A budapesti luxus máshol csak a belépő szint
A Portfolio által szervezett Lakás Konferencia 2017 egyik kiemelt témájaként a hazai lakáspiac és az új építésű lakóparkok előtt álló lehetőségekkel és kihívásokkal foglalkozunk, részletezve az árak, a támogatások, a hitelek, a műszaki fejlődés lehetőségeit és irányait, illetve a szektort komolyan érintő munkaerőpiaci kihívásokat. A Portfolio LAKÁS 2017 kiállítás és vásár kísérőrendezvénye március 24-én kerül megrendezésre.
Mit jelent a luxus?
Hogy mi számít luxuslakásnak arra nincs egységes definíció, de szinte minden világvárosnak vannak olyan negyedei, ahol többségében a tehetősebb lakosság él. A legdrágább környékeken belül figyelembe kell venni az adott ingatlan kivitelezését, a felhasznált anyagokat és a műszaki tartalmakat, amik mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy lakást valóban luxuslakásnak lehessen nevezni.A fent említett egymillió dollár az az összeg, amiből még a legdrágább országokban is lehet lakást venni, de az olcsóbb lakáspiacokon is találunk ennyiért ingatlanokat. A méretbeli különbségek azonban jelentősek, Brazíliában ebből az összegből például hétszer akkora luxuslakást lehet vásárolni, mint New Yorkban, de más városok között is hatalmas eltérések láthatók. A vizsgálatba bevont 20 várost kiegészítettük Budapesttel, hogy jobban összehasonlíthatóvá váljanak a különbségek.
A budapesti luxus, máshol csak egy garzon
A világ legdrágább városa Monaco, ahol, ha a prémium szegmensben kezdünk nézelődni, 290 millió forint mindössze egy 17 négyzetméteres lakásra lenne elég. Ugyancsak az élmezőnybe tartozik Hongkong, New York és London, ahol az említett összegből - a prémiumkategóriához ragaszkodva - szintén csak egy garzonlakás érhető el. Ezt követi Svájc, majd olyan távol-keleti városok, mint Szingapúr vagy Shanghai, illetve a drágább európai és észak-amerikai nagyvárosok.
Érdemes azonban azt is megnézni, hogy az adott város lakáspiacán mekkorák átlagosan a luxuslakások méretei. Ez alapján ugyanis hiába Monacoban a legdrágább egy négyzetméter, elképzelhető, hogy más városokban nagyobbak a lakásméretek, így valójában többet kell fizetni egy luxuslakásért. A különböző igényszintek sokféleségére jó példa a közelmúltban felépült New York-i 432 Park Avenue nevű lakóház, ahol a 33-tól a 370 négyzetméteresig minden lakásméret elérhető.

Magyarországon azonban már ez is kiugrónak számít, amit jól mutat, hogy az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban 600 ezer forint körül alakul.

Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

