges megkérni.
- 2016 májusban vásárolta meg a HB Reavis Csoport az ingatlant az Európa Ingatlan Befektetési Alaptól, melynek 100 százalékos tulajdonosa egy, az UniCredit Csoporthoz tartozó osztrák cég, az UCTAM CEE. Az eladó szavatosságot vállalt az építési engedély érvényességére.
- 2016. május 17-én jelentette be a vásárlást a HB Reavis Csoport. A 32 ezer négyzetméter bruttó bérbeadható területet rendelkező irodafejlesztést akkor 2018-re tervezte befejezni a kivitelezés felgyorsításának köszönhetően.
- 2016. május 25-én az illetékes építési hatóság határozatot adott ki arról, hogy a HB Reavis lett az építési engedély jogutódja és az építtetői jogok gyakorlója.
- 2016 májusában a vásárlás bejelentése, a bontás és a kivitelezés felgyorsítása felháborodást váltott ki civil örökségvédők körében, ez is szerepet játszhatott abban, hogy:
- 2016. június 2-án a fővárosi kormányhivatal örökségvédelmi osztálya visszavonta a projekt építési engedélyét annak jogszabálysértő voltára hivatkozva, közel 6 évvel kiadása után. A tulajdonos HB Reavis azonnal leállította a bontási munkálatokat, azóta pedig csak állagmegóvást végez az ingatlanon.
- 2016. június 7-én a HB Reavis közleményt adott ki, melyből többek között az is kiderül, hogy a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal által lefolytatott engedélyezési eljárást széles körű szakmai jóváhagyási folyamat előzte meg, amelynek keretében a Műemléki Tervtanács és a Központi Tervtanács az országos főépítész javaslatával ajánlotta elfogadásra a terveket, kiemelve, hogy azok a védendő műemléki értékek figyelembevételével készültek.
- 2016. október 25-én tárgyalja az ügyet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Az eljárásban a felpereseknek - elsősorban az az Európa Ingatlan Befektetési Alapnak - azt kell bizonyítaniuk, hogy a kormányhivatal határozata jogszabályt sértett. Ez az egyetlen esélye a fejlesztőnek a beruházás újraindítására, mivel a határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. Ha pedig a HB Reavis és az Európa Ingatlan Befektetési Alap felperesként közösen sikerrel járnak, akkor egy hosszas egymással történő pereskedést is megúszhatnak.
Rendkívül fontos, hogy a kereskedelmi ingatlanok befektetési piacának élénkülését a törvényesen működő építésügyi igazgatás is segítse. Az építési engedélyek utólagos törvénytelen megsemmisítése nem példanélküli Magyarországon. Az ilyen ügyek könnyen alááshatják a közigazgatási rendszerbe vetett bizalmat és csökkenhetik Magyarország vonzerejét - különösen egy külföldi befektető szemében. Csak abban bízhatunk, hogy a bírósági felülvizsgálat során ebben az ügyben is törvényes és alkotmányos döntés születik, és a magyarországi ingatlanok vevői a jövőben is bízhatnak a közigazgatási szervek által kiadott engedélyek szabályszerűségében és jóhiszeműen szerzett jogaik védelmében - kommentálta az ügyet a Portfolio megkeresésére Dr. Szécsényi László, a Szécsényi és Társai Ügyvédi Társulás irodavezető partnere.
Kiderült: három feltétel van, amiből Putyin nem hajlandó engedni – Ezek kellenek a békéhez
Ezek az alappillérei bármilyen megállapodásnak.
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.


