Keresett kifejezés: Brexit | Találatok száma: 4569 Új keresés

Megkongatta a vészharangot az Európai Bankhatóság

Az Európai Bankhatóság (EBA) szerint a bankok eddig nem adtak nekik elég információt arról, hogyan érinti őket a Brexit, nem eléggé felkészültek. Ugyanakkor a hatóság megjegyezte, a bankok jobban kidolgozták a megegyezés nélküli Brexit esetére írt tervüket.

Sarokba szorították Mayt, így kiderült, mikor dől el a Brexit-megállapodás sorsa

Miután ma az ellenzéki Munkáspárt felől elterjedt, hogy Theresa May brit kormányfő ellen bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezik, ha nem árulja el, hogy mikor akarja megszavaztatni a parlament alsóházával az általa összehozott Brexit-megállapodást, délután felvázolta a várható menetrendet May. Ebből kiderült, hogy január harmadik hetében dönthet az alsóház az alkuról, előtte héten pedig újra tartanak majd vitákat a parlamentben.

Erősödni próbál a forint, gyengül a török líra

Mérsékelt erősödéssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, miközben az euró is erősödik a dollárral szemben. Azért a feltörekvő piacokon sem mindenhol pozitív a hangulat, a török líra például gyengüléssel indítja a hetet.

Rémülten kampányol Theresa May egy második Brexit-népszavazás ellen

A brit miniszterelnök szerint helyrehozhatatlan politikai kárt okozna egy esetleges újabb népszavazás a brit EU-tagságról. Theresa May hétfő délután tájékoztatja a londoni alsóház képviselőit a múlt heti EU-csúcsértekezletről. Felszólalásában a Downing Street által előzetesen közzétett néhány részlet szerint nyomatékosan kitér az újabb EU-referendum egyre többször felmerülő kérdésére, kijelentve: ha a brit kormány ismét népszavazást írna ki az EU-tagságról, azzal azt üzenné a demokráciában bízó millióknak, hogy a demokrácia nem teljesíti a vele szembeni elvárásokat.

Jön Matolcsyék idei utolsó nagy dobása

A kamatdöntések határozzák meg a hét hangulatát itthon és külföldön is, hiszen az MNB mellett a Fed és a brit jegybank is utolsó idei döntésének fut neki. Emellett is lesznek fontos adatok, gyakorlatilag az utolsó érdemi hetet kezdjük meg 2018-ban.

Macron: nem lehet újratárgyalni a brit kilépési megállapodást

London kérésére legfeljebb tisztázni lehet még a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás részleteit, újratárgyalni azonban nem - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóját követően pénteken.

Szaporodnak a rossz előjelek Magyarországnak a 2021-2027-es EU-s költségvetésről

Két olyan főbb fejlemény is megtörtént csütörtökön a 2021-2027-es uniós költségvetéssel kapcsolatban, amelyek külön-külön is kedvezőtlen előjelnek számítanak Magyarországnak. Az egyik az, hogy az Európai Parlament illetékes bizottságai megszavazták annak a tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését. A másik pedig az, hogy az esti állam- és kormányfői tanácskozáson azt rögzítették a tagállami vezetők, hogy lehetőleg jövő őszre kellene megállapodni a 2021-2027-es költségvetésről, de esélyes, hogy a főszámokról való végső alku tovább csúszik. Emiatt veszélybe kerülhet az a magyar érdek, hogy 2021 elején valóban gyorsan elindulhasson az új ciklus megvalósítása és így mindez kedvezőtlenül hathat ki a 2021-2022-es gazdasági növekedésre.

Branson: csődközeli helyzetbe kerülhet Nagy-Britannia

Az egyik legismertebb brit nagyvállalkozó szerint csődközeli helyzetbe sodorhatná Nagy-Britanniát a kemény Brexit, vagyis az, ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül, szabályozatlan körülmények közepette szűnne meg.

Amundi: a magyar részvénypiac még mindig nem túlárazott

Az USA-ban 2019 második félévében törhet meg némiképp a lendületes növekedés, de az Amundi így is kétszámjegyű vállalati profitbővülésre számít. Ez a FED szigorítási politikájának lassulásával járhat, ami a feltörekvő gazdaságok részvényindexeire kifejezetten jó hatást gyakorolhat. Közép-Európa és benne Magyarország a stabilitás szigete marad, a nyugat-európai tőzsdékkel szembeni óvatosság viszont indokolt.

A bank, ami nem Londonból, hanem Londonba költözik

A Morgan Stanley úgy döntött, hogy bezárja moszkvai kereskedési üzletágát és átviszi azt Londonba. A lépés azért is meglepő, mivel a Brexit miatt a legtöbb bank azon gondolkodik, mely más városokba tudná átvinni londoni központját.

Merkel szerint fel kell készülni a legrosszabbra

Az Európai Unió (EU) az Egyesült Királyság uniós tagságának rendezett megszüntetésén dolgozik, de fel kell készülni a megállapodás elmaradására is - jelentette ki Angela Merkel német kancellár péntekre virradóra, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, az értekezlet első munkanapját követően. Hasonlóan fogalmazott Jean-Claude Juncker is, illetve megfigyelők körében feltűnést keltett, hogy a tanácsi konklúzió erőeljesen hangsúlyozza, hogy kívánatos, hogy "valamennyi szinten" fokozzák a brit kilépésre való felkészülés intenzitását, méghozzá úgymond "minden lehetséges vonatkozásban", ami általános vélemények szerint alig burkolt csúcs-szintű utalás az esetleges megállapodás nélküli ("no deal") brit távozás lehetőségére is.

Ijesztő ízelítőt kaptunk abból, mi vár ránk 2019-ben

Kereskedelmi háború, Brexit, Fed kamatemelés, csak néhány azon témák közül, amik alaposan megmozgatták idén a tőzsdéket. És ezek a sztorik egy darabig még velünk maradnak, a volatilitás garantált. Nehéz lesz a buy and hold stratégiával pénzt keresni.

Theresa May bejelentette: nem indul újra a miniszterelnöki posztért

Theresa May brit miniszterelnök közölte csütörtökön, hogy nem számít azonnali áttörésre az Európai Unió csúcstalálkozóján a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás ügyében. Az évzáró EU-csúcs brüsszeli helyszínére érkezve a BBC hírtelevíziójának nyilatkozva megerősítette azt is, hogy nem ő fogja vezetni a kormányzó Konzervatív Pártot a következő nagy-britanniai parlamenti választásokon.

Megint esik a font, ma az EKB-re és a Brexitre figyelünk

A csütörtöki napot az EKB kamatdöntése és az EU-csúcs határozzák meg a devizapiacon, mindkettőre érdemes lesz figyelni. A Brexittel kapcsolatban egyelőre felemás hírek érkeznek, Theresa May ugyan megnyerte a bizalmi szavazást, de korai lenne fellélegeznie.

A Brexitről és Theresa May-ről fog szólni a ma kezdődő EU-csúcs

A Brexit ellopta a showt más témáktól, így a migrációtól és a következő uniós keretköltségvetéstől az Európai Tanács csütörtökön kezdődő kétnapos ülésén. Az EU27-ek előbb meghallgatják Theresa Mayt, és lehetőségek széles skálája áll rendelkezésre, hogy gesztust gyakoroljanak. Kivéve egy dolgot: a november 25-én kitárgyalt kilépési megállapodás újratárgyalását - mutatnak rá magas rangú uniós források.

May állítólag megígérte, félreáll a Brexit után

Nem hivatalos értesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán megígérte a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának, hogy nem ő fogja vezetni a pártot a következő parlamenti választásokon. May szerda este, az ellene kezdeményezett bizalmi szavazás előtt szólalt fel az alsóházi tory frakció 1922 bizottságának ülésén.

Számos fontos kérdést tárgyalnak majd az EU-csúcson

Az eredetileg tervezett főbb témák, az euróövezeti reformok és a migráció mellett az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának folyamata is napirenden lesz végül a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcson, miután elhalasztották a szavazást a Brexit-megállapodásról a brit parlamentben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.