Kiderült, mi lesz a Déli pályaudvar helyén!
A Déli pályaudvaron a fenti projekt ellenére megmarad a személyforgalom, a beruházás az üzemi területeket érinti, melyen részben a Testnevelési Egyetem számára létesülnek a közcélokat szolgáló épületek. A létesítmények egy része ugyan a Testnevelési Egyetem számára készül, de ezeket a lakosság is használhatja majd. A vasúttól nyert terület másik részén pedig eleve a nagyközönség kap létesítményeket. Összességében olyan új épületekkel gazdagodhat a terület, mint , például jégcsarnok, tenisz-, squash- és streetball-pálya, golfgyakorlópálya, gyermeksípálya, falmászószikla és extrémsportpálya. A tavalyi kormányhatározat TE esetében 2018 és 2022 közé teszi ezeket a beruházásokat, a TE fejlesztésének ez a második fázisa lesz, a nem vasúti területeken már ez előtt bővül az egyetem.

A Déli pályaudvar sorsával már mi is többször foglalkoztunk. A most bemutatott jövőbeli fejlesztés a MÁV korábbi üzemi területein valósulhat meg, mivel azokat a vasúttársaság elköltözteti a pályaudvar mellől. A személyforgalmat azonban egy tavaly szeptemberi kormányhatározat értelmében mégsem szűntetik meg, így a teljes bezárás helyett egy hibrid megoldás valósul meg. A kieső üzemi területek pótlása komoly fejlesztést igényel, részben a Kelenföldi pályaudvarnak, részben a vonatok vidéki végállomásainak kell átvenniük ezeket a funkciókat. A tervek szerint négy vágány marad meg az alagút és a pályaudvar között, az Avar utca mellett.
A címlapkép forrása: MTVA/Jászai Csaba
Szép csendben leszállíthatta az egyik legújabb fegyverét az Egyesült Államok Ukrajnának
A "Red Dragon"-t állítólag már a fronton tesztelik.
Brüsszel riadót fújt: Kína befektetései miatt stratégiai válság fenyegeti az EU biztonságát
Azonnali lépések jöhetnek a kritikus intézkedések.
Orbán Viktor enyhülő hangnemmel közeledett a romániai elnökválasztás fő esélyese felé
Szerinte összeköti őket a nemzetek és a keresztény Európa melletti elköteleződés.
Megerősítette az Egyesült Államok: kínai csúcsgépek csaptak össze a nyugati vetélytársaikkal
Egyértelmű az eredmény.
Fontos tárgyalások lesznek hétvégén, kivárás a piacokon
Találkoznak az USA és Kína képviselői.
Meglepő terv Grönlanddal: az USA új módszert talált ki a sziget megszerzésére
Egyre keményebb tervek születnek Washingtonban.
Tankok robogtak Moszkvában, Ukrajnában gyűltek össze az európai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Bod Péter Ákos: Magyarország helyben jár, amikor Európa fordul
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.